Vérvörös Tulipán (Yoongi ff.) ÁTÍRÁS ALATT

6.fejezet

– Ugye tudod, hogy mit csináltál? – kérdezte Felix aggódva, mire elégedetten bólintottam. Igen, pontosan tisztában voltam vele. Min Yoongi irodájának az ajtaja előtt álltunk és vártuk, hogy befejezze azt, amit csinál, hogy be tudjunk menni. Jin mellettünk járkált fel alá, miközben áradt belőle a feszültség. Kinyílt az ajtó, mire a férfi türelmetlenül betolakodott. Jungkook döbbenten nézett az idősebbre, majd ránk. – Halottak vagyunk! – suttogta a Felix a tetovált fiúnak, mire az ijedten rezzent össze.

– Min Yoongi! – hangzott fel Jin hangja bentről. Gyorsan mi is követtük a példáját, és bementünk a helyiségbe. A férfi macska szeme azonnal megtalált, és olyan pillantással ajándékozott, hogy legszívesebben ki is fordultam volna a szobából. – Ne rá nézz! – csettintett Jin Yoongi arca előtt, ezzel magára vonva a figyelmét. – Engem nézz! Magyarázatot kérek most! Mégis mi a fészkes fene folyik itt?! – mutatott végig rajtam.

– Volt egy kis bökkenő a legutóbbi akciónál, a lány megsérült, Hyunjin eltűnt. Lényegében ennyi. – zárta le röviden a magyarázkodást, mire Jin szeme kikerekedett.

– Valóban?! És mi van a többi lánnyal?! – lépett közelebb a férfi a főnökéhez fenyegetően.

– Milyen többi lány? – kérdezte tettetve a hülyét. Kiérdemelt tőlem egy elég feltűnő szemforgatást, mire Jungkook valamit tátogott Yoonginak, miközben felém bökött az állával. Elfelejtette, hogy nem csak én vagyok itt? De hát az előbb beszéltünk arról, hogy ők lesznek a biztosítékok. Ez szenilis? – Ja, hogy azok. Csak azért vannak itt, hogy kordába tudjam tartani a lepcses szájút.

– És nem gondoltad, hogy szólnod kellene nekem erről?! – kérdezte Jin feszülten, mire a férfi kerülte a másik pillantását. Min Yoongi? A nagy Min Yoongi nem tud valakinek a szemébe nézni, mert bűntudata van? Hát ez egy vicc!

– Sajnálom, Jin! – motyogta a férfi, mire a szemöldököm felszaladt a homlokom tetejére, annyira meglepődtem.

– Sajnálhatod is! Még egyszer ne forduljon elő! – jelentette ki a barna hajú, viszont válasz már nem érkezett. Jin lemondóan sóhajtott, mielőtt elhagyta volna a szobát. Senki nem mert megmozdulni, még én is úgy álltam akár egy szobor. Az előző jelenet ledöbbentett.

– Menjen ki mindenki! – szólított fel minket a fekete hajú fel ránk sem nézve, mire tettük, amit kért. – Te itt maradsz! – hangzott fel a hangja újra, amikor elindultam az ajtó felé. Reménykedtem, hogy ha megfordulok akkor nem engem fog nézni, viszont nem volt szerencsém. Földbegyökerezett a lábam, ahogy szembetaláltam magam a kifejezéstelen tekintetével. Csöndben vártam, hogy megszólaljon, miután a másik kettő elhagyta a szobát. – Az idegeimre mész!

– Az érzés kölcsönös! – vágtam rá, mire gúnyosan felnevetett.

– Kezdem úgy gondolni, hogy hasznosabb vagy holtan, mint élve.-pillantott rám, mire az ajkamra fagyott a mosoly. – Legalább akkor már nem tudod jártatni a lepcses szád.

– Viszont kísérteni foglak életed végéig.

– Nem hat meg. – jelentette ki, majd elővette a pisztolyát. – Annyi szellem kísért már, hogy a tied ki sem fog tűnni a tömegből. – célzott rám, miközben beszélt. Döbbenten néztem végig, ahogy kibiztosítja a fegyvert. A szívem hevesen vert a mellkasomban, ahogy farkasszemet néztem a pisztoly csövével. Inkább befogtam a szám, ugyanis az juttatott ide, meg a hülye gondolat, hogy jó ötlet lesz felbosszantani Min Yoongi-t. Miután látta, hogy nem szólalok meg, letette a fegyvert. – Mi az? Elvitte a cica a nyelved? – kérdezte oldalra billentve a fejét. Nem válaszoltam, mire elvigyorodott. – Csak nem félsz? – hangzott fel újra az a kibaszott idegesítő hangja, mire nem bírtam tovább. Az ép kezemmel megfogtam a mellettem lévő éjjelilámpát, majd hozzávágtam. A férfi döbbenten hajolt el a felé közeledő rögtönzött fegyver elől. A lámpa a mögötte lévő falba csapódott, de pár törött üvegdarab így is megsebezte. Döbbenten nézett rám, ahogy letörölte az arcáról a vért, ami egy apró sebből szivárgott. Lenézett a kezére, amit beborított a vörös folyadék, majd lassan felpillantott rám. Idegesen araszoltam az ajtó felé, hátha valami csoda folytán kijutok innen mielőtt Min Yoongi úgy dönt, hogy lyukat lő a fejembe. A hátam a sima fának simult, ahogy elértem a célom, mire a fekete hajú felvette a pisztolyát. Nem volt időm gondolkodni, kitártam az ajtót, mire eldördült az első lövés. Ijedten néztem a velem szemben lévő folyosó falára, amibe befúródott a golyó. Nem volt sokkal magasabban, mint a fejem. Lefagytam, majd nagyot nyelve hátra pillantottam a vállam felett, és megláttam egy komor tekintetű Min Yoongi-t. – Legközelebb pontosan célzok. – jelentette ki, mire nekem se kellett több, futásnak eredtem. Ha ezt lehetett egyáltalán annak nevezni. Bicegve befordultam a sarkon, majd végigmentem egy folyosón. Sajnos még nem ismertem ki magam ezen a helyen, így fogalmam sem volt merre tartok. Csak azt tudtam, hogy minél messzebb vagyok Seoul vezetőjétől, annál jobb. Elérkeztem egy nagy pihenőhelyiségbe, amikor az őrök megláttak csak értetlenül nézték a szánalmas próbálkozásom a menekvésre. Az egyikük az utamat állta.