Promises (Tokyo Revengers x OC)

14. rész

Reggel 5:00-kor szólt az ébresztő. Nem valami sokat aludtunk, de fiatalok vagyunk, kibírjuk. Nem telt bele 2 percbe mire kikászálódtam Baji nehéz karja alól és kimásztam az ágyból. A fiú még ott feküdt betakarózva, én viszont már fel is öltöztem.

-Oi Keisuke! Nem jössz? - leguggoltam az ágy mellé és a puha haját simogattam. A fiú csak enyhén megrázta a fejét.

-Majd később benézek. - szólalt meg álmos hangon.

-Rendben. Én elmentem. - mosolyogtam és nyomtam egy apró puszit a fiú kobakjára.

Észrevétlenül kisurrantam a lakásból és szaladtam le a szeretett motoromhoz. Felszálltam, beindítottam és elindultam a kórház felé. Az út a tegnapi verekedés helyszíne fele vezet. Amint elsuhantam a parkoló mellett hirtelen képfoszlányokként ugrottak be a tegnapi események. 15 perc múlva viszont már a kórház hatalmas parkolójában állítottam le a motoromat. Letámasztottam, kulcsomat zsebre vágtam és szaladtam az épületbe. A recepciónál megkérdeztem, hogy unokatestvérem melyik szobában van és amint meg tudtam, hogy a 112-es terem az első emeleten, már rohantam is a lépcsők felé. Az emeleten szorgosan figyeltem a szobák számát és végre eljutottam a 112-ig. Kopogás nélkül benyitottam és a szoba jobb oldalán megláttam Draken szőke kobakját. A fiú még aludt ezért csendesen mentem oda az ágya mellé. Igaz, nem hoztam neki semmit, pedig illik, de legalább én vagyok itt ma először. Közel húztam az ágy mellett lévő kis széket és leültem. Lassan megsimítottam Draken kezét, majd egy hajszálnyit megszorítottam. Nem tudtam elengedni. A kezét fogva döntöttem fejemet az ágy szélére. Korán volt és éjszaka alig aludtam ezért kicsit elbóbiskoltam.

-Ka... tsumi... - egy halk, gyenge hangra ébredtem fel. Gyorsan fel is kaptam a fejemet és megláttam unokatestvéremet, aki már felébrett. A lélegeztető még rajta volt, hiszen csak tegnap műtötték, de már ébren volt.

-Ken! - hirtelen átöleltem figyelve, hogy hasának még csak az auráját se tapintsam. - Hogy vagy? Mit érzel?

-Jajj... Lassabban. Kérlek. - mondta a fiú elég nehézkesen.

-Sajnálom. Még biztos nehéz beszélni meg igazából akármit is csinálni. A recepción azt mondták, hogy legalább 10 napig kell bent maradnod. Majd egy hét után varrat szedés. És semmi képpen nem erőltetheted meg magad amíg benne vannak a varratok. - kezdtem el lassan mondani a dolgokat. - De nyugi! Mindenben segíteni fogok és minden nap itt leszek veled! Nem hagylak egyedül. - mosolyogtam kedvesen miközben kézfejét simogattam.

-Nem muszáj ám... Itt bent maradnod.

-Ne mondj hülyeségeket. - nevetten egy aprót, majd a karját és az abból kilógó infúziót kezdtem bámulni. - Talán, ha ott lettem volna... Talán akkor nem történik ez. - észre se vettem mikor legördült egy könnycsepp az arcomon. Majd mégegy. És mégegy. És ezt követően még rengeteg. - Úgy sajnálom Ken!

-Oi... Katsu. Nem a te... Hibád. Én voltam figyelmetlen. - a fiú nagyon lassan és nehezen beszélt. Még nagyon megeröltető volt ez neki.

-Sajnálom... - könnyeimet kicsit erőszakosan letöröltem majd felkeltem a kis székről. - Szólni kéne egy orvosnak, hogy felkeltél. Egy pillanat és itt vagyok.

-Várj Katsu! - szólt utánam a szőke hajú amikor már majdnem az ajtónál jártam.

-Igen?

-Szeretlek hugi. - mosolygott aranyosan.

