𝕋𝕖 𝕕𝕖́𝕞𝕠𝕟, 𝕖́𝕟 𝕖𝕞𝕓𝕖𝕣 |𝐓𝐚𝐞𝐤𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

~14~

Taehyung szemszöge:

Mikor bementem Kook után a mosdóba és láttam csillogó szemeit, ahogy enyémet csodálja, egyszerűen úgy éreztem, hogy ez az amiért minden nap megéri feljönni a földre, mindent kockára téve.

Annyira aranyos és gyönyörű...

Amikor aztán a falhoz nyomult, már nagyon kanos voltam és hát ja. Egy mosdóban vettem el szüzességét.

Útközben már nagyon beindultam és a szárnyaim is előjöttek.
Nem bírtam magammal. Tágítani is alig tágítottam, csak hogy minél hamarabb belé hatolhassak.

Mikor elértem a csúcsra és beleengedtem élvezetem, kifáradtan ültem a kőre.

A föld hideg volt, ami most nagyon jól esett.
Lihegtem és mikor felnéztem a kisebbre, ő nagyon nézett.
Körülnéztem, hogy mit nézhet ennyire és ekkor láttam meg, hogy szárnyamból pár toll kihullott.
Baszki, hogy már most kezdek fáradni. Pedig csak két éjszakája nem alszok...

Kook szerintem nem a tollaimat nézte, hisz nem tudhatja, hogy ez rossz jel, így tovább kerestem, hogy miért nézhet ennyire, de nem találtam semmit érdekeset magamon.

-Mit nézel ennyire? -kérdeztem meg végül egy mosoly kíséretében az engem bámulót, aki hangomra azemeimbe kapta tekintetét.

Egy ideig így néztük egymás szemét, mire úgy gondoltam, hogy újra felteszem a kérdést, hisz már biztos meg is feledkezett róla.

-Kookie, mit néztél rajtam annyira? -kérdeztem meg ismét.

-Téged. -válaszolt bambulva.
Mintha ilyenkor egy másik világban lenne. Mintha elveszne szemeimben.

-És miért néztél engem? -kérdeztem egy apró mosollyal. Annyira aranyos.

-Mert... Tetszel. -mondta ki a szemeimbe merülve, mire meglepődtem.

Tényleg belém szeretett?
De hisz én egy démon vagyok.
Rettegnie kellene tőlem.
Lehet elpuhultam mellette?
Vagy ő nem fél tőlem?
Végülis bátor...
De mégis hogy tudott belém szeretni?! Belém!!
A szerencsétlen idióta bajkeverő démonba.

Ekkor megszólalt a kicsengő.
Ó, baszki. Fel kéne takarítanunk és felöltöznünk... Bár még szívesen nézném Kookot meztelenül. -a gondolatomra egy perverz mosoly jelent meg arcomon, majd gyorsan felpattantam a földről. Mozdulatom a kisebb végig szemével követte.

Olyan cuki. Hozzám képest kicsi, mégis olyan erős. Aranyos, mégis helyes... De mit is gondolok én? Ő csak egy halandó!
Csak azért kell, hogy egy kicsit kielégítsem magam és ennyi. Semmi több. Mit érdekel engem egy ember.
Ember. Fúj. Soha.

Gondolataim közben összeszedtem a ruháinkat, az enyémet magamra vettem, a Kookét oda dobtam neki és elkeztem takarítani magunk után.
Lehet, hogy le kéne szarnom, hogy hogyan fog kinézni ez a hely, de nem akarom bajba keverni Jungkookot. Vagyis... Vagyis nem akarom, hogy kirúgjanak. Mégis csak egy jó iskola ez. Igen. Emiatt csinálom. Magam miatt, nem miatta. Miket is képzelek. Mégis minek mosnék falat egy ember miatt? Pfff. Soha.

Becsengőre pont végeztünk és vissza sétáltunk a terembe, mindketten a helyünkre.
Kook kicsit nehezen járt, gondolom fájt a feneke. Hát igen. Ez van, ha valaki megbasz.
Még leülni is nehezére esett, de hát ez van.

Az óra egyébként unalmasan telt. Azt sem tudtam, hogy miről hablatyol a tanár, inkább csak az én Kookiemat néztem egész végig, aki az óra fele ezt észrevette és egy hosszú szemkontaktusba mentünk, egészen kicsengőig.

Órák után aztán haza kísértem Kookot, de arra nem számítottam, hogy az anyja is otthon van...

-Szia JungKookie. Ööö... Ki a barátod? -kérdezte a nő, miután benyitottunk és meglátott.