French Apologies

24. Mon Chouchou

  Az éjszaka igencsak lassan telt, Párizs lakóinak szemeire pedig nem érkezett meg a várva várt könnyű álom. Emily, aki féltve őrzött titkát próbálta magában tartani igyekezett feltűnést nem keltve tovább lépni, várva, hogy Devin hazatérjen, a terhes nőnek pedig így ne kelljen szembenéznie tettei következményeivel. Tudta, hogy nem tehet arról, ami vele történt, ő mégis azóta az ominózus éjszaka óta magát hibáztatta a történtekért. Mondani persze nem elég, tenni is kell azért, hogy a bűnös feloldozást nyerjen. Christoph ebből a szempontból stabil támaszt nyújtott neki, hiszen a szerelme nem volt egyoldalú, mint sok korábbi kapcsolata alatt. ~ Csodálatos apa lesz belőle! ~ Gondolta magában, miközben őt figyelte a hold fényében. Melege volt, vízre szomjazott, avagy egy finom pohár borra. Maga sem tudta biztosan. A takaró melege a kinti világ hidegével szemben biztonságosabbnak tűnt, félálomban töltötte el az éjszakát. ~ A holnapi nap új nap. Minden rendben lesz...
  Úgy hajnal három lehetett, amikor Devin maga is nyugovóra tért. Lelki szemei előtt Dan-t látta, aki minden bizonnyal egész éjjel kétségbeesetten várta jegyesének hívását. Most már duplán elárulta és bár senkinek nem kellett beszélnie róla, ő maga tudta, hogy a titkai előbb utóbb utolérik az embereket. ~ Csak hagyjam el a várost és minden rendben lesz. ~ Gondolta naivan. Szerette volna azt hinni, hogy egykori szenvedélyét csak Párizs atmoszférája hozza ki belőle és hogy mindez semmit nem jelent. Amint visszatér Londonba a dolgok azonnal helyre jöhetnek. A bűnnel együtt megérkezett a bűntudat is. Erre pedig egyetlen gyógyír létezett, amit nem tudott felhasználni. Ez pedig nem volt más, mint az őszinteség.
  Másnap reggel közel nyolc óra felé Dan keltette fel a fiút, aki azonnal felriadt a telefoncsörgésre. Félálomból persze nem nehéz kirángatni valakit. Az éjjeli szekrény digitális órájára pillantott, amin 7:57-et olvasott. Kis ideig elbambulva figyelte a számokat, miközben a telefon szüntelenül rezgett a kezében. Hirtelen Londoni lakásában találta magát aznap éjjel, amikor Anna kétségbeesetten felhívta annak kapcsán, ami vele történt és ami miatt azóta sincs egy perc nyugta sem. Segítenie kellett, ő mégis azóta is magát okolja Daniel problémái miatt. Egy kisebb villanás múlva visszatért a valóságba és rátapintott a zöld gombra.
- Szia! - Kezdte Dev félénken készen állva vőlegénye haragjára, amiért a múlt este elfelejtette felhívni ígéreteinek megfelelően. Érezte, ahogy homloka izzad az izgalomtól, valamint hogy a gyomrában ér véget minden idegvégződése. - Ne haragudj, hogy este nem hívtalak...
- Jó reggelt! - Válaszolta kedvetlenül, ám a férfi inkább tűnt összetörtnek, mint mérgesnek. - Borzasztóan hiányzol.
- Te is nekem! - Vágta rá a fiú, magát győzködve szavai komolysága felől. - Mi volt a tárgyaláson?
- Emiatt hívtalak tegnap este. - Kezdte nagy sóhaj után mesélni a történteket Dan. Hangján kifejezetten érezhetőek voltak aggodalmai, melyekről már beszélni sem mert Dev-nek. - Miután visszamentem a terembe olyan dolog történt, amire végképp nem számítottam. Anna lépett a tanuk padjára.
- Hogy micsoda? - Kérdezte meglepve a fiú, aki úgy hitte a nő ügyében kifejezetten kockázatos kijátszani ezt a kártyát. - Arról volt szó, hogy ez nem történhet meg. Nem azok után, ami Rosewood-ban történt.
