title

Ködös vallomás magamnak

Éjszaka volt. Már mindenki aludt, még a bátyám is aki tizenkettőtől meccset nézett. Még az eső kopogására sem tudtam elaludni, amit amúgy szerettem. Azon járt az eszem, hogy meg is halhattam volna ha kedvezőtlenül alakulnak a dolgok, de valahogy ez nem érdekelt akkor. És most sem? Miért is szálltam ki az autóból pontosan? Azért, hogy megvédjem Kaynt? Persze, biztosan ez is benne volt, ösztönösen próbáltam segíteni de éreztem, hogy ez nem lesz elég magyarázat, hogy meggyőzzem magam. A józan eszem próbált elnyomni egy érdekes hangot a gondolataim legmélyén. Mintha azt mondaná: "Elise, te ezt élvezed csinálni!" Miért élvezném veszélybe sodorni magamat..? Az egész történet tele, de tényleg csordultig meg van telve jó érzelmekkel. -- Igen, arról beszélek amikor Kaynt majdnem meggyilkolták... -- Ott van az, hogy büszke vagyok rá, hogy ő a "tanárom" és láttam akció közben szerepelni. Láttam, hogy tanácstalan, hogy eszelősen agyal, mégsem láttam félni őt egy pillanatra sem. Mintha azt gondolta volna magáról, hogy halhatatlan. Ott van az az érzés is, hogy ki mertem szállni, össze tudtam szedni magam és végig tudtam gondolni Kayn helyzetét. A pillantásából tudtam, hogy reagálnom kell, lépnem kell valamit és rá is jöttem a végén, hogy mire gondol. Ez most nem nyálas. Mindössze úgy érzem összeért egy kicsit a munkakapcsolatunk. Ráadásul a végén elégedett volt a megoldásommal. Pont ő, aki annyi mindenbe beleköt és annyira okosnak tartja saját magát, nem kérte számon tőlem a vakmerőségemet, azt, hogy miért ugrok bele kezdőként egy éles helyzetbe és miért nem gondolom át, hogy fejen is lőhettek volna. Pedig most jogosan meg is tehette volna… Teljesen igaza van, ha azt mondja nem gondoltam át… Még ott, az ágyon fekve is meg kellett szaporáznom a légzésemet. Izgalom? Vagányság? Különlegesség? Mi ez az érzés bennem?

Muszáj volt aludnom. Alszom és holnap suli helyett az egyletbe megyek gyakorolni. Ha Alec és Kayn szeretnék rám bízni a kommunikátorkodást, akkor én ott leszek, gyakorlok és hozom a legjobb formámat. Nem okozhatok nekik csalódást. Benne akarok lenni, azt akarom, hogy számítsanak rám és hasznos tudással rendelkezzek a számukra. Hozzá akarok járulni az ügy megoldásához!

…

Másnap reggel Kaynt az edző csarnokban találtam. Azt hittem dolgozik délelőtt. Nem szóltam neki, csak csendesen elhelyezkedtem a padon és néztem, hogy mit csinál. Eséseket gyakorolt a matracon. Eljátszott egyedül egy harcjelenetet, hogy aztán a legkülönbözőbb helyzetekben a földre kerüljön és gyakorolhassa hogyan kell tompítani az esést. Három percig néztem, aztán felálltam, hogy észrevegyen.

-- Ha gondolod szívesen fejbe rúglak, hogy egyszerűbb legyen elesned. -- Ajánlottam fel neki kedvesen.

-- Elise? Te nem iskolában vagy? -- Csodálkozott.

-- És te nem dolgozni vagy?

-- Szabit vettem ki mára. A te iskoládban is lehet szabadságot kérni?

-- Poénos! Látom elmaradsz a saját dolgaiddal azért mert velem foglalkozol és kénytelen vagy akkor gyakorolni amikor iskolában vagyok.

-- Ez nem igaz.

-- Miért vagy most is itt meló helyett? A délelőtti órákban jobban épülnek az izmok? -- Nem hittem neki és ezt láthatóan ki is mutattam.

-- Egyenlőre mindennél fontosabb, hogy hamar felkészülj. -- Vallotta be az igazamat.

-- Egyet kell értenem a drogos akció miatt és sajnos azért jöttem, hogy most is velem foglalkozz. -- Mondtam egy csomó önkritikát kimutatva a hangommal; Nem akartam a terhére lenni, de tudtam, hogy szükségem lesz arra amit tőle tanulhatok rövid időn belül.

Ez a válasz meglepte. Gondolom azt hitte, hogy sokkal jobban furdalni fog engem a lelkiismeret azért, mert sok időt vesz igénybe a kiképzésem.