Koponya alatt

múlt árnyai

Aysel Armina

- Hogyan tovább, kapitány? - kérdeztem, miközben hozzáláttam félkézzel az ételhez. Friss, ropogós cipót kaptunk, olívabogyókkal, sonkával és paradicsommal. Összefutott a nyál a számban.

- Holnap kifosztunk egy császári hajót, aztán a zsákmányt biztos helyre szállítjuk, mindeközben biztosan haladunk a célunk felé.

A térképre néztem. Egy vörös x jelezte azt a pontot, ahova Zev mutatott. A térkép tele volt különböző jelzésekkel, köztük több, különböző színű x-el.

- Császári hajót? - Éreztem, hogy elfehéredem.

- Igen, könnyű pré.. - Mikor rám talált a szeme, megakadt. - Mi a baj, kedvesem?

Megráztam a fejem, miközben egyre lassabban rágtam.

Elmondjam neki, milyen sorsból ragadott ki? Végülis nem kegyetlen, ez látszik rajta, talán még előnyöm is lehet belőle... Viszont a császár biztosan tudna annyi kincset ajánlani, hogy a megbízója ne tudja megduplázni.

Őrlődtem, végül döntöttem. Lassan kezdtem el, majd egyre gyorsabban doboltam a kezén. Zev megállt az evésben, és feszülten figyelt.

- Pár hónapja a császár megtudta a helyzetemet. Noha nem az ő területén volt, de olyannyira meg akart szerezni magának, hogy fejvadászokat bérelt fel, és a feketepiacon vérdíjat tűzött ki a fejemre. Sokat. Én egy kis halászfaluban éltem, egy kedves, idős házaspár befogadott.

Akkor kezdtek el jönni a hírek. Tudtam, hogy nem maradhatok ott, mert akkor veszélybe sodrok mindenkit. Így hát elszöktem, bujdostam, és menekültem. Harcoltam, és öltem. Öltem, hogy ne kerüljek a császár akváriumába, se az ágyába, ha aztán megkívánna.

Egyik nap elért hozzám a király üzenete. A császár érdeklődése természetesen felverte a hírem. A király védelmet ajánlott, ha az udvarához csatlakozom, mint... udarhölgy.

Éreztem, hogy ennél többet akar. A feleségének akar. És, ha odamegyek, nem tarthatok ki örökké. De nem nagyon volt választásom. Minél több ember elől menekültem el, annál jobban tetszettem a császárnak. Így hát belementem. A hajó, amit megtámadtatok, éppen az udvarba vitt volna.

Zev bólintott. Száját szorosan összeszorította, állkapcsa élesen állt ki.

- A hírek egy része eljutott már hozzám is.

- Látom, nem volt ínyedre a dolog - doboltam, enyhén utalva rá, hogy totálisan befeszült.

Zev megrázta a fejét. Keze kissé megremegett a visszafojtott dühtől.

Nem értettem a hirtelen hangulat változását. Hisz nem is ismer, miért törődik ennyire? De zavarba ejtő volt, a dühe. Önkéntelenül megsajnáltam.

Mikor lettem én ilyen puhány? Népem tiszta fejjel gondolkozik, és nem hagyja, hogy az érzelmek befolyásolják. Nem érez, ha nem akar. Túl sok időt töltöttem népem vizein kívül.

Elszomorodtam. Megráztam magam, hogy lerázzam magamról a szomorúságot, és Zev kezére tettem a másik kezem. A térképet méregette merev tekintettel, és egyre jobban forrt benne a düh.

- Hé - simítottam meg a kezét, mire rám kapta a tekintetét. - Minden rendben van.

Noha belül aligha éreztem így.

Zev csak szomorúan a fejét rázta, szemében düh és harag kavargott.

- Nem, kedvesem. - Kikapta a kezem alól a kezét, elkapta a tekintetét, és az asztalra csapva felhördült. Megcsörrentek a dolgok. - Semmi sincs rendben, Aysel.