𝕋𝕖 𝕕𝕖́𝕞𝕠𝕟, 𝕖́𝕟 𝕖𝕞𝕓𝕖𝕣 |𝐓𝐚𝐞𝐤𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

~27~

Jungkook szemszöge:

Taehyung sebesülten teljesen legyengülten ért vissza hozzám reggel.
Lehet szerencse volt, lehet nem, de mikor bevette a piruláját, egyet leejtett és észre se vette, így gyorsan zsebre dugtam. Még jól jöhet.
Ezután Tae mélyen a szemembe nézett, én pedig az ő gyönyörű fekete íriszeibe.

Mondani akartam, hogy mennyire is szeretem, de hirtelen arra éreztem késztetést, hogy el kell mennem a suliba és egyszerűen már semmire sem emlékeztem, hogy egy perccel ezelőtt még mi volt a tervem.

Magam elé meredve mentem az úton és arra lettem figyelmes, hogy az egyik kezem ökölbe van szorítva.

Felemeltem a kezem és lassan kinyitottam azt.

Egy fekete toll volt.

De mégis hogy került ez hozzám? Mi ez a toll? Mióta szorongatom és egyáltalán miért? -gondolkoztam el meredve magam elé.

Már emlékszem!

Ekkor egy hirtelen nagy erejű fájdalom nyilalt a fejembe és összerogytam a földön.

-TaeTae... -suttogtam szerelmem nevét, majd minden elsötétült.

Egy számomra ismeretlen helyen ébredtem.

Alattam üveg padló, nyakamon egy vas nyakörv, minél fogva a falhoz vagyok láncolva.

A látásom még homályos, de ha jól látom, egy csupa vörös és fekete helyen vagyok és egy ugyan ilyen színekben pompázó, szarvakkal rendelkező alak közeledik felém.

Tehát ő lenne Lucifer? A pokol ura? Akkor meghaltam? Tae hol van? És miért fáj ennyire mindenem? -merültek fel bennem a kérdések.

-Végre felébredtél Kookieee! Játszunk egy kicsit, míg Tae ide nem ér, rendben? -néz rám egy elég ijesztő mosollyal.

Miért pont velem akar mindenki játszani???

-M-mi? -kérdeztem remegő hangon. Mégis csak az ördög van velem szemben.

-Jól hallottad. Szórakozunk egy kicsit. -mondja vicsorogva, majd közelebb jön és a földön megfordít, úgy, hogy kutya pózban legyek négykézláb.

-N-ne. K-kérlek. -mondom könnyeimmel küszködve. Most kurvára fáj mindenem, nem akarom, hogy megerőszakoljon maga Lucifer!

Mintha meg sem hallotta volna kérésem, húzta le nadrágom, majd tágítás nélkül dugta belém teljes hosszát.

-Aaahhaaahha- ordítom fájdalmasan és kezeim amikkel eddig tartottam magam, összecsuklanak, így már alkaromon támaszkodom.

Az üvegen keresztül látom a lent lévő démonokat és szenvedő embereket, így próbálok azokra figyelni, nem pedig az óriási fájdalomra, ami a hátsó felemet éri éppen.

Luc egymás után lök rajtam újra és újra, az én könnyeim pedig megállás nélkül folynak.

Azt akarom, hogy Tae itt legyen és megmentsen, de még nem ért vissza így ez lehetetlen.

-Mmmmmh. -szorítom össze a szám és harapok rá ajkamra. Nem akarom ennek a gyökérnek megadni nyögésem. Csak Taehyung hallhatja, ő nem.

-Engedd ki a hangod kicsi Kookie. Neked fog fájni, ha még most nem teszed meg. -simít végig az arcomon, majd mégegyet lök és kiszáll belőlem.

Eldőlök a padlón, de érzem, hogy ezzel még közel sincs vége...

Nagy nehezen felfelé fordulok, hogy lássam Lucot, akinél már egy ostor van.

Csak ne azt csinálja amire gondolok...

-Mondtam. Neked fog fájni, ha nem visszatartod. -mondja nagy mosollyal és már lendíti is kezét.

Az ostor testemhez csapódik, de még tartom magam. Azt hittem ennyi, de nem. Keze ismét lendül, majd lecsap és ezt ismételgeti.

-Ahahhaaaa -sírom remegve, mikor már nem bírom a fájdalmat.

-Na látod, nem volt olyan nehéz, igaz? -kérdezi nevetve és otthagy.

A testem remeg, mégsem merek mozdulni, mivel az üveg körülöttem megrepedt az ostorcsapásoktól.

Ekkor jelent meg Ő.

TaeTae...

A szemem már nehezen tudtam nyitva tartani és egy óriási nyomást éreztem az egész testemen, szó szerint minden porcikámban. Nagyon fájt és én már nem bírtam. A halálomat kívántam, csak legyen vége ennek az egész szenvedésnek.

Az események vége az lett, hogy Tae és én zuhantunk lefelé a semmibe, nekem pedig elsötétült minden.

Már nem hallottam semmit és nem is éreztem azt a fájdalmat. Minden nyugodt lett.