Az egyezség l Befejezett ✔️ l

4.fejezet

Másnap reggel 10-kor keltem fel elég kómásan. 10 percig ébredeztem majd lementem a földszintre. A konyhából csörömpölést hallottam így oda mentem. Anya csörtetett nagy bőszen. Már távolról is ingerültnek látszott. Leültem az egyik bárszékre.

-Jó reggelt, anya! - köszöntem. Idegesen felém fordult és villámokat szóró szemmel meredt rám.

-Reggelt?! Tudod te, hogy hány óra van? - kérdezte hisztérikusan.

-Igen, tudom. - válaszoltam nyugodtan.

-Akkor miért ülsz itt pizsamában miközben én eldobom kezem-lában, mert szalad a ház? - majdnem kipukkadt az idegességtől. Igen, anyának voltak ilyen napjai. Ilyenkor jobb volt nem hozzá szólni. -Nekem senki nem segít semmiben. Egyedül csinálok mindent. Mosok, főzök, vasalok és takarítok közben pedig agyon dolgozom magam a cégben is. - viszont egy igazságtalan volt.

-Anya, tudod nagyon jól, hogy én is szoktam neked segíteni. - tájékoztattam.

-Persze egy hónapban egyszer. - pufogott még mindig. Kezdtem én is ideges lenni de próbáltam témát váltani.

-Apa hol van? - kérdeztem.

-Valami garanciális probléma van a boltban. Oda kellett mennie. - egy pillanatra lenyugodott de másikban már megint házi sárkány volt. - De ne terelj! Ez nekem nagyon komoly gond. Te és apád is úgy kezeltek, mintha egy rabszolga lennék.

-Anya, ez nem igaz. - mondtam sóhajtva vissza fogva a nevetésem.

-De majd ha nem leszek, akkor csak nézegettek. - kezdtem tényleg ideges lenni de elengedtem a fülem mellett.

-Egykor átjön Liz. - jelentettem ki.

-Hogyne, én megszakadok te pedig szórakozol. - nevetett hisztérikusan. - Nem fog át jönni. Addig amíg ki nem porszívózol legalább, senki nem jön.

-Nem tíz éves vagyok, hogy megmond mikor jöhet át a legjobb barátnőm és mikor nem. És én nagyon szívesen kiporszívózok ha kicsit szebben beszélsz velem. - mondtam.

-Te zsarolsz engem, kislányom? - kérdezte.

-Nem de ha te így beszélhetsz velem akkor én is veled. - erre fújt egyet. - Úgyhogy most felmegyek, felöltözök majd újra neki futunk ennek a beszélgetésnek. - meg sem vártam a válaszát csak felmentem és hagytam főni a saját levében. Ilyenkor az sem jó ha nyugodtan beszél vele az ember és az sem ha idegesen. Mind kettő csak még jobban felidegesíti. Saját tapasztalatból mondom.

Az öltözködést nem siettem el enyhén szólva sem. Miután felöltöztem mentem a fürdőbe megcsinálni a reggeli rutinom. Megtisztítottam az arcom, megmostam a fogam, megfésülködtem, nagy nehezen de eldöntöttem, hogy felkötöm a hajam egy kontyba és készen lettem jó fél óra alatt.
Igen is komoly dolog eldönteni hogyan legyen a hajam ezért sok időt kell rászánni.
Lementem újra a konyhába anyához aki már egy kicsit, de tényleg csak nagyon kicsit nyugodtabb volt.

-Itt is vagyok! - mosolyogtam rá frissen.

-Örülök, akkor most már mehetsz porszívózni. - mondta kimérten.

-Valamit szerintem lehagytál. - gondolkodtam színpadiasan.

-Nem fogok könyörögni a tulajdon lányomnak. - jelentette ki.

-Én meg nem fogok kiporszívózni ha a mondat végére nem illesztesz egy "légyszíves"-t. - jelentettem én is ki. Ekkor jöttem rá, hogy apának, milyen nehéz velünk. Főleg amikor egyszerre van meg a havi baj mindkettőnknek.
Anya nagyot sóhajtott és megforgatta a szemét.

