Az egyezség l Befejezett ✔️ l

9.fejezet

Szombat délután kettőkor értem haza a meccsről igazán boldogan.

Örültem, mert zökkenő mentes volt minden. A fiúk megnyerték a meccset, a lányok nem rontottak sehol nekem meg nem fájt a térdem egyáltalán ezért gyógyszert sem kellett bevennem, mindennek a tetejében pedig ez volt a szezonzáró mérkőzés.

A meccsre érkeztek az ország néhány egyeteméről emberek, akik a végzős sportolóinkat figyelték. Szegényeknek, nem lettem volna a helyükben. Biztosan elég stresszes lehet úgy a legjobbat nyújtani, hogy minden mozdulatodat figyelik.

A házunkba belépve elkiáltottam magam egy ,,nyertünk"-kel a szüleim pedig vissza kiáltottak a ház különböző pontjairól egy általános ,,nagyon szuper", ,,gratulálunk" válasz kombót.

Letettem a táskámat az étkezőasztal lábához és elmentem pisilni, mert úgy éreztem, bármelyik pillanatban bepisilhetek. Wc-ézés után bementem apa dolgozó szobájának csúfolt gardrób méretű lyukába és személyesen is üdvözöltem.

Ezután kimentem anyához, aki pedig mosogatott. Adtam neki is egy puszit, majd felültem a konyha pultra.

-Nem fájt a térded? - kérdezte aggodalmasan.

-Nem - ráztam meg a fejem mosolyogva.

-Olyan jó ilyen boldognak látni. Rettentő volt a csütörtök. Majd' megszakadt a szívünk, amiért így kellett látnunk - mondta anya szomorúan. Én pedig elmosolyodtam.
-Túl vagy már a Liz-es dolgon? - kérdezte.

-Nem. De majd jól leszek - mondtam őszintén és megrántottam a vállamat.

-Olyan büszke vagyok, amiért ilyen bölcs és felnőtt gondolkodású lányunk van - áradozott anyu. Kicsit túlzásba esett. - Okos vagy és szép. Tudod, egy lánynak nem csak szépnek kell lennie hanem okosnak is.

-Igen, tudom. Napjában ötször elmondod - motyogtam. - És ez amúgy sincs így. Egyáltalán nem vagyok szép.

-Ez nem igaz. Lehet, kicsit elfogult vagyok, mert az anyád vagyok de akkor is. És hidd el mindenre van kereslet a piacon. - nyugtatott nem túl kedvesen.

-Na kösz - biccentettem oldalra a fejemet.

-Még el nem felejtem, ma este vacsorázni megyünk - jelentette be, ejtve az előző témánkat.

-De jó! Hova mentek? - kérdeztem mosolyogva.

-Te is jössz - biztosított.

-Minek? Nem ketten mentek? Nekem amúgy sincs kedvem ma menni sehova - nyafogtam.

-Megünnepeljük a közös munkát Larson-ékkal és neked is ott kell lenned - mondta anya.

-Danny is ott lesz? - kérdeztem hirtelen. Magam sem értem miért. Olyan váratlanul csúszott ki a kérdés, hogy csak akkor tudatosult bennem miután kimondtam. Anya is döbbenten nézett rám aztán elkezdett vigyorogni.

-Nem tudom de helyes fiú, illik hozzád - mondta kedvesen.

-Ahj! Hagyj már! - nevettem fel és leugrottam a pultról.

-Valami csinit vegyél majd fel - szólt.

-Nincs egy göncöm se - méltatlankodtam.

-Állandóan a rongyaidat mosom! - háborgott ő is. Így szoktak ki pattanni a vitáink.

-Mindegy -fújtam egyet és felmentem a lépcsőn.

A szobámban végig nyúltam az ágyamban. Nyújtózkodtam, ásítoztam és szenvedtem egy kicsit. Én már csak ilyen szenvedő típus vagyok.
A délután elkövetkező idejét sorozat nézéssel töltöttem. Az HBO-n találtam egy nagyon jó sorozatot, aminek Hatalmas kis hazugságok a címe. Kalifornia egyik kis városában játszódik és az ott élő elit családok életéről szól. És arról, hogy közel sem minden arany, ami fénylik. Ismert színészek játszanak benne profin emiatt pedig nagyon színvonalas a sorozat. Igaz csak három részt tudtam megnézni, mert öt órakor elkezdetem készülődni.