- Igen, de az ügyvédje talált egy új bizonyítékot. - Vágta rá dühösen. Dan maga sem akarta elhinni, hogy a dolgok hirtelen ilyen rosszra fordultak. Kezei libabőrösek voltak, gyomoridege pedig még sosem volt még ennyire erős, mint ezen a napon. - Bármelyik pillanatban vád alá vehetnek bűnrészesség miatt.
- Ez baromság. Nem csináltál semmi rosszat. - Vágta rá mérges hangon a fiú, akinek érzései egykori legjobb barátnőjével kapcsolatban egyre csak romlottak. - Megölöm ezt a csajt.
- Ezt talán nem telefonban kellene, Devin. - Vágta rá a férfi, akinek szent meggyőződése volt, hogy a telefonhívásaikat lehallgatják, azt pedig végképp nem akarta, hogy ezek Devin-t is esetlegesen rossz fényben tűntessék fel. - Jobb lenne, ha ezeket majd élőben beszélnénk meg.
- Rendben igazad van. Csak nem értem miért csinálja ezt velük azok után, amin keresztül mentünk együtt. A francba is, megmentettem az életét, nem is egyszer. - Magyarázkodott érzései kapcsán a fiú. Érezte, hogy talán jobb, ha csendben marad és hagyja leülepedni a dolgokat vőlegényében, mielőtt tovább boncolják a történteket, de magára hagyni sem akarta az új bizonyíték felhasználása után. - Tényleg ide kellene jönnöd egy pár napra. Csak hogy kicsit elszakadj a problémáktól.
- Nem lehet... - Mondta elcsuklott hangon a férfi, akinek minden vágya az volt, hogy kedvesével lehessen a nehéz időkben. - A hatóságok megtiltották, hogy elhagyjam az országot.
- A rohadt életbe... - Vágta rá Dev. - Még ma repülőre ülök és hazamegyek. Nem érdekel ez a kurva járat. Nem hagylak magadra. - Fejezte ki érzelmeit mérgesen. Az elmúlt éjjel történtek után most még óriásibb bűntudatot érzett.
- Ezt most fejezd be. - Szakította félbe őt a férfi, aki tudta milyen fényben tűntetné fel párját, ha közbe avatkozna. - Az a legjobb, ha a napokban nem vagy az országban. Isteni szerencse, hogy ez nem azelőtt történt, hogy elhagytad London-t. Maradj ott, ahol vagy.
- Utálom, hogy nem lehetek melletted. Borzasztóan hiányzol. - Motyogta könnyes szemekkel a fiú. Szavait csend követte, a vonal másik végén szintén hosszú, reszkető sóhajokat hallott, ami arra engedte következtetni, hogy Daniel legalább annyira szenved, mint ő.
- Szeretlek, mon chou chou... - (~ káposztácskám) Szólt Dan érzékeny hangon.
- Én is téged kicsim. - Válaszolta a tehetetlen Devin, aki tudta, hogy ha ez az egész nem javul az üggyel kapcsolatban, akkor igencsak nehéz napoknak néz elébe Bangkokban. Csak abban bízott, hogy mihamarabb indulhatnak tovább.
- Most le kell tennem. Még hívlak ma, ha tudlak. - Mondta a férfi, aki nem szerette, ha szerelme sírni hallja őt. Gyenge dolognak érezte, ettől pedig elszégyellte magát.
Amint elköszöntek, a fiú szomorúan dölt be sírva az ágyba és úgy döntött, hogy az egész napot ott tölti majd. Mondhatni kedve sem volt ahhoz, hogy megjátssza magát a kollégái előtt. Miközben bekapcsolta a TV-t, hogy álomba sírja magát, kopogás hallatszott az ajtón. Azt remélte, hogy bárki is az, minden bizonnyal elmegy ha nem kap választ a kopogásra, így egy tapodtat sem mozdult a helyéről.
- Tudom, hogy ott vagy. Nyisd ki, Cassie vagyok. - Szólt a hang az ajtó másik oldaláról. Dev odasétált és halkan lehuppant a földre, hogy hallgassa barátnője mondandóját. Bármennyire szerette volna, még mindig egyetlen hang sem futott ki a száján. - Tudom, hogy magad alatt vagy Dan miatt, de ez nem megoldás. Ő sem akarná, hogy így magadba fordulj. - Mondta ismét Cas, úgyszintén sikertelenül. - Na mindegy. Azért jöttem, mert híreim vannak a járattal kapcsolatban. Nyisd ki, vagy betöröm az ajtót.