-Légyszíves- nyögte ki nehezen.

-Persze anya, máris csinálom. - mosolyogtam rá ismét bájosan. - És hol is pontosan?

-A nappaliban, a lépcsőn, a fenti folyosón és a szobákban. - mondta. Erre lefagyott a mosoly az arcomról.

-Az egész házban? - kérdeztem.

-Ha akarod így is mondhatod. - ekkor már ő mosolygott. Sóhajtottam egyet majd elmentem a porszívóért.

Kezdtem a nappaliban majd megcsináltam a lépcsőt és menni akartam a folyósra de teljesen bele gabalyodtam a vezetékbe. És az idő is vészesen telt ugyan is már negyed egy volt, a szobám pedig romokban. Úgy gondoltam, hogy már csak az isteni csoda segíthet vagy apa és ekkor hallottam meg a kocsiját. Úgy voltam vele, hogy a csodára várhatok de apa segítsége valószínűbbnek és gyorsabbnak tűnt.
Ott hagytam a porszívót és futottam a garázsba.
Feltéptem az ajtót és szaladtam a kocsi mellé. Apa kiszállt és értetlenül nézett rám.

-Apa, anya megint begolyózott. - mondtam kétségbeesetten.

-Mi történt már megint? - kérdezte sóhajtva.

-Kiporszívóztatja velem az egész házat. De egyre jön Lizi és a szobámban is méteres por áll. Segítened kell. - foglaltam össze a szitut.

-Na végre! Elkezdtél társadalmi életet élni! - lelkendezett.

-Eddig is éltem. De tényleg segítened kell. Kérlek! - ezen elgondolkozott. Így már csak a boci szemek hiányoztak. - Légyszi! Légyszi!

-Mennyit kell még megcsinálni? - kérdezte.

-Már csak a folyosót kell befejezni és a ti szobátok. Az enyémet megcsinálom én most. - továbbra is boci szemekkel néztem.

-Jól van. Segítek. - adta be a derekát.

-Köszi! - sikítottam és adtam két nagy puszit az arcára. - Ezért cserébe elmegyek veled horgászni a jövő héten. - apa eljárt horgászni néha és akkor mindig vinni akart magával de nekem nem volt kedvem ott aszalódni órákat. De most nagyon szívesen vele tartottam volna
.
-Ez a minimum. Na de most menj, rakd rendbe a szobádat! A többit pedig elintézem én.

-Megyek. És tényleg életmentő vagy. - és már mentem is vissza a házba.

Apával rendkívül jó volt a kapcsolatom. Olyan igazi apa-lánya kapcsolat. Rengeteg mindentől óvott és féltett és a rendes életre nevelt és megpróbálta elásni az összes művészi gondolatomat. Ha már az egyik gyereke utazó életet él. Mondjuk a művészi vénáimat nem volt nehéz elvágni, mert rajzolni és festeni utálok és nem is tudok, homokozni kicsi koromban sem szerettem ezért a szobrászat sem érdekel, rímeket írni szintén nem tudok de ettől még szeretem az irodalmat. Emlékszem a színezéssel oviban annyira nem foglalkoztam, hogy első előtt egész nyáron színezetem. Természetesen nem önszántamból. Két évesen a homokozóban anya csinálta a homokvárakat, mert engem zavart, hogy az ujjaim közé és a cipőmbe megy a homok. Velem ellentétben a bátyám másodikban olyan rajzot rajzolt, hogy kiállították az iskolában és két versenyt nyert vele. Általánosban és a gimiben a szavaló kör és a színjátszó kör tagja volt. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a festményeivel jó pénzt keresett. Ja, és ezek mellett kitűnő tanuló volt végig az iskolai évei alatt. Szóval ő volt a tökéletes de teljesen fura, elvont gyerek, szöges ellentéte nekem, akiben a művészet halvány szikrája sem mutatkozott. Mint később kiderült apa nagy örömére. Mivel a bátyám, Alex már egy kész család vállalkozásba született bele és a szüleink, de főleg apa, úgy nevelték, hogyha szeretné akkor majd ő vigye tovább céget, hát nem szerette. Eleinte tetszett is neki ötlet de érettségi után bekattant neki valami és eldöntötte, hogy ő utazni és világot látni akar. Őszintén, szerintem Alex még amúgy sem annyira komoly és felelősség teljes, hogy pár év múlva egy egész céget vezessen. Majd ha egy kicsit alább hagy benne a művész lélek akkor talán képes lesz rá. Félre értés ne essék, mindennél jobban szeretem a bátyámat és ő is engem csak nagyon különbözünk belsőre kivéve a zenei ízlésünk. Állítólag rettentően hasonlítunk egymásra. Bár szerintem csak a gesztenye színű hajunk és a smaragd színű szemünk egyezik. Így maradtam én, mint trónörökös. A szüleimnek nem nagyon mertem mondani, hogy nekem igazából nem ez a jövő képem. Erősen vonz az ügyvédi szakma.

