Ⓖ︎Ⓘ︎Ⓡ︎Ⓛ︎ | Chanmin

TWO

Nem néztem oldalra, mert őszinte legyek nem tudott érdekelni ki ült mellém.
De ez a véleményem egyből megváltozott, amint megszólalt az illető.

- Ennyire tetszik a képem?... -kérdezte tőlem mire egyből fel kaptam a fejem. Tényleg Ő ült mellettem. Nekem pedig a pofámról égett a bőr, ez mennyire ciki te jó ég.

- Én...én... -mondtam, vagyis pontosabb legyek dadogtam. De folytatni se tudtam, hisz szavamba vágott.

- Na ide figyelj előre szólok semmi esélyed nálam szóval még csak ne is nézegesd a képeim. Ja és ami a legfőbb, ne kövess! -mondta a végét már megemelt hangnemmel. Majd felállt és kiment a kávézóból.

Én meg abban a pillanatban fejeltem meg az asztalt majd kezdtek el sós cseppek folyni az arcomon.

- Még csak esélyem se volt... -motyogtam magam elé, majd még jobban utat törtek maguknak könnyeim.

Hiába tudtam ez lett volna így is úgy is, hát...mit is vártam? Hogy majd ő ilyen jó kinézettel egy fiúval lesz? Álmok ezek, sőt nem is, inkabb vágyak. Mert ezek pontosan azok. És pontosan ezért válok majd én is olyan depressziós gyerekké, mint akárki más, kiknek viszonzatlan a szerelmük.

Pár perces sírás után végre le nyugodtam, majd meg törölve az arcomat és rendezve a vonásaim vettem át az italom, ami időközben elkészült. Épphogy ki vettem őt a fejemből more ő egy lánnyal tért vissza. Leült egy hozzám közel lévő asztalhoz és társalogni kezdtek. Ám nem maradtam sokáig egyedül. Mire felpattantam volna és a csajt féltékenységből megtépáztam volna addigra pont megérkeztek barátaim, kik fáradtan dobták le magukat az ülő alkamatosságra.

- Úristen de fáradt vagyok! -hisztizett szokásához híven a mi kis maknaénk, Inie.

- Ne aggódj mi is azok vagyunk. -csatlakozott a beszélgetéshez Felix is amire Han csak helyeselve bologatott, hisz éppen valakivel beszélt telefonon.

Pár másodpercre rá kiderült hogy az anyja, mert el akarja otthonról kérni magát valami miatt. Én meg be like: okay, but why? Szóval értitek.

- Oh amúgy Min. -amint meghallottam nevem rájuk emeltem tekintetem, sőt nem csak én. - Át tudnál jönni hozzám? -nézett reménykedve Inie majd egyből lelkesen folytatta- Mert ha igen, akkor tudnánk csapni egy tök jó pizsibulit meg minden. Ja de pia nincsen, ezt mondtam a többieknek is. -vigyorgott. Annyira nincsen szívem elrontani a boldogságát de muszáj leszek most hogy a nap további részében vidám lehessen.

- Ne haragudj Inie... De nem megyek. Szívesen mennék csak...egyáltalán nem szeretnék balhét. Tudod, mondtam, anyum szigorú. -mondtam majd arcára néztem amire egy kevéske aggodalom ült ki.

- De ugye nincs otthon baj? -kérdezett rá egyből Jisung amint bontotta a vonalat édesanyjával.

- Nem nincsen, csak szimplán szigorú. -csak mondtam és mondtam a csak félig hazugságot. Hisz anyum tényleg szigorú de elengedne szerintem. Csak annyi az egész hogy most semmi kedvem elmenni sehova...csak haza.

- Biztos? -kérdezte Felix is.

- Biztos. -erőltettem magamra egy mosolyt.

Szerencsére bevették, így le tudtuk ennyivel. A sírásra utaló jeleket se vették észre szerencsére, azonban rettenetesen irritáló volt az hogy konkrétan mellettem enyeleg a szerelmem egy lánnyal...a szívem szúrni kezdett a fájdalom miatt pedig sírni tudtam volna. De ez nem testi hanem lelki fájdalom és az jóval erősebb.

Valahogy ki bírtam ezt az egészet majd a végén letettem azt a pénz összeget, ami az én részem és én voltam az első, aki távozott a baráti társaságból.

A buszt se vártam meg, gyalog indultam útnak. Az utcákon nem igazán tudok tájékozódni de ez most hogy is mondjam előnyössé vált.

Elhaladva egy bolt előtt megláttam valamit, egyből ihletet kaptam. Csak a kivitelezés lesz igazán nehéz. Vagyis annyira nem, de mégis.

Ahjj ezt azért bonyolult elmagyarázni, így röviden annyi hogy be vásároltam egy-két dolgot.

Annyeong!

2. rész publikálva. Hogy teteszik?
UwU nagyon izgulok mennyire lesz majd érhető és élvezhető a story további része a számotokra, hisz mint említettem egy álmom alapján készült történet lesz.
Na de most el köszönök, mindenki számára további szép napot.

Na puszi☺☺