French Apologies

21. Visszatérők (Pilot / Bevezető)

5 évvel később
London, Egyesült Királyság

  Napsütötte reggelre ébredt London egy viharos éjszaka után. Az utcák tele voltak a fákról lehulló ágakkal és levelekkel, a járdákat pedig a felborult kukák tartalma díszítette. Egy rohanó társadalomban persze ez mit sem számít, ha épp London belvárosában élsz, hiszen ezek a kis apróságok magától értetődőnek tűnhetnek egy világvárosban. Devin Westmiller, a Global Atlantic vezető légiutas-kísérője túl volt már azon az időszakán, amikor fennakadt a viharos éjszakákon vagy az utca szemetén. Az elmúlt öt évben igencsak megváltozott a világnézete. Túl volt megannyi tinédzserkori traumán, drámai búcsún, szerettei halálán és sokszor olyan bizarr történéseken, melyek akarva akaratlanul formálták személyiségét. Mindamellett, hogy felfedezte mit szeretne az élettől, megtanulta elengedni azokat a dolgokat, melyeket nem tud irányítani. A sok esős éjszakán túl pedig már simán ment az alvás minden megszakítás nélkül. Amint kinyitotta szemeit a Victoria Station közelében fekvő lakásán, tekintete azonnal az ágy szekrény felőli oldalára szegeződött, ahol az éjjeliszekrényen egy csokor virág és egy boríték lapult. Mosolyra állt a szája, hogy párja sokadjára lepi meg váratlanul egy nehéz nap előtt. Az üzenet így szólt: "Jó utat kicsim! Vigyázz az úton! - Dan"
  Devin tudta, hogy ha egy dologban biztos lehetett, akkor az vőlegénye iránta érzett szeretete volt, ami számos módon megmutatkozott az elmúlt évek során. Először akkor, amikor Anna kétségbeesetten újra felkereste őt több éves csend után, majd akkor, amikor szülei autóbalesetben életüket vesztették. Mondhatni az egyetlen rokon, akivel tartja a kapcsolatot az Ruby volt, aki bármilyen ironikus is egy éve Párizsban fejleszti divatcégét, amely most nyitotta meg hetedik márkaboltját Franciaországban. A Ruby West márkanév egyébként az idei év legfeltörekvőbbjei közé tartozik a Forbes listája szerint. Mi tagadás, a kis Ruby remek géneket és kreatív hajlamot örökölt. Devin miután felkelt, elindult a konyhába, hogy mihamarabb összekaparja magát hamvaiból, hogy le ne késse a járatát. A kávéfőzőnél újabb levélbe futott: "Dupla presszó bekészítve. Süti a hűtőben! Xo"
-Még egy ilyen palit... - Motyogta boldogan. Miközben főtt le a kávé azon az estén gondolkozott, mikor legutoljára beszélt Anna-val a London Bridge melletti sétányon. Eszébe jutottak a nő utolsó szavai, miszerint "Ez az utolsó alkalom...", hogy a két egykori barát találkozik egymással. Még mindig görcsbe rándult a gyomra, ha eszébe jutott a búcsú pillanata. Ezen egészen addig agyalt, amíg a kávé teljesen le nem főtt. Egyetlen sípoló hang és ismét a valóságban találta magát.
  Nem sokkal később Devin már taxiban ült egyenesen a reptér irányába. Telefonján folyamatosan az időt nézegette, miközben próbálta az izzadtságcseppeket megszárítani a légkondicionáló rendszer segítségével. Hirtelen megcsörrent mobilja, megszakítva ezzel a fülében szóló lejátszási listát, melyet minden járata előtt meghallgatott. Dan volt az.
- Szia kicsim, elindultál? - Kérdezte a vonal másik oldalán a férfi. A hangja igen kedves volt, ám érezhető volt benne a szomorúság.
- Kicsim, nem örökre megyek el. Három nap és már itt is vagyok. - Nyugtatgatta párját Dev.
- Tudom csak... nehéz napok következnek és őrjít a tudat, hogy nem leszel itt velem. - Részletezte a férfi egyre őszintébben. - Nem tudom hogy fogok mindezzel egyedül megbirkózni.
- Először is, te vagy a legerősebb férfi, akit ismerek. - Vágta rá. - Másodszor pedig nem vagy egyedül. Én itt vagyok neked. Amikor csak tudlak hívni foglak. Nem hagylak cserben. - Fejezte ki hűségét a fiú, a vonal másik végén azonban csend honolt. - Dan?
- Persze, minden rendben lesz. Most mennem kell, kicsim. Mindjárt én következek. - Zárta rövidre a beszélgetést. Dev-nek volt egy olyan érzése, hogy vőlegénye nem mond el neki valamit. - Szeretlek!
