SINNERS || HyunLix ✔

➣ V. T r a c e s

_Nyomok_

-- Először is, részvétem a barátnője miatt -- fogtam kezet az elnök lányának párjával.
-- Köszönöm, nyomozó úr… szóval, miben segíthetek?
-- Meséljen arról Minhyun, hogy hova mentek Yuna-val -- kértem, s leültem vele szemben.
Utálom a kihallgató termet.
-- Igazából sok helyre. Mozi, sétány, parkok, színház… fesztiválok, ha épp vannak, klubbok…
-- Az utóbbi milyen gyakori volt?
-- Havonta 1-2 alkalom, vagy annyi sem. Mindig mellette voltam, mert tudom, nem 100%-ig biztonságosak ezek a helyek.
-- Nem volt semmilyen összetűzése valakivel?
-- Nem, egyáltalán nem. Elmondta volna, mindent megbeszéltünk.
-- Ez biztos? -- döntöttem kicsit oldalra a fejem. -- Honnan tudja, hogy nem titkolt valamit?
-- Még… még azt is elmondta, hogy… elnézést, nem írhatnám le? -- nézett a papírra ami előttem volt, így oda csúsztattam elé a tollal együtt.
A lapra pedig olyat írt, amin magam is meglepődtem.

  "Azt is elmondta, hogy az apja megerőszakolta kiskorában, miután a felesége elhagyta."

-- Érdekes… és sajnálatos természetesen, de ezekszerint tényleg szoros volt a kapcsolatuk. Köszönöm a segítséget, Minhyun. Nem tartom fel, menjen nyogodtan -- álltam fel.
-- Nyomozó úr! -- szólt utánam, így megtorpantam az ajtóban, már a kilincsre téve kezem. -- Megtalálja a gyilkosát, ugye?
-- Ez bonyolultabb ennél. De félig már meg van, ne aggódjon -- biccentettem, majd csak kimentem.
Csodálkoztam, hogy nem kérték el a papírt, mert kell a jgyzőkönyvbe minden.   
  Ennyi előny származik abból, ha tartják tőled a távolságot.

  Következő utam az elnök háza volt, bár ő magának el kellett mennie alig 10 perccel azután, hogy odaértem. Nem tűnt olyannak, mint aki gyászol a lánya miatt azonkívül, hogy feketében volt.
  Konkrétan a kezembe nyomta a kulcsokat azzal, hogy majd zárjak be, a kulcsot meg hagyjam a lábtörlő alatt. Mivel egyedül vagyok, és nem hivatalos ez a nyomozás, több dologra kell figyelnem, egyedül.
Először is, nyom kellene. Olyan nincs, hogy nyom nincs… csak úgy nem teremhetett egy holttest itt a semmiből.
Yuna szobájába vezetett az utam. Az ágya csurom vér volt, ezekszerint itt ölték meg.
  A szoba olyan, akár egy átlagos 20 éves lányé. Képek, poszterek a falon, könyvespolc, gardrób, szintén dekorálva… itt kétlem, hogy találni valamit, így átmentem az elnök szobájába… akartam, de zárva volt. Idióta az elnök, ideadta a kulcsait, így simán be tudtam menni.
  Az első hely, amit átnéztem, az kapásból az íróasztala volt. És találtam is egy letépett papírdarabot, amin egy telefonszám volt, és mindez hozzá volt csatolva egy kis fehér poros tasak… Hoppá, erről megfeledkezett, Mr. Choi.

  Lefotóztam, és visszatettem a helyére, és tovább kutakodtam a fiókokban, de semmit nem találtam.
Gondolhattam volna, hogy minden nyomot eltüntetett maga után, talán a drog is félrevezetés.
Legalábbis azt hiszi, félre tud vezetni. De a feketepiacon nincs olyan, amit ne árulnának egy kis pénzért vagy drogért.
Szóval este elmentem Szöul sötét negyedébe.
  Fekete pulóveremnek kapucniát fejembe húztam, és kerestem valakit, aki épp drogot árul, hogy vehessek tőle. Nemsokára találtam egy férfit a sok közül, aki józannak látszott, így csak odamentem és a kezébe nyomtam a pénzt.
-- Kettőt kérek.
--  Tessék, testvér -- mosolyodott el, majd a kezembe nyomta. -- Mit akarsz tudni?
-- Tudod, kié ez a telefonszám? -- mutattam fel a cetlit, amire leírtam magamnak.
-- Honnan van? -- kérdezett kissé komolyabb hangnemben.
-- Miért fontos?
-- Azt kérdeztem honnan van? -- lépett felém, de csak ismét kontráztam.
-- Én kérdeztem előbb.
  A férfi erre elvigyorodott és mögém nézett, én pedig hátra fordultam, de késő volt.

Volt mögöttem valaki. És belém szúrt valamit — valószínű injekciós tűt —, amitől azonnal zsibbadni kezdtem, és máris a földön voltam.
  Egyszerűen moccanni nem tudtam, egyedül a homályos látásom maradt meg, majd lassan minden elsötétült, bármennyire próbáltam az eszméletemnél maradni.