title

Tamara

Ha belegondolok, hogy holnap négykor kell kelnem... Tyüh! Átkozom a világot. Miért kell reggel? Miért nem jó iskola után?! Biztos így fogom megtanulni, hogy mi az alázat és a tisztelet, vagy fogalmam sincs Kayn mit gondol... Minden esetre azt lesheti, hogy én valaha is a mesteremként tekintek majd rá.

Kiléptem a csarnok ajtaján még hátamon a sulis táskámmal, meg az izzadt edzős cuccokkal. Nagyon fáradt voltam. Alig tudtam elvonszolni magam az öltözőtől az ajtóig. Már a harmadik lépés után azon gondolkodtam, hogy milyen jó lesz otthon beülni egy kád vízbe és csak pihentetni a tagjaimat. De el nem tudtam képzelni, hogy hogy jutok el odáig...

Érdekes módon ahogy közelebb értem a mozi bejáratához és összetalálkoztam pár ismeretlen emberrel, jóleső megnyugtató érzés fogott el ahogy körbevettek. "Igen, hamarosan nekem is közöm lesz a világhoz és hozzájuk valahogy." "Igen, ha kiképeztek, sokat tehetek azért, hogy mindenki ilyen közömbösen nézhesse meg a legújabb vakációról szóló filmeket és egye meg a popcornját." Ezek a gondolatok jártak át és mélyen legbelül alig bevallhatóan éreztem, hogy nekem ez mennyire rohadtul bejön. A plázázás nem dob fel, de az annál inkább, ha látom, hogy mások nyugodtan plázáznak. Ilyenkor arra gondolok "De jó! Az Ő életét megnehezítő problémák valószínűleg nem fizikai bántalmazások és per pillanat semmilyen veszély nem fenyegeti." Nem mondom, hogy gondtalannak hiszek mindenkit magam körül, de Cole-ék akciója után sokszor eszembe jut, hogy mit éltem át amikor Jenna habzó száját láttam és hogy elhurcolják... Aztán, hogy üldöztük őket és a kórház... Erősebb lettem. És még erősebb leszek ezzel a csapattal. Badass.

Apropó Jenna! Ma a suliban már teljesen önmaga volt. Kicsit izgultam, hogy nehogy bedepizzen a történtek miatt, de látszólag kiheverte és az iskolánkba sem kúsztak be a csúnya pletykák.

...

-- Egy... Kettő... Három... Négy...

Magamat szórakoztattam azzal, hogy számoltam a leküzdött lépcsőfokokat a bejárati ajtónk előtt, amikor neszezést hallottam az út melletti bokorból. Alec.

-- Na mi lesz? Megint letámadsz a bejárati ajtó előtt? -- Köszöntöttem sajátságosan.

A bokor mozogni kezdett és valóban Alec mászott ki belőle. Egy sötétkék ing volt rajta, fel volt tűrve az ujja és össze-vissza állt a gallérja.

-- Vártalak. Hol voltál? -- Förmedt rám.

-- Kayne oktatott. -- Kerek szemekkel bámultam.

-- De eddig?

-- Igen, eddig. Bocsi? Vagy mit kéne mondanom? Nem tudtam, hogy vársz rám.

-- Hát jó. Azt hittem korábban jössz.

-- Mit keresel amúgy Tamarában, by the way? -- Kérdeztem.

-- Mi? -- Vakarta meg a fejét. -- Tamarának hívjátok a bokrot?

-- Igen, mert egy tuja. Tamtu. Érted!?

-- ...

Látszólag kiégett.

-- Tudom miért vagy itt. A lehető legrosszabb időzítés. -- Folytattam.

-- Mi a kifogásod?

-- Kayne holnap négyre berendelt a terembe és csak most értem haza. Hulla vagyok.

-- Vagy úgy... Átviszlek hozzánk aludni és holnap elviszlek edzésre.

-- Felkelnél miattam csak hogy oda fuvarozz?

-- Ha fent maradsz miattam, csak természetes. -- Kacsintott.

Deal!

Magamhoz vettem a másnapi ruháimat és a neszeszeremet. Az iskola tatyómat össze se kellett pakolni, hiszen még mindig ott lógott a hátamon. Úgy éreztem már soha nem jön el az a szent pillanat amikor megszabadulhatok tőle.