- Én is szeretlek!
Járatuk London Gatwick és Bangkok között közlekedett, ő pedig már jócskán késésben volt. A South Terminálra beérve még volt két teljes perce, hogy megvegye a szokásos Vogue magazinját, olvasnivalót biztosítva magának a hosszú útra. Tudniillik, mint utaskísérő, volt lehetősége az ilyen hosszú utakon igénybe venni egy úgy nevezett pihenő időt, ami három órán át tarthatott.
  Az irodában megtartott csoportos megbeszélést követve együtt indultak el a géphez, ahol megtörtént az úgy nevezett járat előtti biztonsági ellenőrzés, majd megkezdték a kabin felkészítését is az utasok fogadására. Mint vezető, Devin az első osztályon dolgozott, pontosabban ott irányította a személyzet tagjait, némi kávéval a kezében. A felszállás után körülbelül fél órával kezdte is érezni, hogy türelme igen csak kezd megcsappanni, pedig ahogy mondta, a nap igencsak kellemesen indult.
- Figyelj, Tracy! Ha nem tudsz mosolyt erőltetni az arcodra, akkor visszaküldelek a turista osztályra. Érthető voltam? - Kérdezte dühösen. Nem szerette, amikor nyitott kérdések maradtak a fejében, hiszen ilyenkor mindig visszaemlékezett az időszakra, amikor minden napja csöndes kétségbeesésben telt. Ez sokszor ingerült reakciókat váltott ki belőle.
- Az úr vérig sértett engem. Te mit szólnál, ha feka tramplinak szólítana valaki? - Kérdezte dühösen a fiatal lány. Tracy-nek egyébként ez volt a második járata és mindamellett, hogy egyidős volt Devin-nel, sajnos élettapasztalatban közel sem volt azon a szinten, mint ő.
- Jobb lenne, ha megtanulnád elengedni ezeket a bántó dolgokat, hiszen ez a munkád. Ha hagyod, hogy hatással legyen rád, amit egy-két utas mond neked, akkor nagyon nehéz napjaid lesznek. - Akarva akaratlanul megsajnálta a lányt. ~ Bagoly mondja verébnek hogy nagyfejű... ~ Gondolta magában. Végigsimította a lány vállát és folytatta. - Menj, tarts egy szünetet, addig átveszem tőled a szervízt.
  Ahogy az utasok között sétált a fedélzeten, megpillantott egy férfit a kabin másik végén. A szemébe nézett, majd nyugtázta, hogy valahol már láthatta korábban. A férfi, amint észrevette, hogy Dev őt nézi, szinte azonnal lentebb csúszott az ülésén, kibújva ezáltal a szemkontaktus alól. A fiú épp elindult volna felé, amikor a kabinban megcsörrent az egyik légi-utaskísérők által használt interphone. A kapitány volt az.
- Szia! Minden rendben odabent? - Kérdezte Dev azonnal. Mivel adott esetben legtöbbször neki kell felhívnia a pilótákat, érezte, hogy valami baj történhetett.
- Technikai okokból meg kell szakítanunk a járatot. A gép légkeveréses rendszere meghibásodott, mert a teljesítmény százaléka folyamatosan csökken. Meg is kezdtük a süllyedést Párizs Charles De Gaulle repterére. Készítsétek fel a kabint a leszálláshoz.
- Rendben! - Mondta egy nagy sóhajt követve, hiszen már sok-sok éve nem járt a Francia fővárosban. Karján végigfutott a libabőr, ami oly sokszor előfordult ezen a helyen. Nem sokkal azután, hogy Christoph-al szakítottak, ő elhagyta a várost és eladta minden ingatlanját, ami odakötötte őt. Tekintve, hogy se Anna, se Emily nem voltak már részei az életének, könnyű volt meghoznia a döntését, most mégis attól tartott, hogy feltépheti esetleges régi sebeit. A párjára gondolt és arra, hogy minden bizonnyal soha nem változtatná meg a múltat. Elkezdte szuggerálni, hogy a technikai probléma hamar orvosolható legyen.
  Néhány órával később, a leszállás után kiérkezett a reptér maintenance csapata. Rövid időn belül megállapították, hogy a repülő nem mehet tovább, így a járatot azonnal törölniük kellett. Miközben a dühös utasok távoztak, Devin a repülőgép pilótafülkéjében az első-tiszttől próbált további információt kicsikarni azzal kapcsolatban, ami rájuk vár.
- Nyugi Dev. A hotelfoglalás már meg is van, két nap Párizsi kint alvásba te sem fogsz belehalni. Aztán mehetünk tovább Bangkokba. - Részletezte Martin Lloyd, miközben végigsimította a fiú kezét, melyre ő számon kérő tekintettel reagált. - Különben sem fejeztük be amit a legutóbb elkezdtünk.
