𝕋𝕖 𝕕𝕖́𝕞𝕠𝕟, 𝕖́𝕟 𝕖𝕞𝕓𝕖𝕣 |𝐓𝐚𝐞𝐤𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

~6~

Vártam, hogy Kook visszaérjen a szobájába, ami hamarosan meg is történt.

Nem értette, hogy mi ez az egész és hogy minek vagyok a szobájában, azon belül is az ágyán, úgy, hogy elméletileg még csak ma találkoztunk és jöttem az osztályba, de nem is beszéltünk.

Egy idő után meguntam a dühös kérdezősködését és megindultam felé.
Ahogyan a szemeimbe nézett, elfogta a félelem. Felismert és jól tudtam, hogy most retteg. Tőlem félt.

Egyre közelebb mentem, majd lassú mozdulatok után lehajoltam hozzá és megcsókoltam.
Azt hittem nem fog visszacsókolni, de tévedtem. Visszacsókolt.
A csókunk lágy volt, mégis csodás. A pokolban nem tudtam kivel ezt tenni, de a földön egy élő emberrel simán.
Olyan rég érezhettem ezt a mámorító érzést. A szám bizsergett és forró volt.
Egy idő után viszont Kookie elvált tőlem és lihegve összerogyott.
Nem értem, hogy mi történt vele.
Elkaptam, mielőtt földet ért volna, ő pedig elkerült a kezeim között.

-Kookie, mégis mi van veled? -kérdeztem halkan, hisz nem értettem.
Miért esett össze?
Miért kapkod most levegő után?
Mi baja van? Miért nem áll le?
Én tettem ezt vele?
Vajon azért liheg így, mert egy démon vagyok és a szervezete nem bírta?
Én tettem?

A lihegő fiú nem válaszolt. Szemei felakadtak, nagyon gyorsan vette a levegőt és már teljesen leizzadt.

-Mi van veled? -kérdeztem ismét a fiútól, majd lefektettem a földre és a szobában kezdtem rohangálni, hátha találok valamit, ami segít rajta.

Még csak most jöttem fel a földre és találtam meg a tökéletes játékszerem, nem akarom máris elveszíteni.
Még nem is tudtam vele játszadozni.
Csak egy csók volt az egész....

Lehet a teste nem bírja az enyémből kiáradó sötét erőt?
Lehet azért esett össze?
De miért kapkodja ennyire a levegőt?

-Kook. Kook, hallasz? Mi ez az egész? -mentem mellé és fogtam meg a vállát.
Szemei pirosak voltak és könnyezett. Egyik kezével a torkát szorította és kaparta.
Mintha nem kapna levegőt.

A mai világban már itt vannak nekik ezek az okos kütyük, amik mindent tudnak, így gyorsan felkaptam az ágyról Jungkook telefonját és rákerestem.
Elsősorban arra, hogy mi történik, ha egy ember egy démonnal csókolózik, de mivel csak hülye sátánista dumákat dobott ki a kereső, így inkább arra kerestem rá, hogy mit jelent, ha hirtelen így kapkodja a levegőt, izzad és a torkát szorongatja.

"Pánikroham"

Ez most komoly???
Pánikrohama van?
Én meg itt pánikoltam pedig csak rohama van.
Ha tudom, hogy pánikrohamai szoktak lenni, akkor nem őt választom, de most már mindegy...

Odaléptem a földön fekvő lihegő fiúhoz, majd az ölembe húztam.

-Sssshh... Nyugodj le. Nyugi... Vegyél egy mély naaaagy levegőt, az segít, oké? Nyugodj meg. -kezdtem nyugtatni. Nem tudok addig semmit csinálni vele, amíg ilyen állapotban van.
Sőt. Lehet ma már nem is tudok semmit sem csinálni vele.

Jungkook egy 10 perc elteltével kezdett lenyugodni és egy 20 perc múlva már teljesen lenyugodott a karjaim között.

-Sokszor szokott lenni rohamod? -kérdeztem az ölemben fekvőtől a haját simogatva. Olyan szép haja van. Selymes és jó beletúrni.

Hirtelen kipattantak a szemei és felugrott az ölemből.
Gondolom most tudatosult benne, hogy kinek is az ölében fekszik.

-U-utoljára tíz éve volt. -mondta lihegve és ülő helyzetében távolodott el tőlem.