Promises (Tokyo Revengers x OC)

13. rész.

Mikey-val rohantunk a sürgősségire. Megláttuk Takemicchiéket. Fél szemmel észrevettem ahogy Drakent betolják a műtőbe. Odarohantunk a szőke fiúhoz és a lányokhoz.

-Mi történt? - megragadtam az alacsony fiú vállát. - MI TÖRTÉNT KENNEL? - ordítottam a fiúra. Az érzelmek eléggé eluralkodtak rajtam, de ebben a helyzetben éppen nem tudott érdekelni.

-Kiyomasa leszúrta a tömegben. - kezdte Takemicchi megszeppenve és kicsit dadogva. - Utána el akartam hozni a kórházban, de ismételten beléjük botlottunk, de jöttek Akkunék és segítettek. Hina-chanék meg addig hívtak mentőt.

-És most mi van vele?! - ordítottam ismételten. Mikey nem nagyon tudott megszólalni.

-Most műtik. Még nem tudjuk, hogy mi lesz vele. - nézett rám aggódva.

-Nyugodj meg Katsumi! Ken-chin nagyon erős! Rendben lesz. - mosolygott vezérünk. Túl jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, hogy ez csak egy erőltetett mosoly. - Menjünk ki, mert ez mégis csak egy kórház.

Kimentünk az épületből, de észrevettem, hogy Mikey nem a banda felé indult el, hanem a másik irányba. Gondolom keres egy eldugottabb helyet, ahol ki adhatja magából a stresszt. Én oda mentem a bandához és vázoltam, hogy mi a helyzet.

-Valaki adjon egy cigit! - szóltam a bandának.

-Katsumi-san te mióta cigarettázol? - kérdezte az egyik tag.

-Valaki adjon egy kurva cigit! - az ázott betont bámultam és egy pillanatra se néztem fel. Egy kéz nyújtott felém egy doboz cigarettát, amiből ki is vettem egyet. Amikor már a tüzet nyújtotta felnéztem, hogy ki is adta. - Peh-yan?!

-Sajnálom Katsumi-san! - a fiú lesütötte a szemét és nem mert a szemembe nézni.

-Te bagózol? - néztem rá kérdően.

-Csak annyira amennyire te is.

-Ugye tudod, hogy egyszer még szarrá foglak verni? - erre a mondatra már felkapta a fejét. A szemeiben semmi mást nem láttam csak megbánást.

-Tudom... - a fiú elhallgatott és miután meggyújtotta a cigarettámat, vissza is húzódott a tömegbe.

Ritkán cigizek. Sajnos néha igen. De csak akkor, ha tényleg nagy baj van. Persze Baji utálja ezért általában titkolom előtte. Pont ezért most is inkább elindultam az épület mögé. Egy eldugott kis részen megláttam Mikey-t ahogy a falnak dőlve ül az ázott, hideg földön. Lassan oda ballagtam mellé és amint közelebb értem megláttam, hogy könnyek folynak az arcán.

-Van még melletted egy hely? - néztem a szőke fiúra. Ő fel sem nézett, csak bólintott egy aprót. Leültem mellé és én is nekidőltem a falnak. Csak egyenesen előre néztem és azt vettem észre, hogy nekem is könnyek szántották fel a bőrömet. Gyorsan letöröltem őket, de egyre csak folytak és folytak lefele. - Draken rendben lesz! Bízzunk benne! - kezemet vezérünk vállára tettem. Ő is letörölte könnyeit és rám nézett.

-Köszönöm, hogy itt vagy Katsu-chin. - a fiú rám mosolygott aranyosan és láttam, hogy már ő is jobban van.

-Most először hívtál így. - nevettem egy aprót és zavaromban megvakartam a tarkómat.

-Tudom. Gyere üljünk le bent, nehogy megfázz! - a fiú felállt és nyújtotta felém a kezét. Felsegített a földről és ahogy ott álltam előtte és néztem rá lefele egy picit elnevettem magamat a magasság különbségen. Mikey tipikusan durcás fejet vágott amire én még nagyobbat nevettem.

-Gyere, menjünk! - átkaroltam az alacsony fiút és besétáltunk a kórház épületében. A sürgősségi várótermében leültünk és csak vártuk, hogy kijöjjön egy orvos. Sokat nem beszélgettünk közben, inkább csak csendben ültünk. Csak bámultunk, amikor kivágódott a műtő ajtaja.