Koponya alatt

a hegedű dallama

Aysel Denara

Fel-alá járkáltam a szobában.

Mit tegyek?

Úgy éreztem magam mint egy fogságban lévő állat. Ki akartam szabadulni, noha tudtam, hogy mindenem itt van. Itt volt mindenki aki számított.

De mégis úgy éreztem nem vagyok szabad. Nem tudtam elfogadni a bennem zajló folyamatokat. A szeme mindenhova kísértett.

A padló megnyikordult alattam. Megálltam.

Oda-vissza billegtem a laza deszkán. Határozottan nem volt stabil.

Leguggoltam, és alaposan szemügyre vettem. Túl nagy rés volt az egyik oldalán. Pont belefértek az ujjaim. Óvatosan benyúltam, és felemeltem a fadarabot.

Egy üreg volt alatta, benne egy kis hosszúkás ládával. Kivettem.

Szénfekete fa volt. Egy darab vésett, vagy apró dísz sem volt rajta. Semmi.

A fém zárja lakat nélkül árválott, szinte világított a fekete anyagon.

Felnyitottam.

Egy sötétbarna hegedű feküdt benne, mellette a vonóval. A por belepte. A láda sarkában egy-két pókháló árvállott.

Nem mertem hozzányúlni. Olyan békés volt a magánya.

Kíváncsi voltam milyen hangja van. Óvatosan, vigyázva rá az asztalra tettem, majd újra lehajolva a padlóhoz visszatettem a deszkát, az üressé vált tér felé. Elzárva a fénytől.

Merengve álltam az asztal felett és néztem a hangszert. Nem tudom mennyi idő telt el.

Kopogtak. Túl hangosnak érződött a csend után.

Az ajtóhoz léptem, és lassan kinyitottam.

Zev állt a másik oldalon.

- Bocsáss meg. De kellene pár dolog.

Semmi kedvesem...

Meglepett. Oldalra léptem, hogy elférjen mellettem. Habozott, majd belépett a szobába. Alig ment két lépést, amikor megtorpant. Tekintette a hegedűre esett. Teste megmerevedetten. Csak állt és némán bámulta a hangszert.

Mellé léptem, és a kezéért nyúltam. Kissé haboztam, majd ujjaimat az övéi közé fűztem. Halkan dobolni kezdtem.

- Játszanál nekem valamit?

Zev nem reagált rám. Csak állt és nézte a hangszert.

Vártam.

Egy kis idő után éreztem, hogy megrándul a keze. Ujjai végig simották a kézfejemet. Felém fordult. Mozgásából mély fáradság sugárzott.

Írisze rám talált. Kék szemeiben fájdalom kavargott. Alig tartott egy pillanatig. Elkapta rólam a tekintetét, mintha megégettem volna, majd elengedte a kezem.

Az asztalhoz lépett és megállt a láda felett. Úgy éreztem, mintha egy halott felett állna egy búcsúztatón. Háta megemelkedett, ahogy vett egy mély lélegzetet, majd a hangszerért nyúlt.

A hegedű tökéletesen illett hozzá. Mintha a kép teljessé vált volna hirtelen. A vállgödrébe illesztette, és halkan pengetni kezdte. Behangolta. Lassan megkerültem, hogy lássam az arcát.

Lehunyta a szemét, hogy teljesen a hangokra figyeljen.

Vakon nyúlt a vonóért.

Mozdulatlanul figyeltem. Féltem, hogy ha bármit teszek, azzal belerondítok a békéjébe.