- Jól van már, nyitom. - Vágta rá a fiú, majd ajtót nyitott. Ez egy olyan téma volt, amiről mindenképp szeretett volna információhoz jutni. Minél hamarabb végez az utazással, annál hamarabb karjaiba zárhatja őt szerelme, akkor pedig minden jóra fordul majd. - Mi van?
- Van egy kis gond. - Kezdte mesélni Cas. - Bejöhetek? - Kérdezte a nő tapintatosan, mire Dev elgondolkozva nézett a nőre.
- Jó gyere, de kupi van, előre szólok. - Vágta rá kedvetlenül. - Mi történt?
- Azta. - Szólt meglepetten, amikor a fiú szobájába lépett. - Ez meglehet a legkevésbé kupis hotelszobád, amióta együtt dolgozunk.
- A lényegre! - Vágott a nő szavába Devin.
- Jó-jó! - Kezdte folytatni a történtek mesélését Cassie. Arra persze nem mert rákérdezni, hogy mi történt Daniel-lel, de pontosan tudta, hogy jobb, ha valamivel eltereli a figyelmét. - Valaki bombát jelentett a gépünkön. Még három napig a maival együtt biztosan nem megyünk sehova. Beszéltünk a céggel és meghosszabbítják a foglalásunkat.
- Fantasztikus. - Vágta rá a legkevésbé sem meglepetten Devin, aki azt gondolta jellemző, hogy a legnehezebb időszakban még tetőzi is a történteket az, hogy Párizsban kell megbirkózzon érzéseivel.
- Mi lenne, ha elmennénk valahová? - Kérdezte igen direkten a nő azt gondolva, hogy ha kimozdulnak talán sikerül elterelniük a fiú gondolatait vőlegényéről. - Húgod hívott, hogy foglalt nekünk két helyett a mai esti Ruby West Fashion Show-ra. Menjünk el. - Próbálta győzködni a fiút. Céljait bizonyítván még azt is elintézte, hogy Gabriel csatlakozzon hozzájuk az after partyn. Erről persze még nem akart szólni barátjának.
- Jólvan, benne vagyok. Ha még egy percet itt kell ülnöm egyedül, én... - Kezdte mondani könnyek között, amin Cas egy szoros öleléssel próbált segíteni.
- Ma este kirúgunk a hámból, ígérem. - Nyugtatta a fiút Cas. Ahogy a döntés megszületett érezte, hogy Devin hangulata javulni kezd. Azt persze nem sejtette, hogy a show végén azt kívánja majd bár ne javasolta volna mindezt.
  Órákkal korábban egy nő tárcsázni kezdett egy számára ismeretlen telefonszámot, akkor először. Nem volt benne biztos, hogy terve sikerre van e ítélve, de abban biztos volt, hogy Devin Westmiller nem hagyhatja el Párizst azelőtt, hogy ő beszélhetne vele négy szem közt. A Titokzatos Idegen, aki ott ült vele szemben sikeresen elrejtette telefonszámukat a hívott fél elől, az IP címet pedig átirányította egy lekövethetetlen helyre.
- Kizárt, hogy bárki is rájöjjön, hogy mi telefonálunk. - Mondta a férfi, majd a nőre nézett, akinek hirtelen felvették a telefont és beszélni kezdett.
- Jó estét, a nevem Vivien Darkbloom. - Kezdte mondandóját. - Egy bombát szeretnék jelenteni a Global Atlantic holnapi Bangkok járatán, ami Párizsból indulna tovább. Jobb, ha vigyáznak, mielőtt valakinek baja esik. - Fejezte be a mondatot, majd válaszra nem várva befejezte a hívást. Ismerte a protokollt az ehhez hasonló helyzetekben, hiszen maga is dolgozott a nemzetbiztonságnál. Tudta, hogy egy járat sem szállhat fel egy ehhez hasonló jelentés után.
- Biztos vagy benne, hogy tudod mit csinálsz, Anna? - Kérdezte a férfi.
- Holt biztos vagyok benne.