title

Initium

A suliban voltam másnap reggel. Dolgozatot írtunk magyarból. Általában nem volt gondom a fogalmazásokkal, mert beszélni szerettem mindenről és soha nem várt el tőlünk lehetetlent a tanárnőnk, de akkor úgy éreztem, hogy egyszerűen nem tudom a dolgozatra terelni a figyelmemet. Pedig egy hármashoz elegendőt tanultam.

Azzal volt a gond, hogy nagyon ideges voltam. Csapongott a figyelmem. Hiába kezdtem el leírni a fogalmazás keretét egy vázlat papírra, a legkisebb nesz is, sőt, még az ablakon besütő fény is állandóan elvonta a figyelmemet.

Aztán Jenna vakarta meg a füle tövét. Ez viszont egy fontos tényező volt. Kifinomult puskázási jelrendszerünk első lépése ugyanis a fülvakarás. Ezzel adtuk a másik tudtára, hogy nem értünk valamit. Gyorsan köhintettem egyet, mert az volt a válasz, hogy észrevettem a vakarást és figyelek. Utána jött egy kézjel, ami most éppen Jenna mutató és középső ujja volt. "2-es feladat" vagy "2-es bekezdés" Mivel a dolgozatban feladatok voltak, gondoltam, hogy Jenna a 2-es feladatot nem érti. Lefirkantottam egy papírra a megoldást és megböktem Matthew hátát egy ceruzával, hogy adja előre a papírdarabot Jennának. Ez volt az egyetlen rizikós lépés az egészben. Ilyenkor Matthew a háta mögé nyúlt, hogy belerakhassam a kezébe a papírt. Ez még nem járt sok izgalommal, de aztán Matthew-nak átlósan előre kellett adnia Jennának. A tanárnő pedig pont szembe ült velünk és rendezgette a papírjait az asztalon. Gyakran fel-fel nézett, hogy a hideg tekintetével végig páztázhasson az osztályon. Matthew türelmesen kivárt, hogy történjen valami ami elvonja a tanárnő figyelmét. Addig tovább írta a dolgozatát. Én is próbáltam visszatérni a jegyzeteimhez addig, amiket sikerült összeszednem, hogy végre elkezdhessem írni az esszét.

Amanda köhögött egyet, én odanéztem. Előrébb ült nálam, de jobbra tőlem, nem úgy mint Jenna. Csak a hátát láttam, meg nemsokára a kezét is. Integetett nekem. Közben Nem fordult hátra, mégis tudta, hogy őt nézem, és bár előrefelé integetett, tudtam, hogy nekem szól a mozdulat és azt fejezi ki, hogy "Igen, szép vagyok, de jobb lenne, ha a dolgozatodra koncentrálnál." Kuncogni kezdtem. A tanárnő morcosan nézett rám, Amanda pedig pisztolyt formált a kezéből és fejen lőtte magát. "Ahj de hülye vagy, hagyd már abba a nevetést!" Erre megint rám jött a nevethetnék, de sikerült visszafognom magam.

Matthew közben előreadta a papírfecnimet Jennának. Jenna a hüvelykujját feltartva jelezte, hogy érti és köszöni. Én hálás voltam Matthew-nak, hogy belemegy a játékunkba. Minden dolgozat után csokival fizettünk neki a segítségéért. Ez egy megállapodás volt köztünk, ami megmentette az életünket.

Suli után lehangoltan indultam haza. Rossz nap volt, pótolnom kellett egy csomót. Az aulában Alec várt rám.

-- Szia! Mehetünk? -- Mellém szegődött. -- Hú, mi ez a lehangolt fej?

-- Kicsit el vagyok kenődve. Szabadulnék már innen. -- Az ajtó felé mutattam.

-- Jó, de gyere el ma a tesztre.

-- Az a helyzet, hogy berezeltem attól a helytől. Szeretném átgondolni, hogy mibe megyek bele, csak egyelőre annyi szarral van tele a fejem, hogy muszáj letudnom egyet-kettőt belőle, hogy tudjak arra koncentrálni.

-- Ha csatlakozol, több időd lesz.

-- Ezt hogy érted?

-- Ne hülyíts már engem! Minek várni még napokat? Szeretnék neked elmesélni mindent, de csak úgy magyarázhatom meg, hogy mi miért van, ha átmész azon a teszten. -- Egy kicsit feljebb emelte a hangját, de aztán gyorsan körbenézett, hogy ki hall még minket és halkabbra fogta. --  Nem kell ezen gondolkodni. Jössz!

Azzal a vállamra tette a kezét és elkezdett tolni előre. Elmosolyodtam rajta és egy kicsi időre el is felejtettem az iskolát, az edzést és az otthoni tennivalóimat.

-- Bemegyünk oda, túlleszel az elsőn és meglátod, hogy semmi. Aztán az egész életed jobb lesz tőle, ezt megígérem neked!

-- Az egész életem? Abba lehet hagyni, ha meggondolom magam?

-- Bármikor kijöhetsz.

Meg voltam győzve. Bólintottam.

Alec ugyanabba a terembe vezetett, mint ahol a múltkor voltunk, és Cole jött be vele, a "mestere". Leültetett. Asszociációs gyakorlatot csinált velem. Mondott egy szót, vagy egy esetet és nekem arra kellett válaszolnom gyorsan, hogy mi jut az adott szóról eszembe, vagy éppen hogyan reagálnék egy adott helyzetben. Ezt nagyon sokáig csináltuk. Az elején nem éreztem magam komfortosan, de aztán végiggondolva rájöttem, hogy semmilyen személyes kérdést nem tett fel nekem és nem arra kíváncsi, hogy honnan jöttem és, hogy ki vagyok, hanem arra, hogy milyen vagyok és hogyan gondolkodok.

Az első alkalom után mégis rossz érzéssel hagytam ott a mozit. Cole teljesen idegen volt számomra és kezdtem azt hinni, hogy Alec-et sem ismerem annyira amennyire kellene ahhoz, hogy nyugodt szívvel bele tudjak menni ilyesmibe.

A másik szempontból viszont nem hagyott nyugodni, hogy mi van a mozi végében és Alec-nek az a mondata, hogy "Az egész életed jobb lesz tőle." Túl jól hangzott ahhoz, hogy az egészet otthagyjam.

Végig csináltam a teszteket. Végül több volt mint két hét, de a végére már Cole-től sem tartottam annyira. Mindig semleges maradt, úgy magyarázta el a feladatokat. Sok időt töltött azzal, hogy megértesse velem, mit miért csinál és bátorított. Aztán elmondta, hogy milyen következtetéseket vont le az egyes részekből, mondataimból és borzongással kellett rábólintanom, hogy minden amit észrevett, igaz volt rólam.

Az utolsó alkalom már nem hasonlított az addigiakra. Cole ünnepélyesen jelentette be, hogy megfeleltem az ottani elvárásoknak és bekerültem az egyletbe. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Mit jelent az a bizalom, az a körültekintés és az a morál ami befogadott engem.

A beszélgetésünk után abban állapodtunk meg, hogy másnap (szombaton) bevisz engem és megmutat nekem mindent amire kíváncsi vagyok.