A folyosón kiszabadítottam a porszívót és behúztam a szobámba. Gyorsan kiporszívóztam a szőnyeget és fel porszívóztam a parkettát is. Mondhatni rendet csináltam a szobában és amint ezzel végeztem anya kiáltott, hogy készen van az ebéd. Lementem az étkezőbe ahol már apa is ült, de az ebéd még nyilván nem volt kész.

-Nem azt mondtad, hogy kész az ebéd? - kérdeztem anyát.

-Már csak egy öt perc. - válaszolta de krumplit még csak akkor tette fel főni. Sóhajtottam egyet és apa felé fordultam.

-Mi történt reggel? - kérdeztem. -Anya mondta, hogy garanciális probléma volt.

-Igen, a csávó vett két éve egy fúró gépet és elromlott az akksija egy hónappal a garancia lejárása után. Neki állt szegény Nancynek, ő meg hívott engem. - magyarázta.

-És kicseréltétek? - kérdeztem.

-Muszáj volt. Nem volt normális a pasas. - erre bólintottam egyet.

Az ebéd természetesen nem öt perc múlva lett készen hanem tizenöt. Így már csak két perc volt egy óráig. De Elizabeth barátnőm nem a pontosságáról híres úgy hogy reménykedtem, hogy nem a családi ebéd kellős közepén fog betoppanni.
Az ebédnél igazából semmi komolyról nem esett szó. Átlátszó, klisé témákról beszélgettünk. Például, hogy mi van az iskolában és hogy milyen komolytalan gondok vannak a cégben amiknek semmi jelentősége nincs de jól fel lehet rajta húzni anyáékat.
Ebéd után segítettem anyának elpakolni és elmosogatni. Már bőven elmúlt egy óra sőt fél kettő is amikor már a nappali kanapéján ültem kezemben a telefonommal. Éppen hívni akartam Lizit amikor csengettek. Felpattantam és mentem a bejárati ajtóhoz.

-Értem én, hogy egy igazi nő minimum húsz percet késik minden honnan de nekem azért szólhattál volna. - mondtam köszönés nélkül amikor kinyitottam az ajtót.

-Bocsi de elnéztem az órát. - sajnálkozott mosolyogva és megölelt.

-Mindig elnézed. - motyogtam és visszaöleltem. Ölelkezés után bentebb mentünk a házba.

-Szia, Olivia! - köszönt anyának aki az előszobában várt minket.

-Szia, Liz! Mi újság? - kérdezte anya csevegő hangon.

-Semmi különös. Veled? - kérdezte udvariasan barátnőm. Imádkoztam, hogy gyorsan tudjuk le ezeket kényszer mondatokat és haladjunk.

