SINNERS || HyunLix ✔

➣ XII. H e a d l i g h t s A n d B u l l e t s

_Fényszórók_És_Lövedékek

➣ Hyunjin pov. ➣

➣➣➣

" 2021. mácius 17.

Sosem hittem, hogy ezt írom ebbe a naplóba, de... bárcsak elhagyhatnám a maffiát. Nem akarom többé ezt csinálni. Bár megszökhetnék Lixie-vel, és tölthetném vele az életünk hátralevő részét egy nyugodt helyen.

Ha maradok, ő is veszélybe kerül, ígyis eleget kockáztattam azzal, hogy találkozunk... Minho megölte volna, ha nem tiltom meg neki, hogy egy ujjal is hozzányúljon azzal az indokkal, hogy még "hasznunkra lehet egy nyomozó".

Őszintén remélem, hogy nem fogja jobban beleártani magát ebbe az ügybe, mert túlságosan veszélyes és bonyolult...

Elvégre a természetfeletti nem játék.

Remélem egy napon elmondhatok neki mindent, az elejétől a végéig, és tudathatom vele, hogy nem hibás semmiben, és ne ostorozza magát annyira... Bárcsak visszamehetnk az időben, az sem érdekelne, ha ma mást szeretne helyettem."

Miután becsuktam a naplót, az órára néztem, ami 19:07-et mutatott, így csak elővettem a telefonomat, hogy felhívjam Lixiet. Általában ilyenkor telefonálunk egymásnak, szóval ma én akarom kezdeményezni, ha már legutóbb ő hívott.
De arra nem számítottam, hogy nem veszi fel. Felix mindig felveszi, vagy ír... mióta legutóbb betegre aggódtam magam érte, pedig csak le volt merülve, és nagyon elfoglalt volt.
-- Főnök~
-- Elfoglalt vagyok, gyere később! -- rivalltam az ajtón mögött ácsorgó egyik emberemre, és ismét hívást kezdeményeztem... mi történhetett? Kicsöng, de hangposta jön be!
Próbáltam mély levegőket venni, és nem rosszra gondolni, így letettem a mobilom az asztalra, várva, hogy visszahív.
Vártam öt percet... tízet... negyedórát. Aztán megcsörrent a mobil, de csalódottságomra nem Felix volt, hanem az egyik ápoló kolleginám, így felvettem.
-- Mr Hwang, kérem ne essen pánikba, de itt van a sürgősségi osztályon a nyomozó barátja! -- szólt bele a nővér, bennem pedig megállt az ütő.
-- Lee Felix...? Azonnal megyek! Köszönöm, hogy szólt! -- nyomtam a piros gombra, majd felálltam a székből, de akkor kivágódott az ajtó, és az egyik beosztottam fegyvert szegezett rám, és meglőtt, amiért visszaestem... nem értettem, nem tudtam felfogni, mi történik körülöttem, már csak Felix körül forogtak a gondolataim, és hogy mi lehetett vele... sajnálom szerelmem, de úgy tűnik nem tudok elmenni hozzád a kórházba. Kérlek éld túl, helyettem is.
Azt mondják, halálod előtt lepereg előtted az életed, akár egy film... amit én láttam, az egyedül Felix volt, és alig láttam pár másodpercig, s hatalmába kerített a sötétség.

➣ Felix pov. ➣

Lehet én vagyok a világ leghülyébb embere, de este akkor is elindultam megkeresni azt a bunkert, ahol álmomban lehettem. Mondjuk értelmesebb lett volna nappal, dehát így értem rá, hisz szokás szerint el lettem havazva munkával. Holnap pedig péntek, és megígértem Hyunjinnak, hogy átjöhet este, és főzök neki vacsorát, mert miért ne... valójában ő beszélt rá, de mindegy is. Holnapra nem akarok sok munkát magamnak.
Nem is sejtettem, hogy valóban ráakadok a bunker bejáratára. Felnyitottam, és fogva a lámpám és a fegyverem, lementem. Ezúttal teljes sötétség volt odalent, de hamar ráakadtam a csarnokra, ami szintén egy templomhoz hasonlított... szóval nem álom volt.
Készítettem pár fotót, és azonnal elküldtem Moon Sanghoon sunbaenimnek e-mailben, és igyekeztem is vissza a a felszínre, mielőtt ismét összefutok valakivel, akivel nem kellene.
Mi is volt a neve a lila hajú srácnak? Lee Minho? Mindegy is, holnap utána nézek. Valószínűleg ő csinált velem valamit, és tűntette el a bizonyítékot... ha ez így van, akkor nagy bajban vagyok.
Szinte rohantam a buszmegálló felé, miközben kikotortam a telefonom a zsebemből, mert rezgett. A busz épp leparkolt, a lámpa pedig zöldre váltott, így sietős léptekkel indultam át az úton, miközben elolvastam a nevet a képernyőn.
Fel akartam venni, de amint meghallottam egy dudát, és fék csikorgást... teljesen lefagytam, és nem sokkal később csak éles fájdalmat éreztem minden porcikámban, és elnyelt az éjszaka baljós sötétje.

➣➣➣

Erős fejfájásra ébredtem, és erős fájdalmat éreztem a mellkasomban. A fülem zúgott, talán a hatalmas csend miatt. Meghaltam volna? Akkor nem lenne öntudatom, bár olyan nehéz ki nyitnom a szemem.
Valahogy sikerült, mégha nehezen is ment, és sokat kellett pislognom, hogy ne homályosan lássak...
-- Felébredtél, Hyunjin-ssi? Hogy érzed magad?
Egy számomra ismeretlen, mégis ismerős férfi volt előttem, az ágy szélén ült. A szoba nem volt ismerős, még sosem jártam itt, de... mintha mégis. Fura.
-- Fáj mindenem, hol vagyok? -- kérdeztem zavartan, és próbálkoztam megütni a normál hangszínem, de nem ment, ellenben igen hasonlított valaki máséhoz...
-- Az irodádban, nem emlékszel?
-- Nem igazán... te ki vagy?
-- Seo Changbin, a testőröd. Miért nem ismersz fel?
Nehezen felemeltem a kezem, hogy vessek rá egy pillantást... nem mondom, igen lesokkoltam, hogy Hyunjin kezét láttam, a sajátom helyett.
Mi a fészkes fene folyik itt?
Ha én a helyében vagyok, akkor Ő...
-- Kérlek vigyél a kórházba! Ott van Hyu-, Felix!
-- Rendben -- bólintott, majd segített felkelni, és kimenni a kocsihoz.
Szinte tűkön ülve vártam, hogy odaérjünk, hisz... engem elütött egy autó, bár elég homályos az egész, de ha én az ő testében vagyok, akkor ő az egyémben lehet... de akkor vele mi történhetett, valaki megtámadta? Valószínűleg ezért fáj mindenem... vagyis neki? Aigoo!
Hevesen dobogott a szívem, mikor lifttel felmentünk a kórtermébe, Changbin pedig odakint várt.
Felix, vagyis Hyunjin még mindig eszméletlen volt, így csak leültem mellé, és megfogtam a kezét.
-- Mi történik... ugye csak egy rossz álomba kerültem, és nem valami fantasy regénybe?

2023/03/06

Ayo megint ^^

Nos, már csak 3 fejezet van vissza, szóval csütörtökön, vasárnap és szerdán fogom őket publikálni, mert minél előbb be akarom fejezni :'D

Remélem megfelel mindenkinek ^^'

Xoxo: Diana.<3