𝕋𝕖 𝕕𝕖́𝕞𝕠𝕟, 𝕖́𝕟 𝕖𝕞𝕓𝕖𝕣 |𝐓𝐚𝐞𝐤𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

~8~

Megnyaltam szám és közelebb hajoltam hozzá, hogy szemét is mégjobban szemügyre vehessen.

Nem tudom mennyi idő telt el, de csodás volt, míg nem annyira elbambultam, hogy Jungkook észrevette, majd kihasználva az alkalmat lábával elrúgott magától és az ajtóhoz rohant.
Szerencsémre bezártam az ajtót, amíg a fürdőben volt, így nem tudott kijutni.

-Hova hova? -kérdeztem nevetve, de ő csak próbálta a kilincset rángatva kinyitni az ajtót.

-Nem fog menni. -mondom egy nagy mosollyal ami inkább ördögien hatott.

Lassan megindultam az ajtó felé, majd mikor elé értem, lefogtam a kezeit és a falnak szorítottam.

Ismét gyorsan kezdte venni a levegőt, és nagyon reszkedett, de ez most nem a rohama volt. Egyszerűen csak félt.
Most siker ülnie kell a hipnózisemnek.

~
Jungkook szemszöge:

El akartam szökni előle, de az ajtóm zárva volt. Biztos már előre gondolkozott és bezárta.
Mégis miért pont engem szúrt ki magának egy kibaszott démon?

Taehyung egyre közeledett felém és kezeimet a falnak szorítototta, úgy nézett mélyen a szemeimbe.
Azok a fekete üres szemei.
Annyira gyönyörűek. Annyira csodásak, mintha elvesznék bennük, miközben belenézek.

-Ugye tudod, hogy nem szép dolog ellenkezni, mikor én eddig kedves voltam hozzád? -kérdezi mázas hangon.
Mi az, hogy nem szép dolog ellenkezni? Ő egy kibaszott dénon, még jó, hogy nem akarok mellette lenni!
A szemébe akartam mondani neki, hogy hagyjon békén és tökön rúgni, ha egyáltalán van olyanja, de nem ment.

Nem jött ki hang a számon és a testem nem engedelmeskedett.
Csak dermedten álltam és bólintottam, pedig nem akartam.
Nem akartam engedelmeskedni neki.
Egyáltalán nem értek egyet vele, de nem tudok mást csinálni.

-Jó fiú. És ugye azzal is egyetértesz, hogy ezért most büntetés jár? -mondja mázas hangon. Nem!
Nem értek ezzel egyet!
Nem akarok büntetést!
Nincs joga büntetést adni!
Egyáltalán milyen büntetésről beszél?
Megver?
Elveszi a telefonom?
Netalán tán megerőszakol?

Nem akartam helyeselni, de bólintottam egyet.

-Nem hallom. -mondja, mintha húzni akarná az agyam.
Nem értek egyet vele és bólintani sem akartam...

-Igen. -válaszolok a szemébe nézve még mindig.
Olyan szépek ezek a szemek...
Nem akarok engedelmeskedni, de nem tudok ellenkezni.
Mintha el lennék bambulva és mindenbe belemennék amit csak akar és nem tudok ellene semmit tenni.

Csak nézem azokat a gyönyörű szemeit és tudat nélkül értek egyet vele.

Vagyis tudatomnál voltam, de nem tudtam ellenkezni.

A nagy szép szemei egyszer csak egyre messzebb mentek tőlem, így egyre kisebb lett.

Taehyung hátrálni kezdett, de kezével intett, hogy menjek utána.

Ő hátrált, én pedig elindultam lassú léptekkel felé és szemét néztem.

Nem akartam elnézni róla. Olyan gyönyörű. Teljesen elveszek benne.

Taehyung egészen az ágyig hátrált, amire le is ült.

-Gyere ide picim. -mondja lágy hangon én pedig odasétálok és megállok mellette.

Nem tudom, hogy mit akar velem tenni és nem is akarom megtudni, de a szemei...A szemeit egy örökkévalóságig el tudnám nézni.

A sötét szemeibe néztem és már csak azt éreztem, hogy lassan elkezdi lehúzni a boxerem.

A hideg futkosott a hátamon, de nem érdekelt. Szinte nem is voltam ebben a világban, helyette a szemeibe vesztem oda.

Nem is tudom, hogy vettem e levegőt egyáltalán, vagy azt sem tudom, hogy mikor pislogtam utoljára, de nem is akarok, mert akkor egy pillanatra már nem látnám a szemeit.

Érzem ahogyan Tae magához húz és magára ültet.

Már rajta sincs ruha.

A szemei az enyémbe néznek, ahogyan én is az övébe.

Csípőm köré fog, és lassan kezdi mozgatni magán, én pedig csak nézem.

A szemei...a szemei varázslatosak.