-Semmi különös. De menjetek nyugodtan. Nem tartalak fel titeket. - mosolygott anya úgy ahogy csak akkor szokott, amikor vendég van.

-Köszi anya. - mondtam és már indultam is fel a szobámba.

-Helló, Fred! - hallottam Liz hangját mögöttem, amint köszön apának is aki a nappaliból viszonozta a gesztust.

-Hol voltál tegnap? Mert tuti, hogy nem otthon az ágyadban fekve telefonáltunk. - szegeztem neki a kérdést ami már kínoz tegnap óta, amint beléptünk a szobámba és leült az ágyamra.

-Igazad van. Nem otthon voltam de egy ágyban. - válaszolta nyugodtan de egy kis mosoly bujkált a szája sarkában. A kijelentésére ping-pong labda méretűre változott a szemem nagysága.

-Jézusom, Elizabeth! Kivel voltál? - egy kicsit úgy hangzott a kérdésem mintha az anyukája lennék de nem érdekelt.

-Ne beszélj úgy, mintha az anyám lennél! - szólt rám.

-Liz, ne idegesíts! - csak az álmom járt a fejemben. - Kivel voltál?

-Nyugi, Sam! - nyugtatott hasztalanul. - Zach Wilsonnal voltam egyébként. - Fingom nem volt róla, hogy ki az a Zach Wilson. Tényleg semmilyen társadalmi életet nem élek.

-Az meg ki? - kérdeztem.

-Danielnek az egyik haverja. - a név hallatára megforgattam a szemem. Négy napja nem tudok szabadulni ettől az embertől vagy így vagy úgy.

-És hogy ismerkedtetek meg? - kérdeztem.

-Justin buliján. Tudod mondtam, hogy jöttek a 11.-esek - kezdte én pedig bólintottam. - Ő is ott volt. Aztán pénteken elkezdtünk írogatni, tegnap pedig találkoztunk és összejöttünk. - foglalta össze.

-Akkor ő is 11.-es? - kérdeztem.

-Igen.

-És amint összejöttök egyből le kell feküdni? - kérdeztem egyel hangosabban, mert nem így ismertem meg a legjobb barátnőmet.

-Nem értem miért vagy úgy oda. - rázta meg a fejét.

-Liz, még rendes érzelmeket sem tápláltok egymás iránt! - néztem rá teljesen összezavartan.

-De igen! Én nagyon szerelmes vagyok és az estém is nagyon jó volt. Úgy hogy most már ejtsük a témát, oké? - kelletlenül bólintottam egyet. Nem fért a fejembe, hogy gondolta ezt. Meg isznak egy italt és egyből az ágyban kötnek ki. Nagyon nem így ismertem meg Lizt.
Pár perc kínos csend telepedett a szobára, amit barátnőm tört meg.

-Arra gondoltam, hogy lemehetnénk a partra. Annyira szép idő van. Hoztam fürdőruhát is. - mondta.

-Nagyon szőrös a lában. Így nem mehetek strandra. - mondtam.

-Akkor borotváld le. Gyorsan végzel aztán mehetünk. - mosolygott.

-Biztos, hogy nem lesz gyors. - válaszoltam és kimentem a szobából.

A fürdőszobába mentem majd elkezdem kotorászni a szekrényben a borotva után. Közben barátnőm is megérkezett utánam. Miután megtaláltam a borotvát elkezdtem a szépítő műveletet
Lizi eközben mögöttem támaszkodott csendben a mosdókagyló előtti pultba. Feltűnően csendben volt.

-Mi böki a csőrödet? - kérdeztem. Nem válaszolt rögtön.

-Miért nem örülsz a boldogságomnak? - kérdezte elkeseredetten.

-Nem erről van szó csak...- ráztam a fejem – csak nem tartom helyesnek, hogy egy randi után ágyba kerültök. Félek, hogy csak ki fog használni majd eldob. Azt pedig nagyon rosszul fogod viselni, tudom. Csak féltem a legjobb barátnőmet. És nem szeretném, hogy sírnod kelljen a vállamon. Ne értsd félre, nyugodtan sírhatsz a vállamon de nem szeretném, hogy fájjon a szakítás. - mondtam.

