Az egyezség l Befejezett ✔️ l

30.fejezet

Hát sziasztok!
Elérkeztünk a már sokat emlegetett utolsó fejezethez. Elég nagy szó ez számomra, mert közel másfél évig készült ez a könyv. Voltak mély pontok, de akárhányszor újra rávettem magam az írásra, rájöttem, hogy jelenleg mindennél jobban szeretem ezt csinálni.
Voltak azért segítőim, akik támogattak és érdeklődtek. Többek között a szüleim és a legjobb barátnőm valamint a nyolcadikos magyar tanárnőm.
Örök hálám BugarBoglarka-nak, aki nélkül talán soha nem tettem volna pontot az utolsó mondat végére. Mindig rugdosott és nyúzott, hogy haladjak. Jobban bele élte magát néhány részbe, mint én- jó ez amúgy túlzás, de mindegy. Már a folytatáson agyalunk mindketten nagy átéléssel. Mert ahogy a borító is mutatja ez csak az első rész volt.
Bogi úgy néz ki, többet foglalkozik egy mellék szállal, mint én, de így legalább megosztjuk a munkát.
Na de, száz szónak is egy a vége.
Ha ezt olvasod neked is hálás vagyok, mert valószínűleg végig követted Sam és Danny történetének első felvonását.
Köszönöm, hogy itt voltál. Ha tetszett kommentelj és csillagozz.
Most pedig jó olvasást a záráshoz.
Puszi:
-Dora
U.i.: Ezt a dalt pedig csak úgy itt hagyom, mert nagyon szeretem és nagyon sokat hallgattam írás közben.

-Még mindig nem hiszem el - röhögött fel Danny miközben Porto belvárosát fedeztük fel ketten az egyik délelőtt kézen fogva.

-Nekem mondom? Az én anyám - ingattam meg a fejem.

-De hát, baszki, nem húsz évesek - nevetett továbbra is kínosan.

-Ugyan így gondolom - helyeseltem.

-De akkor sem csinálhatod, hogy nem beszélsz velük - nézett rám oldalról. -Már eltelt három nap.

-Jó, ez így tényleg elég szarul hangzik- motyogtam.

-Éppen ezért ma este beszélsz velük - jelentette ki. - Nyugodtan és diplomatikusan.

-Nyugodt és diplomatikus vagyok- csattantam fel.

-Aha, látom - húzta fel a szemöldökét és megforgatta a szemét. - De nem baj, azért megyek én is, hogy megőrizd a hideg véredet. - Igaza van Dannynek. A sokak által feltett, klisés, megválaszolatlan, költői kérdés; miért bántjuk azokat akiket szeretünk? És mivel klisé van igazság alapja, minden sablon dolognak van.

Nyilván azoknak a legkönnyebb fájdalmat okozni, akiket ismerünk.
A mindennapi életünk része, hogy emberekkel vagyunk, kontaktusba kerülünk velük és van, aki közelebb kerül hozzánk és van, aki nem. Egy pillanat alatt, akár öntudatlanul is megtudunk bántani másokat. Akár egy nem rossznak szánt megjegyzés vagy egy szar poén is megsértheti az illetőt. Nem biztos hogy haragudni fog de egy pillanatig rosszul esik neki. De neked sincs időd és energiád ezzel foglalkozni, mert lehet, hogy téged is éppen most bántották meg és amúgy is semmire sincs időd és állandóan rohansz.

Ez rossz de mégis olyan természetes.
Jelen esetben én azokat az embereket gyötröm már három napja akik engem létre hoztak. Ha ők nincsenek én sem vagyok, vagyis semmilyen jogom nincsen haragudni rájuk semmiért. Az életük egy részét arra áldozzák, hogy nekem és a bátyámnak mindene meg legyen. És mindig meg volt és meg is van. Rengeteget dolgoztak ezért és mi nem vagyunk elég hálásak. Természetesnek vesszük, hogy ha azt mondjuk hogy szükségünk valamire azt tudják válaszolni, hogy oké, és nem azt, hogy talán majd a következő hónapban, amikor már megvettük a kaját és kifizettük a rezsit.