Rég Elfojtott Vágyak {M.V.ff}✔️

Tizenkilencedik

London

-Sziasztok!-léptem be mosolyogva a szülőházamba melynek ajtójában állt a telje családom beleértve a nővéremet és a barátját is. Mosolyogva nézték ahogyan két bőrönddel és két kézitáskával a hóna alatt ellépked mellettük Max, majd tekintetüket újra rám szegezték és mosolyogva megöleltek.

Amióta Maxel rendbe jött a kapcsolatunk azóta nem sokat jártam itthon, mert a legtöbb időt Maxel és Olivérrel töltöttem el ezért nagy látványosságnak számítottunk közel két hónap alig találkozás után.

-Gyere mamához-hajolt le anya majd szorosan megölelgette a kisfiamat aki mosolyogva  kapaszkodott a vállába apró kis kezeivel. Anya gesztusát követték a többiek így engem és Maxet is rendesen magukhoz szorongatták. Láttam a jegyesem arcán a meglepődést ugyanakkor a boldogság is észrevehető volt kifejezésén aminek nagyon örültem.

Legalább egyikőnk legyen jóba az apóssal és anyóssal, ha már a másiknak nem megy. Az üdvözléseket követően kikísértek minket az udvarra ahol egy hatalmas családi asztalnál foglalt mindenki helyet. Én anyukámmal apukámmal és Kamillával szemben ültem mellettem a kisfiammal akinek a másik oldalán Max foglalt helyet.

Erre az összeröffenésre anyáék nem sajnáltak felvenni egy kisebb gárdát akik készítették és ki hozták az ételeket. Ez lehetővé tette azt, hogy mindenki az asztalnál legyen egyfolytában és ne kelljen ugrálni senkinek sem. Amint helyet foglaltunk az ételek már érkezni is kezdtek és elérkezett a hosszas családi étkezés és beszélgetés, melynek végén apu egy pohárral a kezében állt fel, pohárköszöntő szándékkal.

-Kedves család! Először is szeretném mindannyiótoknak megköszönni, hogy részt vesztek ezen a kis családi vacsorán melynek fő okát szeretném közölni veletek.-vett nagy levegőt, majd folytatta-anyátokkal közösen úgy döntöttünk, hogy veszünk egy két emeletes tengerparti nyaralót Olaszországban ahová mindenkit szívesen várunk majd egy hétre minden évben augusztusban, ennek az egy hétnek egy nevet is adtunk, hogy még különlegesebb legyen ez pedig "A Davisek hete"-mondta, de először nem hittem el azt amit hallok.

Nagyon régóta szerettek volna anyáék egy nyaralót, egészen kicsi korunk óta. De most, hogy többen kiköltöztünk kevesebb a kiadás és több a spórolás amely kihozta azt a kis hiányt ami az évek alatt hol pont megvolt, hol éppen kellett valami új árú cikkre. 

-Azta-ocsúdott fel először a nővérem ekkor Max is egy mosollyal az arcán fordult felém.

-Ez nagyon király, azon az egy héten végre kettesben lehetünk majd-suttogta, lehelete csiklandozta a nyakam és kijelentésével teljesen egyet kellett értenem. Olivér tényleg nagyon-nagyon korai gyermek volt főleg nekem, mert a teljes fiatalságom is fuccsba ment. Persze amikor először a kezembe vehettem akkor minden korábbi hülye gondolatom úgy eltűnt mintha soha nem is léteztek volna. Bámultam a kis csodát akit a kezemben tarthatok és eldöntöttem, hogy a megpróbálok a világon a legjobb anyukája lenni.

De most, hogy már kicsit nagyobb illetve ezzel a lehetőséggel már én sem annyira bánnám, ha Maxel azt élhetnénk át amit akkor amikor újra elkezdtünk járni és Olivérről még szó sem volt. Csak egy kis időre, de akkor is.

Miután mindenki gratulált és megköszönte a meghívást megérkezett az est utolsó fogása egy hatalmas torta rajta a "Davisek Hete" felirattal amin mindenki felnevetett, majd együtt elfogyasztottuk az édességet. A vacsora végeztével a nővérem és a párja elment anyu pedig elindult felfelé, hogy megmutassa a kicsit átrendezett szobámat.

Amint beléptünk a helyiségbe egyből megtetszett az új külsője. Egy kisgyermek ágy is szerepelt a szobába és a hatalmas szekrényemen és ágyamon kívül minden megváltozott amit nem bántam, mert túl sok mindent kellett itt átélnem ahhoz, hogy a régi külső ne hozzon fel bennem nem kívánatos élményeket.

-Érezzétek jól magatokat!-dobott egy puszit anya mielőtt kilépett a szobából. Mi pedig megfogadván a tanácsát igyekeztünk nagyon jól érezni magunkat ami sikerült is és boldog emlékekkel indultunk meg csütörtökön Hollandiába Max családjához.

Amszterdam

-Sziasztok!-köszöntött minket Max anyukája egy mosollyal az arcán amely persze csak a fiának és az unokájának szólt, mert mikor odaértünk, hogy nekem kéne puszit adni inkább elfordult és elindult a konyhába pakolászni valamit.

Az ellenszenveskedést csak egy szemforgatással nyugtáztam és igyekeztem lenyelni a bennem feltörekvő önvédelmi cselekedeti szándékot. Ez most nem az a hely és pillanat ahol ezt meg kéne beszélni.

Max miatt azonban tényleg szerettem volna magamat az elhatározásomhoz tartani. Nem akarok balhézni az anyukájával illetve a család összes többi tagjával sem, mert tudom úgy is csak én jönnék ki belőle rosszul, magamnak meg nem akarok bajt okozni.

Az ottani három és fél nap kicsit ridegebben kicsit a megszokottabbnál nagyobb stresszben telt el, de szerencsére nagyon összetűzés és veszekedés nélkül megúsztuk ezt a kis időt ezért amikor végre visszatértünk Londonba a közös kis lakásunkba már jobban tudtam koncentrálni a Georgeval való találkozásomra itt ami nem más lett végül mint egy dupla randi amit mind a négyen nagyon élveztünk.

🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