Koponya alatt

szellemhajó

Zev Denara

Amint az utolsó napsugár is lenyugodott, jelt adtam az indulásra. A Névtelen szinte hang nélkül siklott a szélbe simulva.

Büszke voltam a hajómra. Zoharral rengeteget dolgoztunk, hogy megszerezzük. Hosszú évek munkájának gyümölcse volt. De a miénk volt. Noha névileg én voltam a kapitány, ténylegesen hárman uraltuk a hullámokat. Zohar, én és a Névtelen.

Gondolataim közé beúszott, mikor elneveztük első saját hajónkat. Az emléket szorosan követte a párja, amikor elvesztette a nevét. Némán formáltam a szót... a nevet ajkammal, mintegy ízlelgetve annak súlyát.

Nem, még nincs itt az idő. Nem tudom, valaha eljön az az idő.

Elmerengve forgattam a borostyánköves gyűrűmet, majd az égre tekintettem. Kezdjük!

- Te iro tolako zal il rovan zori.

A felhők engedelmes kelmeként úsztak körénk, eltakarva a csillagok és a hold fényét.

A hajónk az éjjel sötétségébe burkolózva siklott tovább.

Lementem a fedélzetről a lenti részbe, és elfoglaltam a helyem. A hideg a bőrömbe mart, de nem érdekelt. Pontosan tudtam, hogy ennél csak rosszabb lesz, mikor többedmagammal kiugrunk majd a jeges hullámok közé. Mindannyiunkon speciális anyagból szőtt, feszesebb ing és nadrág volt. Semmi felesleges réteg. Ezen kívül csak fegyverek. Ujjaimat a kardom markolatára simítottam. A bőr ismerős érintése segített, hogy hideg fejjel a következő feladatra koncentráljak.

Túl sok a zavaró tényező.

A szokásos izgatott várakozás mellett a feszültség is megbújt bennem.

Úgy egy óra néma hajózás után kivetették a horgonyt, és az utolsó emberek is elhagyták a fedélzetet.

Az emberekre csend hullott. Fenn apró neszek árulkodtak arról, hogy elkezdték a fényjátékot. Bár számításaink szerint csak egy óra múlva érkezik erre a hajó, inkább nem bíztunk a véletlenekben.

A színjáték tökéletességén múlnak a mostani és jövőbéli sikereink.

Zohar megveregette a karom.

Megláttak minket.

Zoharnak mindig nagyon jó érzéke volt ahhoz, hogy jósnővel vetekedve megjósolja, mikor jön meg a másik hajó.

Alig egy perc múlva jött a felszólítás.

-Adják meg magukat! A császári parancs értelmében húzzák fel a fehér zászlót, és hagyják, hogy elfoglaljuk a hajójukat!

Zohar halkan dobolni kezdett a vállamon.

-Milyen kényesek...

- Hát igen - ütögettem vissza a kezét. - Végülis a titkos útvonalukon vagyunk.

- Aysel jelentkezett a zászló felhúzására.

Rákaptam a fejem, mire biccentett.

-Ügyes lesz. Tökéletes szellem lesz belőle, fürge és gyors.

Aysel Armina

Felvillant egy fény, és én számolni kezdtem.

Egy...kettő...három...kilenc...tíz.

Amint elértem a tizest, a fény útja kihunyt, és máshol tündökölt fel..

Kiléptem az árnyékból a sötétbe. Akár egy táncban, pontosan követtem a begyakorolt lépéseket. Elértem az árbocrúdhoz, aminél már ott volt bekészítve a fekete gyászzászló.