French Apologies

1. hello Paris

Devin a Paris Charles de Gaulle repülőtér hármas termináljának security részlegénél állt sorban, várva, hogy átvilágítsák. Izgult, hiszen a nemzetközi járatok kivétel nélkül pontosan indulnak, ő pedig már jócskán késésben volt, messze a kapuktól. Járata New York-ba alig harminc perc múlva indul. Ahogy lassan elfogytak előtte az emberek, ő is felpakolta a kis tálcákba személyes fém holmiját, a folyadékokat és telefonját. Ahogy utóbbit kivette a zsebéből, csörögni kezdett. "Ő" volt az. Tudta, hogy ha felveszi, akkor biztosan lekési a gépét, veszekedni pedig már nem volt energiája az elmúlt hónapok eseményei után. Menekülni akart amilyen gyorsan csak lehet. Ahogy átment az átvilágításon, gyorsan mindent visszatett a helyére. Felvette hátitáskáját, majd elindult, észre sem véve, hogy a férfi, aki az imént hívta, már ott közeledett mögötte.
- Devin! - Szólt a férfi hang. A helyszínen lévő emberek tekintete mind rá irányultak. - Várj meg, kérlek! Beszélnünk kell! - A fiú ledermedt. Nem szeretett feltűnést kelteni.
- Nincs miről beszélnünk. Mennem kell! - Szólt Devin, majd elindult sietve a kapuhoz. A férfi áttolakodta magát az átvilágításon, majd rohanni kezdett utána. A fiú könnyezve sietett, tudván, talán most követi el élete legnagyobb hibáját. Már látta maga előtt a kaput, amin át kell mennie, így futás közben előkapta a beszállókártyáját. A férfi már majdnem utolérte.
- Állj már meg, a rohadt életbe. Hibáztam. Szeretlek! - Kiáltott neki ismét, de ő rá se hederített. Ezután a fiú döntés előtt állt, hiszen ha felszáll a gépre, onnan már nincs visszaút.

3 hónappal korábban

Devin Westmiller felért a lakásába, melynek kulcsait percekkel azelőtt vehette át, miután kiszállt a taxiból. Az ingatlanos, aki egy idősebb, mogorva hölgy volt, felkészítette, hogy ne számítson nagy tisztaságra, tehát a munka nagy részét neki kell majd elvégeznie. Ahogy átvette a kulcsokat és aláírta a papírokat, a nő azt is hozzá tette, hogy nem tud segíteni felcipelni a harmadikra a holmiját, hiszen kozmetikushoz kell vinnie kutyáját, az alig pár hónapos Pierre-t. A lakásba belépve próbált pozitívan nézni a helyre, meglátni a lehetőségeket az apartmanban. Így hát nem figyelt a piszkos padlóra, a tapétákra és az igen ízléstelen berendezésre.
- Nem tudom mire számítottam... volt egy hetem találni ezt a lyukat. - Motyogta magában, majd letette csomagjait az ajtó mellé. A nappaliba sétált, ahonnan a francia erkélyre kilépve megpillantotta a tájat. Bár nem volt túl közel, látótávolságban volt az Eiffel torony is, melyet gyermekkora óta szeretett volna élőben is megcsodálni. A huszonnégy éves fiú tudta, akármikor kezdett új életet előtte, az sosem indult egyszerűen, így ezúttal eldöntötte, sodródni akar az árral. Miközben kipakolta táskájából a fogkeféjét és egyéb tisztálkodási szereit a fürdőszobában, belenézett a tükörbe és beletúrt közepesen hosszú, oldalt átmenetes sötét barna hajába. A száznyolcvanegy centiméter magas Devin telefonjára nézett, hogy megnézze a pontos időt. "Önnek nincs értesítése!" - Mondta az iPhone 12 típusú telefonja. Bár beletörődött, hogy azok után, ami New York-ban történt, egyetlen ismerősét sem izgatja hol jár vagy hogy érzi magát, ismét elszomorodott, hogy egykori barátai és családtagjai így elvágták vele a kapcsolatot. Sosem tartotta magát egy túlzottan realistán gondolkozó személynek, de úgy érezte nehezére esik pozitívan látni a világot. Mindenki követ el hibákat, így próbálta nem hibáztatni magát azért, amit tett.
Délután két óra volt. Alig tíz perc múlva találkozik Amerikai barátnőjével, aki két éve hagyta ott az Egyesült Államokat. Ő az egyetlen barátja, aki megmaradt. Ez lehetett az egyik oka, hogy Párizst választotta a világ számos nagyvárosa közül. Nem volt ideje kipakolni, így csak kinyitotta bőröndjét, átöltözött, majd elindult lefelé. A lépcsőházban nem volt lift, így sétálnia kellett lefelé. Megpillantott két idősebb hölgyet az egyik lakás ajtajánál, akik motyogtak valamit az orruk alatt, de mivel nem tud Franciául, próbálta figyelmen kívül hagyni őket.