-Én is szeretlek nagy tesó! - mosolyogtam vissza rá és hirtelen ismét könnyel telt meg a szemem, de gyorsan megtöröltem és kiléptem a folyosóra orvos után kutatva. Ez furán hangozhat, de ebben az istenverte korházban tényleg kutatni kell utának. Nagyjából 10 perc kellett mire találtam valakit akinek szóltam, hogy unokatestvérem felébredt. Elvezettem a szobához és tartott egy gyors kivizsgálást. Természetesen addig nem maradhattam bent, de amint kiléptem a szobából megláttam vezérünket, Mikey-t. A terem melletti székek egyikén ült és csak bámult lefele. Lehuppantam mellé és kezemet vállára raktam.

-Ohh Katsumi... Észre se vettelek. - nézett fel hirtelen a szőke hajú.

-Mióta vagy itt? - kérdeztem egyszerűen. Eddig én se vettem őt észre.

-Az előbb érkeztem. De úgy tűnik, hogy te megelőztél. - mosolygott zavartan.

-Hát én már itt vagyok pár órája. Valamikor Kei is bejön majd. A szőke meg nagyjából 10 perce ébredt fel szóval szaladtam orvosért. Most épp kivozsgálják.

-Kei...? - nézett kérdően vezérünk.

-Keisuke... - vakartam meg zavaromban a tarkómat. - Nála aludtam a tegnapi este után. Reggel viszont túl fáradt volt bejönni.

-Ohh értem. Elég közel kerültetek egymáshoz. - a fiú arcán láttam egy enyhe mosolyt, azonban ez azonnal el is tűnt amikor az orvos kilépett a szobából.

Az orvos mindent elmondott Drakennel kapcsolatban. Elmondta, hogy mikor mehet haza, hogy miben kell majd neki a segítség és hogy még véletlenül se erőltesse túl magát. Miután az orvos elment mi bementünk Drakenhez Mikey-val. Beszélgettünk vele és segítettünk amiben csak lehetett. Idő közben Keisuke is benézett, majd picit később az iker sárkányok másik tagja, Mitsuya is. Egész estig itt voltunk Mikey-val. A fiú itt hagyta a banda egyenruháját mondván adjuk oda Takemichinek amikor legközelebb látjuk, mert ezt ő érdemli meg. Nem igazán értettem először, hogy miért, de végül rájöttem. Ő mentette meg Drakent. Nap közben a bandából jó páran benéztek. Este viszont Mikey hazament. Én itt maradtam éjszakára. Sokáig nem is tudtam elaludni, viszont egyszer ledöntöttem a fejem az ágy szélére és onnantól mintha kikapcsoltak volna.

Ez a két nap eléggé lefárasztott, de szerintem nem csak engem. Reggel elég későn keltem fel. Unomatestvérem már ébren volt és Mitsuyával társalgott míg Hakkai mellettem ült egy másik kis széken és lassan simogatta a hátamat.

-Oh... Jóreggelt srácok. - intettem egy aprót majd felemeltem a fejemet. Hirtelen fájdalom hasított a hátamba az egész éjszakás görnyedéstől ezért gyorsan nyújtózkodtam egyet.

-Minden rendben van Katsumi? - kérdezte Hakkai a bekötött kezeimet vizslatva. Erre csak elgyintettem egyet tudatván vele, hogy nekem kutya bajom.

-Csipkerózsika is felébredt. - egy apró kuncogás. Természetesen Drakentől.

-Már annyira jól vagy hogy be tudsz szólogatni? - néztem rá kihívóan, de csak egy újabb apró nevetést kaptam cserébe.

Kiszaladtam a mosdóban megmosni az arcomat, hogy felébredjek. A hideg víz csepegett le az arcomról amikor megszólalt a telefonom a zsebemben. Gyorsan beletöröltem az arcomat a pólómba és felvettem a csörgő készüléket.

-Igen? - szóltam bele anélkül, hogy tudtam volna ki hívott.

-Ryuguji Katsumi! Mégis hol a fenében vagytok már két napja a testvéreddel együtt? - magas, picit rekedtes női hang. Mayumi-san volt az otthonról.

-Adódott pár problémánk. De valamikor hazaugrok. Ne aggódj, velünk minden fasza.

-Jó, de hol a fené... - természetesen rácsaptam a telefont. Nálam ez már megszokás.

Visszamentem a szobába a fiúkhoz. Draken picit lecseszett, hogy nem kell bent legyek vele 0/24-ben, de szokásomhoz híven nem hallgattam rá és inkább ott maradtam. Nap közben ismételten volt bent pár tag a bandából....