Koponya alatt

a kapitány

Aysel Armina

Emlékszem a napra, amikor megváltozott az életem.

Újfent.

A reggel fényes volt, a nap égette a bőröm, mikor a fedélzetre léptem.

A tenger békésen hullámzott körülöttünk. Szívembe hála költözött a pillanatért, amit ajándékként éltem át. Az utóbbi években egész sok ilyet kaptam, de a múlt árnyai továbbra is kavarogtak körülöttem, így megbecsültem minden apró kedves percet.

Az egész a délutáni viharral kezdődött. A felhők hirtelen támadtak ránk. Az ég elsötétedett, az eső ömleni kezdett. Kinn csúszkáltunk a fedélzeten. Segíteni próbáltam, de a kapitány megragadott, és visszasegített a kabinomba.

- Maradjon itt, kisasszony! Ez a kis vihar semmi ilyen vén rókáknak. - Majd rám kacsintott. Érezte rajtam a feszültséget, és így akarta feloldani.

Az ágyamon ültem, lábaimat törökülésbe fontam. Vizes ruháimat átvettem, és szárazakra cseréltem őket.

Meditálni kezdtem.

Aya sali oh men to latre.

Aya sali oh men to latre.

Usu iklo pero tai.

Usa erlo kisylhe oph.

És ekkor dördült el az első ágyúgolyó. Hirtelen mindenhonnan kiáltásokat hallottam, mintha az égi kórushoz egy emberi társult volna. A félelem szétáradt bennem, és szívem a torkomban dobogott. Az eső csak kitartóan ütötte a kabin falát, elnyomva a zajokat sajátos dobolásával.

Félve felálltam, és az ajtóhoz osontam, kezemben az egyszerű fekete pengéjű tőrömet szorongattam, ami eddig sosem hagyott cserben. A kardom lent maradt a raktárba. Átkoztam magam érte rendesen.

A kilincs hidegen simult a kezembe. A zár halkan kattant, ahogy visszahúzódott az ajtólapba.

Óvatosan kezdtem kinyitni az ajtót, de az hirtelen kicsapódott, engem hátratántorítva.

A feltáruló nyílásban egy férfi állt. Fekete inge és hosszú, fekete kabátja volt. Nyakán egy kendő, amit egészen az orráig felhúzott. Tengerkék szeme engem fürkészett.

- Végre megvagy. - Majd felém nyúlt, és megragadta a kezem.

Lefagytam, majd elöntött az adrenalin. A szívdobogásom a fülemben éreztem. Nem gondolkodtam, csak felemeltem a tőröm, és szúrtam. A hegye alig öt centire állt meg a férfi mellkasától.

Keze satuként fogta az enyémet.

Szemem tágra nyílt. Túl gyors volt a reakciója. Kivédett.

A férfi szeme körül összefutottak a ráncok. Mosolygott az álarc alatt.

- Hát te aztán igazán sajátos vagy, kedvesem.

Másik kezével kivette a tőrt a markomból.

- Ennek jobb helye lesz nálam. - Belsőmben feltámadt a harag, mintha egy oroszlán üvöltött fel. Senki nem veheti el a tőröm. Lángoló szemekkel néztem rá, ő azonban csak folytatta. -Most viszont gyere, nem késlekedhetünk.

Visszakoztam, megütöttem volna, de elkapta a másik kezemet is. Ekkor sarkammal a lábára tapostam, mire fájdalmasan felnyögött.

- Nincs időm erre - motyogta az orra alá, majd hirtelen lehajolt, és a vállára kapott.