Vérvörös Tulipán (Yoongi ff.) ÁTÍRÁS ALATT

12.fejezet

Eltelt egy hét. Semmi nem változott. Minden egyes napon ugyan az volt a menetrend. Futás. Közelharc. Célba lövés vagy dobás. Vacsora. Ágy. Mint egy elbaszott mókuskerék. Miközben teltek a napok, én egyre erősebb, gyorsabb és pontosabb lettem. Már Jungkook-nak is jócskán meg kellett erőltetnie magát velem szemben a ringben, hogy le tudjon győzni. Ma belefogunk az akció megtervezésébe. Legalább egy kis változatosság. Yoongi irodájában gyűltünk össze. Jungkook, Felix, Taehyung, Jimin, Jin, Yoongi és én. Hogy miért voltunk ennyien, annak ellenére, hogy csak a tetovált fiú és szerény személyem megyünk? Arra nem tudtam a választ. Az elmúlt tíz percben fogalmam sem volt, hogy miről beszélnek, ugyanis mióta levetettem magam a sarokban álló fotelba, azóta nem figyeltem. Először azt hittem izgalmas lesz, de hamar rá kellett jönnöm, hogy rettentő unalmas volt ez a tervezgetés.

– Nagyra értékelném, ha nem Jungkook-nak kéne megismételnie mindent az utolsó pillanatban! – pillantott rám Yoongi szúrós tekintettel, mire megforgattam a szemem. Hát persze, hogy ő észrevette, hogy nem figyelek! Sajnos, a férfinak semmi nem kerüli el a figyelmét. Szó szerint semmi. Két nappal ezelőtt jöttem rá erre, amikor vacsora után megállított, hogy beszéljünk.

– Hé, Lepcsesszájú! – a már megszokott gúnynév hallatán erős késztetést éreztem, hogy a mögöttem lévőt egy csattanós pofonnal ajándékozzam vagy egy törött orral.

– Mit akarsz? – kérdeztem unottan, miután szembefordultam vele.

– Minden rendben közted és Jungkook között? – tért egyből a lényegre, mire köpni nyelni nem tudtam a döbbenettől, ami Min reakciójából ítélve kiülhetett az arcomra is. Fogalmam sem volt, hogy honnan jött ez a kérdés. Próbáltam rendezni az arckifejezésem kisebb nagyobb sikerrel, mielőtt válaszoltam volna neki.

– Miből gondolod, hogy nincs? – kérdeztem vissza, ugyanis a legjobb védekezés a támadás. Bár ez nem mindig igaz. Jó a legtöbb esetben ez nem igaz. A fekete hajú felvonta a szemöldökét, majd megvonta a vállát.

– Nincs különösebb oka. – válaszolt, majd amilyen hirtelen jött, úgy hagyott faképnél. Ekkor már tudtam, hogy valami nincs rendben. Gyanút fogott.

– Lepcsesszájú, ne kelljen még egyszer szólnom! – szakított ki Yoongi hangja az emlékeim közül. A fejem felkapva néztem körbe a szobában, mire láttam, hogy az összes tekintet rajtam van.

– Minden rendben, Hyun? – kérdezte Jin aggódva, mire meglepetten néztem rá. – Úgy tűnt mintha valami nyomasztana. – fejtette ki Jin az aggodalmának okát.

– Öhm... – játszottam idegesen az ujjammal a tekintetek súlya alatt, majd végre megtaláltam a hangom. – Nincs miért aggódni, csak egy kicsit elbambultam. – válaszoltam, mire Jin megértőn biccentett és a többiek is visszafordultak a dolgukhoz. Két ember kivételével. Jungkook kérdőn figyelt továbbra is, a mellette lévő Yoongi pedig összeráncolt szemöldökkel tanulmányozta az arcom.

***

– Minden rendben? – jelent meg mellettem Jungkook, amint kiléptünk Yoongi irodájának ajtaján.

– Nem. – vágtam rá, mire megleptem. Valószínűleg nem a válaszom döbbentette meg, hanem az, hogy ki is mondtam. – Min gyanít valami. – vettem halkabbra a hangom, ahogy Taehyung elment mellettünk.

– Mivel kapcsolatban? – nézett rám értetlenül a tetovált fiú.

– Kettőnkkel.

– Ó! – világosult meg. – Talán „szakítanunk" kéne? – kérdezte bizonytalanul, mire olyan gyorsan kaptam felé a fejem, hogy hátra hőkölt.