- Semmi nem történt, maximum az álmaidban. Nekem pedig még mindig vőlegényem van. - Vágta rá fennhangon Devin, akivel nem először fordult elő, hogy kollégája vele gátlástalanul flörtölni, már-már nyomulni kezd. Tekintve pedig, hogy már többször is elmondta erről a véleményét, igencsak fárasztónak vélte az egyébként kellemes külsővel rendelkező úriembert.
- Minden rendben ott bent? - Kérdezte Cassie Bowden, aki nem olyan rég váltott az Imperial Atlantic légitársaságról a cég Európai verziójára. Egyes pletykák szerint anno a CIA-nek dolgozott, pontosabban nekik kutatott érzékeny információk és fontos emberek reményében. Alig hat hónap alatt sikerült ugyanabba a pozícióba eljutnia, mely Devinnek három évébe került, ami nem kis teljesítmény. A szőke szépség kezdett különös szimpátiát kifejezni a fiú irányába, ez pedig jól esett neki, tekintve hogy jó ideje szüksége volt már egy jó barátra.
- Igen, persze. - Vágta rá, majd felkapta a homiját a folyosóról és lesétált a nő után. - Tudom mit gondolsz és igazad van. - Mondta a nőnek, amikor utolérte.
- Akkor nem is mondom el még egyszer, hogy mennyire szánalmas, amikor így hagyod magad. - Válaszolta kendőzetlenül. - Ez egy keselyű férfiak által vezérelt világ. Ne légy nyuszi.
- Van kedved meginni este valamit? - Kérdezte a fiú. - A hotel ha jól sejtem nincs messze a Bastille-től. Ismerek ott pár szuper helyet.
- Te fizeted az első kört. - Mondta boldogan. Cassie egy ideje rájött, hogy egykori alkoholproblémája nem is olyan komoly ügy, pusztán csak rá kellett jönnie hogyan birkózzon meg a belső démonaival, ezzel pedig nem volt egyedül, hiszen a fiú maga is hasonló cipőben járt az elmúlt években. Szerencsére mindketten túl vannak a nehezén a történetnek.
- Deal. De nem keverünk, mint múltkor Sydney-ben. - Mondta nevetve. A legutóbbi alkalommal, amikor "erezd el a hajam" kategóriás iszogatásba keveredtek, mindketten majdnem más ágyában kötöttek ki.

  Nem sokkal később a hotel felé tartó úton Devnek volt ideje elmélkedni a városban töltött éveken. Az egyes helyek, melyek mellett elhaladtak mind egy-egy trauma emlékét ébresztették fel benne. ~ De jó, hogy már más az életem... ~ Gondolta magában.
  A Bonjour Inconnu (~ Hello Idegen) hotelhez érve rájött, hogy terve egy Párizsi iszogatásra talán mégsem a legjobb ötlet. Úgy döntött, hogy miután lepakolta holmiját elindul egy nagyobb sétára, hogy tiszta fejjel vágjon neki az éjszakának. Volt ugyanis 48 órája tisztázni magában az érzéseit. El kellett ismernie, nem volt szükséges magát sokat győzködni, úgy érezte ez lehet a nagy visszatérése a városba egy teljesen új emberként, egy teljesen új személyiséggel.
  A Szajna partján sétálva megpillantott egy párt a híd lábánál ölelkezni. Elmélázott milyen szép is az igaz szerelem. Azonnal Daniel-re gondolt, aki már ekkorra őrülten hiányzott neki. A lépcsőn lesétálva furcsa érzése támadt. A pár egyre részletesebben rajzolódott ki előtte.
- Te jó ég! - Szólalt meg halkan, amikor megpillantotta a nő arcát.
- Devin? - Szólt egy ismerős hang. - Te lennél az? Úristen, alig ismertelek fel. Hogy vagy? Mit keresel te itt?
- Emily! - Mondta elborzadva a fiú, aki évek óta nem beszélt egykori barátjával. Egy pillanatig csak szótlanul állt ott, majd megpillantotta a nő gömbölyödő hasát. - Te... te gyermeket vársz. - A férfi, aki ekkora már a nő mellett háttal állt pár méterrel letette a telefont és csatlakozott a beszélgetéshez.
- Úristen. Devin?! - Kérdezte a szintén ismerős férfi hang.
- Christoph... - A fiú ismét elborzadva tekintett maga elé, amikor rájött, hogy a volt párja ejtette teherbe egykori legjobb barátnőjét. Tudta, Párizsi életén tovább lépni talán így még nehezebb lesz, mint azt korábban hitte.