Ⓖ︎Ⓘ︎Ⓡ︎Ⓛ︎ | Chanmin

TWENTY TWO

Éppen arrébb sétálok amikor láttam, velem egyidőben mozdult meg egy csomó ember. Na ne...

Szépen sétálok arrébb ahogy azok az emberek is.

Ez azt jelenti megtaláltak. Még egy lépés és körbevettek. Chan ijedten nézett egy ideig majd elém állt.

- Bántani ne merjétek! -sötétült el a tekintete.

- Chan ne.. Hagyd. -mondtam majd megindultak felém.

Én elkezdtem futni magassarkú cipőben, az egész bagázs utánam. A gyorsabbak elől míg a lassabbak hátul.

Sokan csak néztek vagy a hölgyek estében sikitoztak. Amint egyikük utolért és le akart fogni azt a földhöz vágtam...és ez volt az a mozdulat amit nem kellett volna megtegyek. In2n tudták én vagyok.

Nemsokára Chan is utolért minket de mielőtt akármit is mondani tudtam volna lefogtak és elém állt valaki... És ez a valaki az apám volt.

- Nem hiszem el hogy képes voltál ezt tenni magaddal Seungmin. -mondta és ekkor láttam ki kerekedni Chanie szemeit.

- Miről beszél? -kérdezett rá Chris.

- Arról hogy ez a lány itt nem is lány hanem egy fiú, a saját fiam. -mondta majd levette rólam a parókát.

Lassan fel néztem Chanra aki konkrét sokkos állapotban van. Lassan hátrálni kezdett majd el sétált.

Én pedig újra apám kezei közé kerültem.

Elmentek a szállodába az összes cuccom végett és most a szobámban kapom a pofonokat hol Lisatól hol pedig anyukámtól, amiért ezt csináltam.
Bár őszinte legyek nem bántam meg. Este nem ettem velük, szobámba zárkóztam. Hiába tudtam, jogosan kaptam a pofonokat mégis fájt hogy adtak.
Későn aludtam el, hisz nem tudtam. Nem is mertem.

...

Jelen pillanatban a kocsiban ülve tartok az iskola felé. Kénytelen voltam sminket rakni az arcomra.

Odaérve láttam fel kapják a fejüket a diákok, majd amint ki szálltam volt akit láttam elsírta magát, volt olyan is aki morgott, de olyan is mint aki szellemet látna. Beljebb lépve azonban olyanokat láttam meg akik iszonyatosan fontosak a számomra. A barátaim.

Amennyire csak tudtam oda futottam hozzájuk és végre normálisan öleltem meg őket.

Elképesztő hogy végre újra normálisan lehetek velük. Elmondták mennyire aggódtak és mennyire féltettek. Nekem meg elképesztő bűntudatom volt.

Most viszont vidáman ülünk Inievel az osztályban ám amint megérkeztek a többiek érdeke módon mindenki átölelt.

Ezután elkezdtük az órát és ott is szépen beszéltünk, hisz nem volt angol tanár.
Ám semmi se ilyen könnyű. Belépett egy általunk ismert személy, Chan és mondta ő lesz az új angol tanár... Lefagytam...

Annyeong!

Itt is lenne az első fordulat.
Ezzel vége annak a résznek, amit megálmodtam, így mostantól a fantáziámra hagyatkozom. Remélem tetszett a rész.

Na puszi☺☺