-Sam nézd, attól, mert te topogsz a fiúkkal kapcsolatban nekem nem kell ezt tennem. Azt sem veszed észre, hogy az osztályból szinte az összes srácnak bejössz. Még Justinnak is csak ő annyira sem tökös, hogy utaljon erre. Azt tanácsolom, hogy mozdulj rá Danielre, mert tizenhat évesen nem volt még egy barátod sem. És mégis honnan tudod, hogy szakítani fogunk? - kérdezett vissza. A kifakadására nem tudtam mit mondani. Megsértett vele de ezt nem tettem szóvá hanem az utolsó kérdésre fókuszáltam. És nem is tetszem minden fiúnak.

-Nem tudom és nem is szeretném, hogy szakítsatok. - válaszoltam.

-És nem kell aggódnod! Tudok vigyázni magamra. - csattant fel.
Erre sem nagyon tudtam mit mondani ezért némán borotváltam tovább a lábam.

-Sok idő még mire végzel? - kérdezte türelmetlenül.

-Már nem sok idő, addig vedd ki a naptejet szekrényből. Ott van a második polcon. - mondtam. Hallottam a hátam mögül a fürdőszobaszekrény tompa és halk nyikorgását, ami arra engedett következtetni, hogy Liz úgy tett, ahogy kértem.

-Itt nincsen! - nyavalygott.

-Biztos, hogy ott van. Én tettem oda. - mondtam nyugodtan még mindig háttal neki.

-Lehet, hogy ide tetted de most nincs itt. - tiltakozott. Felsóhajtottam és enyhén megráztam a fejem.

Pár perc múlva leöblítettem a lábamat, majd megtöröltem egy törölközővel. Oda léptem Lizi mellé és arrébb löktem, hogy a szekrényhez férjek. Lábujjhegyre álltam, hogy fellássak a második polcra.

Még egyet sóhajtottam, mikor az első dolog, amit megláttam az a naptej volt. Leemeltem és visszaereszkedtem teljes talppal a padlóra majd Lizhez fordultam és fáradtam felemeltem a naptejt.

-Nincs ott, mi? - kérdeztem.

-Esküszöm, hogy nem volt ott. - mentegetőzött hevesen.

-Aha, persze. - bólogattam. Remélem érződik az irónia.

-Mindegy, - legyintett egyet. - melyikünk kocsijával megyünk? - kérdezte.

-A tiéddel, az enyém beadta a kulcsot pénteken a sulinál. - mondtam.

-Akkor, hogy jöttél haza? - kérdezte.

-A barátod haverja haza hozott. - mondtam és megforgattam a szemem.

-Melyik haverja? - kérdezte.

-Oh, csak nem tisztában vagy az egész baráti társasággal? -kérdeztem gúnyosan.

-Tudom néhány barátjának a nevét.

-Daniel. Daniel Keller hozott haza pénteken. - válaszoltam végül.

-Szerintem tényleg ki kéne kezdened vele. - mondta egyszerűen és teljesen komolyan.

-Miért is? - kérdeztem.

-Mert helyes. - kezdte és az ujjaival is mutatta a számokat. - Mert okos. Képzeld korrepetálást tart matekból a diákoknak. Ha nem matekból lennénk emeltes én is igénybe venném a segítségét. De ugyebár te magyarból vagy, úgyhogy nem árthat néhány matek óra. És végezetül, mert nagyon helyes.

-A helyeset kétszer mondtad és nem kell nekem matek korrepetálás. Hunter mellett ülök, ő pedig jó matekból, segít a dolgozatoknál ha kell. - mondtam.

-Tényleg, mizu Hunterrel? - kérdezte izgatottan.

-Mi lenne? - kérdeztem vissza unottan.

