French Apologies

37. Szerződéses záradék

Az egyre szebb idő szépen lassan Párizs városát is utolérte. Közeledik a történet vége, de még messze nem játszottunk ki minden kártyát, mielőtt az utolsó rejtély megoldódik a szemünk előtt. Talán éppen teljesen magától. Elgondolkoztam azon, hogy mit jelenthet sokaknak a kimondott ígéret súlya. Van egy barátod, megbeszéltek valamit, majd arra kéritek egymást, hogy bármi történjék is, mindenki tartsa magát hozzá. Sajnos azonban történnek esetek, amikor az élet akarva akaratlanul választás elé állít minket és sokan közülünk átlépjük ilyenkor ezt a bizonyos, láthatatlan határt, amit ígéretnek hívunk, de ha úgy tetszik, hívjuk szerződésnek. Devin és Daniel között ugyanis ez köttetett akkor, amikor házasságot kötöttek egymással és bár ezen kapcsolat hamar a végéhez ért, a leírott dolgoknak ilyenkor már súlya van. Megpecsételődött. Dev persze nem ragaszkodott semmihez sem, Dan vitt mindent, ami mozdítható volt, a fiúnak ugyanis saját vagyona is volt, melyet jóval azelőtt szerzett, hogy vele találkozott. Egy dolog marad csupán, közös házuk, melyet még akkor vásároltak, amikor örökbe fogadták közös gyermeküket. Ez továbbra is Devin birtokában volt, ám minden jel arra mutatott, hogy nem sokáig marad ez így. A fiú még aznap kiköltözött a birtokról, amikor aláírták a válási papírokat, így nagy érzelmi értékkel nem bírt számára, viszont egy per a házzal kapcsolatban pont elég, hogy azt a bizonyos begyógyult sebet feltépjék annyira, hogy ez konfliktust keltsen a két egykori szerelmes között. Az egész Davey ötlete volt, hogy ezzel végérvényesen elnyomja párja érzéseit volt házastársa iránt. Tudta, hogy ha ők ketten ismét összejönnek, az keresztül húzza tervüket Anna Richardson-nal kapcsolatban. A célegyenesben a vagyon felé pedig nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb ötlet Davey. Nekem is van pénzem, miért nem elég neked ez? - Kérdezte Daniel, aki nem volt hajlandó aláírni a papírt, hogy Davey beadhassa a pert az ügyvédhez menet később. - Szerettem őt, eleget bántottuk. Szeretném most már békén hagyni. A ház marad az övé.
- Szereted, mi? - Kérdezte tőle mérgesen, holott pontosan tudta a választ rá, mindazonáltal eddig sosem merte megkérdezni tőle. - Devin még mindig fontos számodra.
- Persze hogy az, együtt neveltünk egy gyermeket. Amíg te színre nem léptél. - Vágta rá mérgesen Dan. - Ne haragudj, nem úgy értettem. - Nézett rá boci szemekkel, hiszen tudta, hogy csúnya volt, amit neki mondott, ugyanakkor azt is tudta, hogy még nem áll készen erre a beszélgetésre. - Nézd, nekem rohannom kell dolgozni, de holnap megbeszéljük, megígérem. - Mondta, majd kibújva a vita és a felelősség alól kiviharzott az aktatáskájával együtt.
- Azt lesheted. - Suttogta utána Davey, majd egy tollhoz nyúlt, ami mindvégig az asztalon hevert, hogy Dan aláírhassa vele a szerződést. - Velem nem fogsz kibaszni. - Mondta, majd a tollhoz nyúlt és egy olyan tetthez folyamodott, amit később bizonyára ő maga is megbánhat. Aláírta párja helyett a papírt, majd visszatette azt a borítékba és lezárta. Hirtelen csörögni kezdett a mobilja, ami szinte óramű pontossággal azután kezdett neki, hogy ő betette a papírt a táskájába és elindult az ajtó felé. - Ki az?
- Mondd, te teljesen megőrültél? - Kérdezte az eltorzított hang a fülében. - Mondtam, hogy Devin nem célpont. Tedd, amit mondtam.
- Miért tenném én azt? Amíg nem tudom ki vagy te, addig jobb, ha nem okoskodsz nekem ilyen messziről. - Vágta rá mérgesen. Davey teljesen elvesztette az irányítást tettei fölött. - Elegem van abból, hogy mindig én maradok alul. Ha jól sejtem hogy ki vagy te valójában, akkor jössz nekem eggyel, nem igaz? Vagy emlékeztesselek a koccintásra Chicago-ban? Mielőtt őt választottad helyettem abban a bárban.
- Ha megpróbálod... - Kezdett reagálni a hang, de a férfi nem várta meg. Davey megszakította a hívást és elindult kifelé, hogy beadja a dokumentumot.
- Devin még ma megkapja a papírokat!

