Szeretlek, ez nem kérdés! || Lando Norris ff.

Chapter five

𝑺𝒂𝒓𝒂 𝑴𝒂𝒊𝒂 𝑩𝒓𝒐𝒘𝒏

Június 27, csütörtök.
Egyesült Királyság, Woking.

Összehúztam a bőröndömön lévő cipzárt, majd lebattyogtam a lépcsőn.

– Kész vagy kicsim? –kérdezte apu.

– Igen –bólintottam.

Tegnap este átbeszéltük a dolgokat, és arra jutottunk, hogy mindketten túl paráztuk az egészet, és végül átléptünk rajta.

Ausztria, Spielberg.

A repülő út nem volt túl hosszú. Egy kisebb városba utaztunk, ahol most tele van minden emberekkel.

Sophiával egy szobát kaptunk, és miután kipakoltunk arra gondoltunk, hogy körül nézünk a városban.

Miután leértünk a földszintre megpillantottam Charlottét és Isát.

– Sziasztok!

– Sara, szia! –pillantott rám Isa.

– Azt hiszem ti még nem ismeritek egymást, Sophia Charlotte, Sophia Isa –mutogattam, aztán végül a bemutatkozást rájuk hagytam.

– Hova készültetek? –érdeklődött Isa.

– A városba körülnézni –válaszoltam.

– Mi is! Nem megyünk együtt? –kérdezte szinte azonnal Charlotte.

– Sophia? –fordultam felé.

– Nekem oké –bólintott izgatottan.

– Akkor szívesen –mosolyogtam, majd már indultam is, de a lányok nem mozdultak. – Nem megyünk?

– Még a fiúk –bökte ki Isa, amin meglepődtem.

Nem sokkal később George, Lando, Carlos és Charles jöttek le. Már akkor lehetett hallani őket amikor még csak le sem értek a lépcsőről.

– Sziasztok –köszönt Lando, majd a testemen átfutott valamiféle bizsergés.

– Helló –biccentettem én is.

Miután bemutatkozott Sophia, így együtt, nyolcan indultunk ki a hotel ajtaján.

Egész érdekesnek tűnt Ausztria tája, miután indultunk vissza a hotel felé Lando hangját hallottam meg, amint a nevem kiáltja. A gyomrom összeszorult, majd kiváncsian fordultam Lando felé.

– Tessék –nyújtott felém egy fagyit, ami látszólag vanilliás volt.

– Ezt miért kapom? –néztem rá érdeklődve és próbáltam leleplezni a mosolyom.

– A fiúkkal fogadtunk. Vesztettem, szóval vennem kellett neked egy fagyit –vakarta meg a fejét.

– Köszi –vettem el. – Ez vanilliás?

– Igen. Vegyek másikat? Vagy nem jó?

– Hát nem a kedvencem.

– Cseréljünk? –kérdezte, közben pedig elkezdtünk sétálni.

– A tiéd milyen?

– Málnás.

– Akkor nem kérem –ráztam meg a fejem. –, de köszi.

– Akkor melyik a kedvenced? –fordult felém.

– Hm –gondolkodtam. – leginkább az áfonyás és az oreós.

A hotelba tartó utat végig beszéltem Landóval, végül pedig úgy láttam, hogy Sophia és George is megtalálta a közös hangot.

– Most itt hagyott Carlos? Sírni fogok –szomorodott el Lando, amire hangosan felnevettem, de az ő arcára is egy mosoly csúszott.

Beletúrt a hajába, én pedig a kék szemeit vizslattam, de hirtelen komoly lett. Tehetetlenségeben elfordultam.

– Szerintem felmegyek a szobámba.

– Ne már, te is itt hagysz? –sértődött be.

– Jó, akkor maradok. –ültem le a kanapéra, majd ő is leült mellém. A telefonja csippant egyet, majd szinte azonnal felpattant. – Minden oké?

– Persze. Csak Zak írt, hogy menjünk az étterembe, Charlotte születésnapját tartják –utalt a menedzserére.

– Akkor menjünk.

Ketten sétáltunk az étterem felé. Megforgattam a karkötőt a kezemen, majd lenyomtam a kilincset és ekkor egy hangos zaj csapta meg a fülem, ami egyből csillapodott.

– Nyugi, csak mi vagyunk –mondtam, majd ismét egy kicsit hangosabb lett a társaság.

Pár perccel a megérkezésünk után érkezett meg Charlotte. Aki sírt a meghatódottságtól, majd végig puszilgatta Landót. Azt hiszem, nagyon megszerették egymást.

Charlotte bulija még este tízig sem tartott, ugyanis másnap délután már kezdődött a szabadedzés.

Miután mindenkit elküldtek, mi is felmentünk a szobáinkba. De a szobám ajtaja zárva volt, írtam üzenetet Sophiának, de még elérhető sem volt.

Kopogtam, szinte már dörömböltem, amikor Sophia ajtót nyitott.

– Aludtál már? –sóhajtottam.

– Így nehéz lenne –ásított, majd beltúrt a kócos hajába. – Azt hittem tovább tart ez a cucc.

– Bocsi, gyorsan lezuhanyzok aztán csöndben leszek –zártam be az ajtót magam mögött.

– Oké –dőlt vissza, majd magára rántotta a takarót.

– Jó éjt –közöltem, amire csak egy hümmögés volt a válasz.

Június 29, péntek.
Ausztria, Spielberg.

Reggel miután felkeltem, Sophia még békésen aludt, én pedig csöndben lépkedtem a bőröndömhöz valami ruha után kutatva.

Miután felöltöztem, lefelé vettem az irányt, a liftbe érve pedig találkoztam George-dzsal.

– Jó reggelt –léptem be.

– Neked is –biccentett.

– Kérdezhetek valamit? –fordultam felé.

– Persze.

– Sophia és te megtaláltátok a közös hangot? Mármint ne érsd félre, csak mégis a barátnőm, tegnap pedig úgy eltűntetek –magyaráztam, mert Sophiától még nem volt időm megkérdezni.

– Nincsen –felelte, én pedig kicsit meglepődtem. Abban a pillanatban kinyílt a lift ajtaja, én balra ő pedig jobbra ment.

Az étterembe lépve megpillantottam apát, és egyből felé mentem.

– Jó reggelt, apa.

– Jó reggelt kicsim. Hogy aludtál? –érdeklődött.