Koponya alatt

névtelen

Zev Denara

Visszajött velünk a hajóra. Bár alig hiszem, hogy ez egy elismerést váró eredmény. Nem. Szíve szerint tovább futott volna, és inkább maradt volna egy lakatlan szigeten egyedül a hátralévő életében, minthogy velünk jöjjön.

Nem hibáztathatod ezért, Zev. Végülis elraboltad.

Utáltam a józan énemet. Ahogyan a világ valóságos, rideg arcát is. Nagyot sóhajtottam, míg a kis csónakkal vissza eveztünk a hajóra.

Nova, te aztán igazán rátermett vagy, gondoltam, amikor a fiam elmesélte, hogyan szökött utánam.

A csónak a parton várt, és én vállaltam, hogy visszaviszem, természetesen Aysellel.

Ott ült előttem az orrban. Merengve bámulta a tengert, szemében mélyről jövő sóvárgással. Néha kezét kinyújtotta a víz felé, de sosem került annyira közel, hogy megérinthesse.

Eszembe jutott, amikor a hajóra hoztam. A kötélen átlendülve harcolt velem. Inkább választotta volna azt, hogy a tengerbe essen, minden veszélyével, és szabad legyen, mint, hogy elrabolják.

Elszégyelltem magam.

Nem könnyítem meg a helyzetét.

De egyszerűen képtelen voltam neki több teret adni. Lényem túlságosan is áhítozott utána.

Térj észhez! Legyél férfi, és ne nyavalyogj! Cselekedj!

Aysel a hajót méregette. Szemeit összehúzva hunyorított, majd hátra kapta rám a szemét. Zavartan nézett rám, szemében egy kis félelem gyúlt.

Gyerünk, kedvesem, mondd csak ki!

- Ennek a hajónak nincs neve. - A morze kézjelek sokkal lassabban és darabosabban mentek neki.

Bólintottam, mire ő teljesen megfordult, így szemben ültünk egymással.

- Ez a Névtelen hajó.

Megint csak bólintottam.

- Beszélnek róla a kikötőben. Sokat.

- Ne higgy el minden mesét, amit a részeg tengerészek mondanak.

- Nem szokásom, de vannak igaz történetek köztük. Ezért érdemes meghallgatni őket, majd rostálni.

Bólintottam. - Így igaz, vannak igaz történetek ezzel kapcsolatban.

Elértük a hajót. Aysel fogta, és gyakorlott mozdulattal rögzítette a csónakot, majd visszafordult felém. Én már türelmetlenül felálltam.

- Fenn megbeszéljük, kedvesem, de indulnunk kell. A kis utad elvitte a fél napot. - Majd intettem a lépcső felé.

Egy pár másodpercig konokul várakozott, majd megindult.

Elmosolyodtam. Az önálló makacsság netovábbja.

Amint felértünk, a matrózok elkezdték felhúzni a csónakot.

- Zohar! - láttam meg a legjobb barátomat.

- Kap'tány? - torpant meg előttem.

- Nova és Rosan visszatértek már Lydiával?

Zohar bólintott.

- A kabinjukban vannak, hogy ne lábatlankodjanak.

- Tökéletes. - Majd a lányhoz fordultam, egy gyors mozdulattal elkaptam a kezét, és mielőtt elránthatta volna, egy csókot leheltem rá. A következő pillanatban kitértem ökle elől. Mosolyogva néztem harcos kedvesemre. - Várj meg a kabinban! Amint kifutott a hajónk, csatlakozom, és felteheted a kérdéseid.