French Apologies

12. a puzzle első darabja

Nem telt sok időbe, hogy Devin a kórházba siessen, ahová Anna-t előző éjjel bevitte. Gyomorideggel várta, hogy a lift felérjen a hatodik emeletre, a szülészeti osztályra, ahol a nő kórterme található. Nagy szerencse, hogy mobiljának köszönhetően megtudta nézni térkép alkalmazásának keresési előzményeit. Egy nővér állt mellette, akinek feltűnt, hogy a fiú igencsak ideges, erre pedig rá is kérdezett.
- Minden rendben?
- Persze, csak izgulok a barátnőm miatt. - Mesélte neki, majd rájött, hogy most biztosan azt gondolja, hogy ő a büszke apuka, aki első gyermekét várja. A történtek fényében mondjuk már ezen sem lenne meglepődve.
- Nyugodjon meg kedves. A kismamák itt a legjobb kezekben vannak. - Nyugtatta a vélhetően ötvenes évei végén lévő asszony Devin-t. - Első gyermek? - Devin tudta, hogy egyszerűbb bólintania erre a kérdésre, mint hogy magyarázkodni kezdjen.
- Igen.
A liftből kilépve azonnal a nővérpulthoz rohant, hogy rákérdezzen merre találja Anna szobáját. A modern emelet teljesen elütött a földszinttől. Nem igazán értette, hogy a kórház felújítása miért pont felülről lefelé történik. Fehér falakon gyermekek fotói, vadonatúj padok a várakozóknak, fotelek, egy büfé és ultra modern önműködő ajtóval rendelkező mosdó helyiségek díszítették a helyet.
- Anna Richardson-t keresem. Melyik a kórterme? - Kérdezte sietősen minden előzmény vagy bemutatkozás nélkül.
- Önnek is szép napot. - Vágta rá mogorván a nő, aki rosszalló tekintettel figyelte a fiú trendeket követő, számára idegen viseletét. - Miss Richardson pillanatnyilag nem fogadhat látogatót, mert...
- Mi az hogy nem? Muszáj azonnal beszélnem vele. A legjobb barátja vagyok. - Szakította félbe.
- Mert épp a műtőben van. Megindult a szülés. - Fejezte be a nővér mosolyogva. - Ma már biztos nem fog beszélni vele. Ha gondolja, megvárhatja, amíg végeznek odabent. - Devin egyszerre boldog lett, hogy barátnője világra hozza első gyermekét, akiről egy napja még nem is tudott, viszont aggódott, hogy ki tudhat még esetleg előző éjjeli kalandjairól. Tudta, Emily az utolsó reménysége ezügyben.

French Apologies
12. a puzzle első darabja

Szerette volna megvárni Anna szülését, de sietnie kellett. Attól félt, hogy megcsalta szerelmét az éjjel, ez pedig az elmúlt hónapok után nem hagyta nyugodni. Emily-t tárcsázta, aki nem volt elérhető. Vasárnap volt, remélte, hogy otthon tud vele beszélni, így gondolkozás nélkül autójába pattant és a Place de l'Estrapade-hez vezetett, ahol Emily lakása volt megtalálható.

- Ugye nem gondolod, hogy ez így rendben van? - Kérdezte Em, miközben kávét főzött a fiúnak. - Az, hogy nem emlékszel semmire, ez...
- Gáz? Ijesztő? Botrányos? - Kérdezett vissza. - Tudom, hogy valami nem stimmel.
- Miért nem mondod el, hogy mi történik veled? - Emily egyre jobban aggódott, főleg, hogy most már a dolgok hatással voltak a magánéletére is.
- Hát... nem csak úgy megcsalt engem Max aznap éjjel. - Kezdte mesélni.
- Hogy érted ezt? - Értetlenkedett Em, miközben beleszürcsölt a kávéjába.
- David halála jobban megviselt, mint gondoltam. Az életem sínen volt, de... Megtört engem.
- Drágám, dehát tudod, hogy nekem ezt mind elmondhattad volna. Én nem Max vagyok. - Választolta Emily.
- Az alkoholtól nem gondoltam rá annyit. Max-nak elege lett és megcsalt. - Folytatta. - Azért bocsátottam meg neki, mert az egészről én tehetek. Tudom, hogy őszintén bánja, amit tett.
- Oh, Devin. - A lány ekkorra megértette, hogy min megy keresztül a fiú, ennek fényében pedig nem tudott rá haragudni azért, ami a múlt éjjel történt. - Ez megmagyarázza a tegnap történteket.
- Ezért vagyok itt. - Nyögte ki. - Tudnom kell mindent. Nem emlékszek semmire, elhagytam a jegygyűrűmet és...
- Várj, eljegyzett téged?! - Em arca hirtelen mosolyra állt a jó hír hallatán. - Ez csodálatos.
- Igen, nem sokkal azután, hogy visszafogadtam. - Mesélte mosolyogva, ám ugyanakkor aggodalommal az arcán, hogy mindezt mennyire könnyen elveszítheti. - Ott, ahol először egymásnak estünk. Egyszer csak kibökte a nagy kérdést, én meg igent mondtam. Ezután ő is kapott tőlem egy gyűrűt. Azóta se vette le. Egy percre sem.
- Ha ennyire szeret és te is őt, akkor nincs olyan, amit ne tudnátok megoldani. - Végigsimította kezét a fiú vállán, majd meggyőzően hozzátette a következőt. - Együtt.
- El kell mondanod mindent, ami történt.
- Nincs sok mondandóm igazából. Eljöttél a bálra, miután Anna-t elvitted a kórházba. Furcsa, mert részeg voltál kicsit, de nem a saját kocsiddal jöttél.
- Miért olyan furcsa ez? - Kérdezte. Kezdte egyre inkább azt gondolni, hogy nem csak ő tehet a történtekről.
- Mert Anna-t a sajátoddal vitted a klinikára. Akkor józan kellett, hogy legyél. Olyan kevés idő telt el, hogy nem is értettem hova tetted a kocsid ilyen hamar. Hogy tudtál annyit inni, hogy be is rúgj?  - Devinnek bevillant egy kép, ahogy valakivel bemegy egy bárba, hogy megigyanak egy italt, ám az illető arcát nem látta maga előtt.
- Volt velem valaki. Egy férfi. - Mesélte.
- Ki lehet az? - Gondolkozott hangosan Emily, mivel a fiú a party-ra már egyedül érkezett meg.
- Mi történt azután, hogy elmentem a bálra? Minden részlet számít. - Kérdezte. - Emily, gondolkozz erősen.
- Eljöttél, megittál egy teljes üveg Chompére-t, ami abszolút nem vall rád, lássuk meg. Ezzel úgy kiütötted magad, hogy bekísértelek hányni, de kiszaladtam egy üveg hideg ásványvízért, hogy igyál egy kicsit. Mire visszaértem eltűntél.
- Meg kell találnom azt az embert. - Mondta, majd útnak indult, hogy folytassa a nyomozást. Útközben eszébe jutottak Anna szavai a Cafe De Paris teraszán: "Közel egy hét múlva, ha ez a kis poronty kiszökken belőlem, kiderül melyik égtájon keletkezhetett."
- Szóval ez azután történt, hogy Romain elrabolta őt... - Suttogta, miközben beült az autóba. Azt is tudta, hogy Anna egyetlen szót sem szólt arról, ami a pincében történt a férfival. - Lehetséges, hogy...? - Kezdett elmélkedni. - Kizárt!