Rég Elfojtott Vágyak {M.V.ff}✔️

Nyolcadik

A visszatekintést követően keserűen húztam el a szám, mert tudtam, hogy mi következett ez után. Nagyon mély és fájdalmas nyomot hagyott bennem az az időszak és nem szoktam feleveleníteni, mert akkor újraélem az egészet.

De most, hogy itt ülök amellett a srác mellett aki kiváltotta ezt az időszakot nem tudtam nem arra gondolni. Ahogy visszafelé mentünk a szálláshoz egyre jobban gyűlt bennem a feszültség és az idegesség és a düh egyvelege. 

A kezem hideg volt és izzadt, kócos hajam rázkódott a lábam rángatásától. Ahogy közeledtünk a célpontunk felé nem bírtam tovább, ki kellett engednem azt a kérdést ami már hosszú percek óta nyomja a csőröm és túl akarok esni rajta, most vagy soha.

-Hogy van Eliott?-tettem fel egy mindenki szerint átlagos kérdést, de én pontosan tudtam, hogy nem az.

-Nem tudom-válaszolt ezzel teljesen kilökve a komfortzóbámból.

-Mi az, hogy nem tudod? Nem a feleséged?-néztem rá értetlen fejet vágva, hangom alapján meg eléggé észrevehető volt mennyire idegesít ez az egész még mindig.

-Már két hónapja elváltunk és nyolc hónapja külön élünk, nem nagyon izgat, hogy mi van vele-ránt vállat mire kis híján múlik, hogy elállujak.

-Mi?-nyögtem ki az egyetlen szót ami a hallotta alapján eszembe jutott...

-Szia kicsim megjöttem!-köszöntem mosolyogva mikor megérkeztem Maxék hatalmas villájához ahol terv szerint egy csodálatos mesebeli hétvégét fogunk eltölteni kettesben ugyan is a családja elutazott a hétvégére ő pedig velem maradt...

Azonban mikor az előszobából beléptem a nappaliba senki nem volt ott. Körülnéztem az összes helyszínen az alsó szinten, de Max sehol nem volt. Amikor hangokat hallottam fentről mosolyogva indultam meg felfelé, hogy meglephessem.

Amikor az emeletre értem óvatosan az ajtóhoz léptem, majd egy hirtelen mozdulattal felrántottam miközben azt ordítottam meglepetés. Amikor megláttam mi folyik bent az arcomról a mosoly eltűnt helyét a könnyek és a düh vette át.

-Aria! Kicsim ne! Megtudom magyarázni-kiabált utánam, de ebben a szakaszban már nem érdekelt. Kirohantam az utcára a lent hagyott bőröndömmel együtt, majd a legközelebbi buszra felültem és elviharoztam a Verstappen villa közeléből is.

Az emlék nem melengette meg a szívem, inkább megsajdította. Elinor volt a nő akivel akkor megcsalt, később pedig házasságot kötött. Ezért lepődtem meg akkor amikor felajánlotta a jöjjünk újra össze ötletet, mert ő még képes volt hinni, hogy ezek után én meg fogok benne bízni újra.

-Aria-szólalt meg-itt vagyunk-mutatott ki az ablakon.

-Ja, ne haragudj elbambultam!-kértem elnézést, majd kicsaptam a kocsi ajtaját, megkerültem a járművet és a lehúzott ablakon keresztül beszélni kezdtem Maxhez.

-Ne gondolt azt, hogy én valaha is teljesen megbocsájtok-néztem komolyan érzelem mentesen a szemébe-nem is a megcsalás része fáj a legjobban, hanem az, hogy nem szerettél és tiszteltél engem annyira, hogy ne tedd ezt meg és igazság szerint ebbe belegondolni még fájdalmasabb-néztem mélyen a szemébe-de hajlandó vagyok egy új esélyt adni egy feltétellel-emeltem fel a mutatóujjamat-ha egy olyan dolgot is csinálsz amivel ártasz nekem vagy bárkinek a családban örökre elfelejthetsz-fektettem le a szabályokat, majd felegyenesedtem hátat fordítottam és besétáltam a hotelbe.

-Húgi!-ölelt meg Emily.

-Nővérkém-szorongatott meg Camilla is mire örömkönnyek között borultam a nyakukba. Végre túl voltam azon, azon a bosszún amit már három éve tervezek. Vissza akarom adni neki azt amit velem művelt. Ehhez közel kell majd kerülnöm hozzá, de ha egyszer sikerült akkor most is fog.

A testvéreim ölelésébe burkolózva igyekeztem elfelejteni a mai napot és már csak a hátralévő vacsorára és pihenésre koncentrálni.

🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸

Nyugi!! Ez a rész még közel sem a végénél van, még hátra van egy csomó történés nyugi!