Vérvörös Tulipán (Yoongi ff.) ÁTÍRÁS ALATT

4.fejezet

Amikor felébredtem, egy ismeretlen helyen találtam magam. A szoba hasonlított azokhoz, amik régen a kórházakban voltak. Fehér falak, beteg ágyak, orvosi eszközök és így tovább. Mi a francot keresek itt? És hol van az az itt? A fejem egy kicsit még ködös volt, de tudtam, hogy minél hamarabb el kell tűnnöm innen. Feszülten kutattam át a szobát a tekintetemmel, annak reményében, hogy találok valami használható fegyvert. Meg is van! A mellettem lévő szekrényen valaki ott felejtett egy szikét. Fel akartam ülni, hogy magamhoz vegyem, viszont megszédült a próbálkozástól. Visszafeküdtem, és úgy akartam elérni az éles fegyvert. Sikerült ugyan, de abban a pillanatban, ahogy megmarkoltam, kinyílt az ajtó. Villámgyorsan a takaró alá rejtettem a szikét, és a szemem a belépő személyre tapasztottam. 

– Hogy érzed magad? – kérdezte egy szőkehajú fiú, miután belépett a helyiségbe és bezárta maga után az ajtót. Azt a kurva, de mély hangja van! Döbbentem le. Az ismeretlen fehér orvosi köpenyt viselt a mindennapi ruhája felett, hosszabb szőke haja hátra volt fésülve. A tekintetem feljebb vezetve egy aranyos szeplős fiúval találtam szemben magam. Az arca tökéletes ellentétben állt a hangjával. Annyira elbambultam, hogy csak pár perc elteltével jöttem rá, hogy még mindig a válaszomra vár.

– Fáj a fejem. – válaszoltam zavartan.

– Ez normális. Kivettem a golyót a válladból és összevarrtam, ahogy a combodon lévő szúrt sebet. – jelentette ki. Amikor közelebb lépett az ágyamhoz, megfeszült a szorításom a szike markolatán. 

– Öhm, köszönöm, azt hiszem. – motyogtam, miközben óvatosan felmértem a menekülési lehetőségeim. 

– Emlékszel arra, hogy hogy kerültél ide? – kérdezte kíváncsian, mire megcsóváltam a fejem.

– Hol vagyok?

– Seoul-ban.

– Pontosabban?

– Seoul vezetőjének a házában. – válaszolt türelmesen, mire ökölbe szorult a kezem. Halvány emlékeim vannak csak a történtekről, de Hwang Hyunjin-ra kifejezetten emlékszem. Ezek szerint magával hozott. 

– Te ki vagy? – faggatóztam tovább egy kisebb szünet után, mire felvonta a szemöldökét.

– Te sem mutatkoztál be, akkor én miért tenném? – tette karba a kezét.

– Azt hittem, tudod ki vagyok. – vágtam vissza, azonban a fiú várakozóan nézett rám. Furcsa. – Ryu Hyun. – mutatkoztam be vonakodva, azonban nem váltott ki belőle túl nagy reakciót.

– Lee Felix és mint azt kitalálhattad, orvos vagyok. – mutatott végig magán, mire egyetértően bólintottam.

– Hogy kerültem ide? – kérdeztem, habár már sejtettem a választ.

– A főnököm, Min Yoongi, talált rád a hotelban, majd hazahozott magával. – jelentette ki, mire elkerekedett a szemem. Hát az biztos, hogy nem erre számítottam. 

– Min Yoongi? – kérdeztem vissza bizonytalanul.

– Igen, miért?

– Deagu-ból Seoul-ba? – faggatóztam tovább, mire összeráncolta a szemöldökét.

– Igen, egy kicsit kockázatos volt az állapotodra való tekintettel, de végül is túlélted.

– Végül is. – motyogtam bosszúsan. Min Yoongi egy igazi őrült.

– Ha vannak még kérdéseid, később felteheted neki személyesen is, de előtte meg kell nézzem a sebeid. – nézett rám engedélyt kérve, mire bólintottam, de előtte gyorsan becsúsztattam a szikét a párnám alá. Felemelte a takarót, mire döbbenten néztem végig magamon. Eddig észre sem vettem, hogy mi van rajtam. Felix megérezhette, hogy valami nem stimmel, mert kérdőn fordult felém. – Nem gondolhattad komolyan, hogy abban a véres ruhában fekszel a tiszta ágyban. – szólalt meg, amint rájött a döbbenetem okára. Ugyanis nem a saját ruhámban voltam, hanem valaki máséban. A hatalmas pólóból és rövidnadrágból ítélve egy férfiében. Felix nem törődve velem, folytatta tovább a dolgát. – A sebeid szépen gyógyulnak. – jelentette ki, miután kicserélte a kötéseket. Erről jut eszembe...