-Egymás mellett ültök egy csomó órán, tök jól kijöttök és nem is annyira csúnya. Biztos kedvel téged. - mondta.

-Hunterrel barátok vagyunk. - jelentettem ki.

-Nem létezik fiú-lány barátság. Az egyik úgyis többet fog érezni. - erősködött. Utálom, mikor ezt csinálja. Mindig, mindent jobban tud.

-Lehet de mi barátok vagyunk. Nagyon jó barátok. És ha összejönnénk tuti, hogy szakítanánk nagyon hamar és az rá menne a barátságunkra, amit nem szeretnék. És nem is az esetem. És légy szíves ne játssz kerítőnőt! Nagyon idegesítő. - mondtam nyugodtan. Minden szót komolyan is gondoltam. - Amúgy neked nem barátod van? Csak azért kérdezem, mert olyan nyíltam beszélsz más fiúkról és a kinézetükről, hogy az nem igaz.

-Sam, attól, mert barátom van nem vakultam meg. - ezzel abszolút nem értettem egyet. Szerintem ha valaki párkapcsolatban él és tényleg komoly érzéseket táplál a másik fél iránt akkor nem néz más emberekre úgy, mint a kedvesére. De hát biztosan megint én vagyok régimódi. És Liz maga bevallotta, hogy az érzelmek már ki alakultak náluk.

-Na jól van, haladjunk, mert sosem érünk le a strandra. - mondtam és elindultam ki a fürdőszobából, mert még mindig ott voltunk.

-A fürdőruhádat itthon veszed fel vagy majd ott? - kérdezte miközben jött utánam.

-Itthon, úgyhogy menj, kérj anyától valami nasit, plédet, törölközőket és strandra való dolgokat. Mire végzel én is készen leszek. - adtam az utasításokat. Most gondolhatjátok, hogy irányítás és parancsolás mániás és akaratos vagyok de ha én nem mondom, mit csináljanak az emberek akkor csak állnak egy helyben és nem csinálnak semmit. Az pedig hülyeség, hogy annyi időnk van, mint a tenger. Rohadtul nincsen annyi időnk, éppen ezért nem kell fölösleges dolgokra vesztegetni.

Bementem a szobámba és elő kerestem a bikinimet. Felszenvedtem magamra majd rávettem egy pólót és egy rövid nadrágot. A strand táskámba tettem el a tiszta fehérneműim közül és egy halászsapkát. Felvettem a napszemüvegem és a vállamra akasztottam a táskát majd lementem a földszintre ahol már Liz útra készen várt.

-Anya, az úszógumi hol van? - kérdeztem anyát.

-Szerintem a garázsban. - mondta. - Fred! - kiáltott apának.

-Tessék? - kiáltott vissza.

-Leveszed a garázs szekrényéből az úszógumit Samnek? - kérdezte anya még mindig a bejárati ajtóból ordítozva a nappali kanapéján fekvő apától.

-Nem hallom! - kiabálta apa.

-Leveszed a szekrényből az úszógumit Samnek? - üvöltötte anya teli torokból.

-Milyen szekrényből? - végre megérkezett apa a körünkbe, mert a dobhártyám biztos, hogy kiszakadt volna ha anya tovább ordibál a ház másik végébe. Mindig ezt csinálják és sose értik meg, hogy mit akar a másik.

-A garázs szekrényéből. - mondta anya immáron halkan.

-Persze. - bólintott apa.

Elment a garázsba majd két perc múlva a leengedett de hatalmas úszógumival tért vissza.
Elköszöntünk a szüleimtől majd táskákkal felpakolva elindultunk Elizabeth kocsijához.
A táskákat bepakoltuk a csomagtaróba majd beültünk az első ülésekbe. Mielőtt elindultunk Liz felém fordult és így szólt:
-Lehet, hogy esetleg ott lesz Zach és pár barátja.

-Szóval csak a szép idő miatt megyünk a partra, igaz? - kérdeztem.

-Az idő is szép. - mosolygott zavartan.