Emily és Devin a kapott "A" üzenet után Laurent-al együtt tértek vissza az étteremhez, hogy többet megtudjanak rossz akarójukról. Azt remélték, hogy ezzel választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogy hol rejtőzködik Anna hónapok óta. Valami azonban más volt aznap az étteremhez érve. Úgy érezték, hogy valaki figyeli őket. Korábban az idős hölgy aurája elég biztonságot adott nekik, hogy félelem nélkül belépjenek az étterembe, de a történtek fényében Devin nem volt biztos benne, hogy bajba akarja sodorni szeretteit egy ilyen helyen.
- Menjetek vissza a városba. Innentől megoldom. - Mondta, majd mosollyal próbálta leplezni saját félelmeit a tervével kapcsolatban. - Ha igazam van, akkor nem fog engem bántani. Szeretlek titeket, biztonságban akarlak tudni benneteket.
- Nem gondolod, hogy hagyom, hogy mindezt egyedül csináld végig, ugye? Felejtsd el! - Mondta Emily nevetve, majd elővett egy füzetet a táskájából. - Készítettem egy táblázatot azokról az emberekről, akiket jelölteknek tartok és van egy teóriám.
- Egy teóriád? - Kérdezte Laurent mosolyogva. - Mégis mi lenne az?
- Ne nevess ki, szerintem jó nyomon vagyok. - Válaszolt kacsintva, azt sugallva, hogy bármilyen rózsaszín is a kivitelezés, úgy tűnik tudja, hogy mit csinál.
- Halljuk, Em. - Fejezte ki érdeklődését Devin.
- Azt tudjuk, hogy a faszi valaki, akivel lefeküdtél. Ugye? Ahogyan azt is, hogy a nyomodban van. Csak olyan faszi lehet, akivel maradt lerendezetlen ügyed. Emlékszel a pszichológusra? Arra, akivel Anna randizott és téged is meg akart dugni.
- Nem csak akart, meg is dugott... - Tette hozzá kényelmetlenül Dev. - Lapozzunk!
- Na szóval... Akárhogy is nézem a csávóid vagy meghaltak, vagy jóban vagy velük. Daniel szerintem kilőve már csak azért is, mert párja van és boldog mellette. - Ahogy kimondta ezt a mondatot egyből meg is bánta, mondván, hogy talán nem áll még készen arra, hogy erről beszéljen. - Bocsi. A lényeg, hogy valamiért azt érzem, hogy ezen a vonalon kellene elindulnunk. - Igazad lehet. - Mondta Devin, aki maga is meglepődött azon, amit mondott, viszont eszébe jutott valami, miközben Emily sztoriját hallgatta.
- Komolyan?! - Kérdezték mindketten egyszerre.
- Devin, a csávót évek óta még csak nem is láttad. - Mondta Laurent, aki kissé tisztában volt azokkal a dolgokkal is, melyeket Dev nem különösebben említett neki. Ilyen egy nyomozó élete, aki unatkozik munka közben.
- Találkoztunk úgy tíz évvel ezelőtt. Egy padon ült egy újonnal nyitott rendelő intézetnél. Akkor kezdett ott praktizálni. Még Maxime-mal voltam és Romain-t vittük kezelésre. Jó rég volt. Mindegy is, a lényeg, hogy aznap valami különöset mondott nekem, mostanáig pedig nem is tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget.
- És mi volt az? - Emilyt furdalta a kíváncsiság, hogy mihez vezet az a szál, amit végre ő vetett fel és nem más.
- Elég traumatizált állapotban volt, elmondása szerint akkor végzett egy kezelésen. Beszélt valakivel. aki rólam mesélt neki. Valami olyasmit, hogy nincs még túl rajtam, pedig már rég nem vagyunk részei egymás életének, azóta, hogy Valentin meghalt az Eiffel toronynál. Nem értettem, hogy miért ossza ezt meg velem, hiszen köti az orvosi titoktartás, de aznap amikor hazamentem felhívtam az intézetet, hogy időpontot foglaljak hozzá. Akkor mondták, hogy már másfél éve halott.
- Tessék?
- Maxime és én is láttuk őt. Nem lehetett álom. Viszont tudott arról, ami a toronynál történt. Valami nem stimmel ezzel a sztorival. Talán átkutathatnánk az aktáit a régi irodájában.
- Ez egy egész jó ötlet. Emily, nagy vagy! - Mondta Laurent.
- Most menjünk be, hátha megtudunk valamit. - Adta ki az utasítást Devin, majd elindultak az ajtó felé, amikor a csendet egy halk puffanás törte meg. Kicsit olyan volt, mint egy hangtompító. Mindhárman körül néztek, majd nyugtázták, hogy bárki is volt, már elment. - Mi a fene volt ez?
- Nem tudom, nem látok senkit. Hívjunk erősítést, Laurent? - Kérdezte Emily, miközben Devinnel próbálták szemügyre venni a messzi bokrokat és a fákat, abban a reményben, hogy talán kiszúrnak valakit.
- Laurent, hallod, amit mondok? - Kérdezte Dev, majd hátra pillantott, ám a férfit a földön öklendezve találta meg, a lövés ugyanis őt találta el, egyenesen a szívébe fúródva. - Úristen! Emily hívd a 112-t! - Ordította hisztérikusan, majd remegve a földre huppant, kezeit a nyílt lőtt sebre téve, próbálva elnyomni azt, hogy a férfi ne veszítsen sok vért. - Szívem. Kérlek, tarts ki. Minden rendben lesz.
- Azonnal küldjenek egy mentőt, a címünk...
- Szívem... - Nyögte ki halkan Laurent minden erejét összeszedve. - Most először mondtad ezt nekem.
- Ne beszélj, a mentők máris itt lesznek. Ígérem minden rendben lesz.
- Ebben biztos vagyok. - Mondta remegve a férfi, akinek a szájából is ömleni kezdett a vér. - Nem bízhatsz benne!
- Mégis kiben?
Laurent kifújta az utolsó lélegzetét is, remélve, hogy idővel Devin megtudja a teljes igazságót arról, amit nem mert neki elmondani, azt gondolva, hogy bőven van még ideje elmondani mindazt, amire addig nem volt alkalma. Köztük azt is, hogy mennyire szerette.
- Kérlek, Laurent. - Könyörgött sírva a fiú, nem eresztve a férfit karjai közül. - Szeretlek! - Mondta ki akkor először, miközben a férfi meghalt mellette.