Ⅹ.

933 23 0
                                    


Auróra
——————


Másnap korán keltem mivel a telefonomon elfelejtettem kikapcsolni az internetet így értesítések tömege jött, köztük az emailemre. Voltak különböző levelek az egyetemtől, számos általam kedvelt ruhaüzlettől. Üzenet is érkezett a közösségi médiai fórumaimra.

Elmorogtam egy mondatot az orrom alatt és kényelmes pozícióba helyezkedtek majd magamhoz vettem a telefont. Megnyitottam a csoportunkat, ahol Erik írt, hogy ma Petrával ellátogatnak hozzám. Vissza is írtam nekik, hogy akkor jöjjenek el értem az edzőközpontba és így is több időt együtt tudunk lenni. Majd megnéztem a leveleket is amiket kaptam. Csak annyi állt benne, hogy péntekenként és szombatonként lesznek az óráim, és elég zsúfolt napjaim lesznek. Valamint,hogy mindenféle papírt elfogadtak, a többire viszont már kedvem elolvasni ígyazokat becsillagoztam és a jegyzeteimbe jó nagy betűkkel beleírtam, hogy elolvasásravár.

Kikecmeregtem az ágyamból, ami sírva könyörgött, hogy feküdjek vissza és aludjak jó pár órát, de mivel az én szerencsétlenségem miatt keltem fel így vissza aludni sem tudtam. Így lementem anyuékhoz, apa már nem volt itthon de még anyut még eltudtam csípni mielőtt ő is elhagyta volna a házat.

-Jó reggelt.

-Kincsem, te, hogy hogy ilyen korán?

-Elfelejtettem lecsatlakozni a netről így minden értesítésre felkeltem. Apa mikorra ér haza?

-Megbeszélte Zsoltival, hogy ma ő jön hozzád mert egyikünk se tud elvinni téged és tömegközlekedésre meg nem szeretnénk felültetni ilyen állapotban.

-Rendben oké, Kaptam jó pár levelet azegyetemtől, hogy pénteken és szombaton lesznek mindig az óráim. Majd valaki eltud vinni?

-Mi nem leszünk itthon, csütörtökön délután indulunk a nagyiékhoz és talán hétfőn érkezünk. Kérd meg Petrát vagy Eriket.

-Rendben.

-Nekem mennem kell, várnak a vendégek, legyél jó.

-Megpróbálok-adtam egy puszit arcára.

-Uu már kéne neked egy kezelés, na majd valamelyik nap megcsinálom neked.

-Anyaa-forgattam a szememet. Utálom, ha nyomkodják az arcom és nagyon fáj is, de erre anya mindig azt mondja, hogy a szépségért meg kell szenvedni, hát kösz.

...

Azóta, hogy anya kilépett a lakásból egy rettentően borzalmas csend telepedett az egész házra. Az idő nagyon lassan telt. Felbicegtem a szobámba miután készen lett a meleg teám. Bekapcsoltam a sorozatomat, legalább valahogy próbálom elütni az időt. Mikor lesz már egy óra? Tettem fel magamban a kérdést, mikor rápillantottam a telefonom képernyőjére. Már csak félóra, egy rész még bőven belefér, beszéltem meg magamba.

-Szia Auróra, pár perc és ott vagyok.

-Szuper, rendben, addig lebotorkálok és kinyitom az ajtót.

-Okés,szia.

-Szia-köszöntünk el egymástól és bontottuk a vonalat. Ezután beírtam a csoportunkba, hogy változott a terv.

Srácok figyelem

Gyorsan Ra mert éppen órán ülök
Úgyszintén

Írtak be a csoportba egymás után, miután látták az üzenetemet

Csak annyi, hogy most érkezett a gyógytornászom, körülbelül háromkor végzünk. Ha esetleg előbb jöttök az sem baj szerintem Zsoltot nem zavarja, ha ott lesztek. 

Veszélyes ismerős || schäfer a. |✓|Où les histoires vivent. Découvrez maintenant