French Apologies

35. Anna holtteste

  Autójában ülve Barbara boldogan könyvelte el tudatában az osztatlan sikert, ami a tervét övezte, legalább is ezt hitte. Pontosan tudta, hogy ha Laurent beleszól a tetteibe, akkor igencsak megnehezítheti mindazt, amit Annával tervezett, ha végül tényleg rátalál majd. Minden szálat el kellett varrnia, hogy az övé lehessen az utolsó szó. Lezongorázta magában a napot, amikor először beszélt Anna Richardson-nal. Aznap, amikor együtt kezdték iskolai osztályukat a gimnáziumban. Sok víz lefolyt a Szajnán azóta, ez egyszer biztos. A nő pedig, akit egykor barátnőjének hitt igencsak beleköpött a levesébe, amikor összefeküdt egykori szerelmével, Tim-mel. Bosszúszomja talán akkor forrt ki végérvényesen, amikor a nő megszülte első gyermekét a férfitól. A többi már csak hab volt a tortán, melyet sosem kívánt elfogyasztani.
- Mit akarsz Barbi? - Kérdezte Tim, amikor felkapta a telefont volt párjának. Karján libabőr futott végig, ahogy meghallotta annak nyávogó, idegesítően tudálékos hangját. ~ Mint aki tudná, hogy mégis mi az örültségről beszél. ~ Gondolta magában. Aki ismerte a nőt az persze tudta, hogy nem sok minden van ott, ahol állítólag az agyának kellett volna lennie. - Nem voltam elég világos, amikor legutóbb beszéltünk? Nem vádollak semmivel, csak szállj le rólunk. Eleget ártottál már. Nekem, Anna-nak. Ő meghalt én viszont szeretnék tovább lépni. Vagy nem akarod, hogy boldog legyek? Nem pont ezért teszed mindezt? Legyen vége.
- Addig nincs vége, amíg én azt nem mondom. Ismerhetnél már ennyire. Mondd el, hogy hol van. Még mielőtt valaki megsérül... - Részletezte fenyegető, ám elégedett hangon. Jegyzetfüzetébe igencsak gyorsan írta le Tim szavait, hogy később pontosan tudjon hivatkozni rá. Ez egy gyerekkori rossz szokása volt, amit soha senki nem kedvelt benne, ő mégis büszke volt éles memóriájára, vagy legalábbis mindarra, amit nem sepregetett a szőnyeg alá, mélyen eltemetve magában.
- Hagyd már békén szerencsétlen srácot. Az egészhez semmi köze. Nem ő lőtte le Anna-t azon az estén. Ő is ugyanúgy gyászol, mint én. - Válaszolta neki, majd felírta egy jegyzet papírra Barbara telefonjának koordinátáit, hogy az utcai kamerákat meghackelve kiderítse rendszámát. Ez elengedhetetlen volt, hogy terveit ő maga is bevégezhesse. - Miért nem Emily-t zaklatod? Miatta vesztettük el...
- Tudod, hogy  mi aggaszt engem, de igazán nagyon? Nem látnám, hogy bármi jelét mutatnád annak, hogy gyászolsz. Ez az egész így csak üres duma. Nincs holttest, nincs bűntény. - Győzködte igazát a nő, miközben rúzsát igazítgatta az autója tükrében. Ekkor vette észre, hogy Devin igen csak sietősen kilép a lépcsőházból és bepattan saját autójába.   Különös volt mindaz után, ami odafent elhangzott. ~ Csak nem...? ~ Gondolta el magában a kérdést, hiszen biztos volt benne, hogy a férfi semmi pénzért nem eresztené őt, hogy biztonságban tudhassa maga mellett.
- Te beteg vagy, Barbi. - Kiabálta a férfi. - Nem szeded a bogyóidat, igaz? Ezért csinálod ezt az egészet. - A férfi próbálta őt szóval tartani, hogy elég ideje legyen meghackelni az utcaképet. Azt pedig tudta jól, hogy a nő imád saját magáról beszélni.
- Nem tudsz te szart sem, Tim. Tudod mit? Magam járok a dolgok végére. Meg tudom hol van a szajhád és megmutatom mit kapnak az árulók, ha Barbara Herskow-val cseszekednek. - Zárta rövidre a beszélgetést, majd rányomta a mobilt. Ezzel egyidőben Tim sikeresen rákapcsolódott az utcai kamerára és végignézte, ahogy a nő kiszáll az autóból és elindul a lépcsőház felé. Tudta, hogy gyorsan kell cselekednie, még mielőtt rájön, hogy végig házban volt.
  Barbi annak tudatában lépett be az épületbe, hogy nem hagyja ki a lehetőséget, amit Devin távozása adott neki. Végez a férfival, egyszer s mindenkorra. Azt persze nem sejtette, ami odabent várt rá. A lépcsőházba lépve gyertyák sokasága tárult elé. Különös, hiszen alig pár perce hagyta el az épületet, akkor pedig még teljesen üres volt. A földön egy levelet talált pergamen papírra írva. Elég nehéz volt kiolvasnia, de kellően megzavarta, hogy egy pillanatra megfeledkezzen a szándékairól:

Fejezzük be úgy, ahogy elkezdtük. Kettesben.
- Anna

~ Ez nem lehet. Hiszen bezárattam. Nem szökhetett meg a tudtom nélkül... ~ Gondolta magában, majd ajtó csapódásra lett figyelmes a háta mögül, ami oly annyira megijesztette, hogy ezt egy hirtelen jött sikollyal nyugtázta. Hátrakapta a fejét, de nem volt mögötte senki. Előre tekintett, ahol a gyertyák elfújtát füst jelezte. Ismét maga mögé pillantott, ahol egy csuklyás, kapucnis alak jelent meg. Az arcát nem tudta kiolvasni sem pedig azt, hogy milyen nemű az illető. Rohanni kezdett felfelé a lépcsőn, egyik lépcsőfok a másik után, majd az emelethez érve valaki pisztolycsövet tartott a homlokához.
- Gondold ezt végig! - Nyögte ki kétségbeesetten, ám teljesen hasztalanul.
  Tim meghúzta a ravaszt és golyót röpített a nő fejébe, aki hosszas haláltusával gurult le a lépcsőn. Néhány pillanatig még öklendezte fel a vért, majd kifújta utolsó lélegzetét. A vér végigfolyt a betonnal borított padlózaton egészen a csuklyás alak lábáig, aki ekkor megmutatta igazi arcát Tim-nek.
- Éppen ideje volt. - Mondta, ahogy végignézett a holttesten. Sikernek nyugtázta el, hogy megmentett három ártatlan embert. Magát is beleértve.
- Köszönöm, hogy eljöttél Anna. Lesz még időnk csevegni, de előtte segíts eltüntetni. - Válaszolta a halálból visszatért nőnek, majd a lépcső alatti zsák felé nyúlt, hogy megszabaduljanak a bizonyítékoktól.
  Már csak egyetlen céljuk volt, mégpedig megtudni azt, hogy kinek dolgozott Barbara. A rejtélyes puzzle utolsó darabja pedig elvezethet minket a történet végéhez. Annak viszont még korán sem volt itt az ideje, hogy Anna visszatérjen az élők közé. Holtteste továbbra is rejtve maradt a világ előtt.