title

Köszönöm?

Egy szempillantás alatt a hotelhoz értünk. Jamie leparkolt és Ő vitt fel az ölében. Jobban kifaggatott mint Kayn. Mit ittam, milyen íze volt, mennyit, mikor, milyen gyorsan, mit éreztem utána, mikor múlt el a hatása, mit érzek most. Mindent. Szerencséje, hogy volt lift a szállodában, mert éreztem, hogy mennyire megkönnyebbül, amikor leültet az ágyára. Na azé' nem vagyok egy nehéz eset a szó szoros értelmében értve, csak Jamie sem egy súlyemelő bajnok. Szerintem a lába vékonyabb mint az enyém. Nem tudtam nevetni a helyzeten, sőt, éppen a könnyeimmel küszködtem. Akkorra már átgondoltam a történteket, átgondoltam mégegyszer -- ha még nem is többször. -- Berezeltem. Nagyon féltem és akkor még nem is sejthettem, hogy mi vár rám. Csak Kayn-re pillantottam zavartan, úgy, ahogyan egy szentre néztem volna, hogy mentsen meg, feledtesse velem a történteket. Azt gondoltam, majd erőt merítek a mindig vakmerő Kayn "leszarom" pillantásából, szerettem volna, hogy kiröhögje a félelmemet és azt mondja "ne nyavajogj már! Kuss legyen!" Vagy valami hasonlót. Az erőmből nem telt több, csak annyi, hogy rendesen felüljek az ágyon és kihúzzam magam. Hiába akartam felállni, nem sikerült. Kayn becsukta az ajtót és amint a szemünk találkozott, megállt az előszoba és a háló találkozásánál. Ugyanúgy kihúzta magát mint én, talán egyenesen szolidaritásból tette. Nem mondott semmit, hiába szugeráltam a szememmel, hogy a félelmetes helyzetemet oldja fel valami amúgy rettentően arrogáns mondattal. Megcsóválta a fejét. Találtam a tekintetében valamit, amitől egy pillanatra kíváncsiság fogott el és megfeledkezhettem a bizonytalanságomról. Honnan szedi azt a végtelenül határozott és egyenes tekintetét ezek után? Mire gondol ilyenkor, miért nem ködös és zavarodott a tekintete mint az enyém?

Belépett a hálóba, odament az asztalhoz, ahol Jamie cuccai voltak és elővett a táskák egyikéből egy injekcióstűt. Becsukta a szemét, és a vádlijába döfte.

-- Még egy ok, hogy ne legyek terepes. -- Jegyezte meg Jamie egész halkan. -- Csoda, hogy képes vagy rá magadtól!

-- Ez csak csökkenti a fájdalmat. -- Csúsztak ki Kayn szájából a szintén halk szavak válaszként. Eltorzult a tekintete a fájdalomtól. -- Miért ne nyomnám magamba?

Jamie meghúzta a vállát és a vaskos könyvre mutatott az asztalon. Minden bizonnyal arra akart célozni, hogy Kayn tanulhatna nyomozónak is, saját választásából lett terepes és ez nem fér a fejébe. De a legnagyobb igazság az volt, hogy tudta Kayn milyen fafejű. Akárhány tetanuszt és sebkezelő injekciót kell magába szúrnia, terepes fog maradni, kisebb gondja is nagyobb azoknál. Ő is a táskák között kezdett matatni, egy palackot vett elő.

-- Mi van, ha ez doxod? -- Kérdezte Kayn.

Jamie mérgesen nézett fel.

-- Amíg nincs eredmény, nem kell teóriákat szövögetni. Főleg ne tedd közkinccsé! -- Felém biccentett, ahogy az arcom full sápadtá vált egy pillanat alatt.

-- De mi van, ha a master tényleg Bag Hunttól származik és Genn összedolgozott vele? Akkor baszhatjuk!

-- Miről beszélsz? -- Motyogtam.

-- Kayn, megijeszted Eliset. Maradj csendben!

Rájuk szegeztem lézer pillantásomat.

-- Ugye... nem azt akarjátok mondani, hogy kaptam abból is amit Alec kapott, meg a masterből is? -- Kérdeztem. -- Úgy gondoljátok összekeverték a két szert?

A félelem, amit egy szempillantással -- Kayn szemének a pillantásával -- elfelejtettem, most vissza kúszott az agyamba és éreztem, ahogy kegyetlenül belém kapaszkodik.

Jamie egy pici pohárral előttem termett, benne átlátszó, zöldes árnyalatú lötyi.

-- Parancsolj! Ettől biztos, hogy jobban leszel. -- Ígérte.