A szerelem nehéz

16. Fejezet

Mikor a recepciós az asztalukhoz vezeti a párt , és akkor arcon csak a elismerés. Az a bizonyos pár nem más, mint a ...

A szüleim.

Ha itt voltak a városban akkor miért nem látogattak meg vagy hívtak volna fel. Mivel sokáig néztem őket megérezhették, hogy valaki nézi őket. Ahogy felnéztek találkoztam apa, ha hívhatom még így, mert nem volt egy példás apa az életemben ahogy anya sem, tekintetével. Aranyosan rám mosolygot, mire egy erőltetett mosoly volt az arcomon. Nem ismert fel. Gyorsan vissza fordulok és intek a pincérnek, hogy hozzon  nekem még egy üveg bort. Észre veszem a szemem sarkából, hogy Gyeon engem néz, de ezt most nem érdekel. Mikor a pincér kihozza a bort.

- Annak a párnak is vigyen egy üveggel a ház álja. bökök a fejemmel a szüleim irányába. Nem kérdezz semmit csak bólint és már intézkedik is. 

Most nem érdekelnek a formalitások félig töltöm a poharamat. Épp mikor oldalra nézek a pincért akkor viszi oda nekik a bort. Először értetlenül néznek a pincérre, de miután az felém mutat felemelem a poharam és biccentek egy kicsit. Még mindig nem tudják, hogy ki vagyok. Lehet, hogy már el is felejtették, hogy volt egy lányuk.

Vissza fordulok az asztalomhoz és lehúzom azt a fél pohár bort. Felnézek és látom, hogy Gyeon elindult felém. Enyhén megrázom a fejem, hogy ne jöjjön ide. 

Kitöltök még egy pohár üveg bort. Gyeon aggódva néz. A szüleim jól elnevetgélnek a fiúk meg hülyéskednek. Körbe nézek az egész étteremben és csak én vagyok egyedül mindenki a barátjával van vagy a családjával. Csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy egy magamban iszogatok. Mindenki boldogan éli az életét. Jimin is kezd egyre jobba vissza térni a régi önmagához. Mindenki boldog körülöttem csak én nem. Most csaltak meg másodjára. A legjobb barátnőm hátba szúrt és kefélt a pasimmal. A szüleim fel sem ismertek. És ha ez még nem lenne elég akkor néhány hete kiderült, hogy halálos beteg vagyok amit csak donórral lehetne 100% eltűntetni, de amilyen peches vagyok biztos, hogy nem lesz megfelelő tűdő a számomra. Az egész életem egy nagy szar. Ezt dobta  nekem a gép. Másnak van egy szerető családja és sikeres karrierje. Nekem is van, de soha nem ezt szerettem volna csinálni. 

Mindenki éli a tökéletes életét én meg itt szenvedek egyedül. Sejin is a fiúkat hozzám küldte, hogy segítsek rajtuk, de rajtam ki fog.

Nem lehetek boldog, mert akit szeretek azt nem szeret engem. Ha a következő stádiumba lépek akkor onnantól bármikor meghalhatok. 

Már a háromnegyed üveg bort megittam, de még mindig nem érzem magam jobban inkább sokkal roszabul vagyok. Lehet nem is kéne élnem. Kinek is hiányoznék? Senkiim sincsen még egy nyomvadt házi állatom sincsen. Senkinek fel sem tűne, hogy már nem lennék. 

Megijedek a saját gondolataimtól így inkább kiiszom a maradék bort is a poharamból. Akarnék önteni az üvegből , de meglepve tapasztalom, hogy üres. Már épp emelném a kezem, hogy szóljak az egyik pincérnek, hogy hozzon egy újabb üveggel. Mikor egy meleg kéz megfogja a magasba nyújtott kezem és lassan leengedi. 

Lassan pislogva nézek fel az illetőre és meglepve tapasztalom, hogy az az ember aki nem hagy többet inni az Kook. Azokban a őzike barna szemeiben aggódás csillog. Ránézek a fiúkra akik szintén aggódva néznek rám a pult felé vezetem a tekintetem ahonnan Gyeon néz vissza rám aggódó szemekkel. Végül a szüleimre sandítok akik nem vesznek észre semmit csak tovább folytatják a beszélgetést.

  Kook leül mellém és még nem engedi el a kezem. Ahol a bőre a bőrömhöz ér meleg bizsergés fut végig az egész testemen. Nem mond semmit csak figyeli az arcomat. Lassan kifújom a levegőt.