SINNERS || HyunLix ✔

➣ X. Y o u r s

➣ Felix pov. ➣

Még sosem gyűlöltem ennyire a munkámat... két héten keresztül levegőt venni sem volt időm, egy nap kivétellel, mikor összefutottam egy kávézóban Hyunjinnal, és beszélgettünk egy kicsit. Ő is elfoglalt volt, de szinte minden este chateltünk, vagy telefonáltunk egy keveset. Igazából jó érzés volt kibeszélnem magamból a napok fáradalmait, de az a helyzet, hogy az elmúlt három napban ki sem mozdultam az irodámból... ez idő alatt a mobilom is lemerült, de az Istenért sem mentem volna haza töltőért. De ma akkor is kénytelen leszek este, mert elfogyott a váltás ruhám.

Ezúttal egy öngyilkos egyetemista után kutatok, de nem volt szó öngyilkosságról, hanem valaki kilökte az egyetem harmadik emeletéről. Napok óta a kamerákat bújtam, mire megtaláltam, hogy az egyik tanára basztatta folyton, és ő maga lökte ki, DE az egyetem melletti kollégium egyik kameráján találtam meg, ugyanis abban a teremben ki volt kapcsolva. Nagyon kellemes volt, még jó, hogy eszembe jutott elkérni.
A csávó végül 10 év letöltendőt kapott hála nekem. Egyébként hárman is rajta voltak rajtam kívül az ügyön, de senki sem talált semmit... nem értem, miért választják ezt a szakmát, bár pont az ilyenektől megy el az én kedvem is olykor... de ahh, végre otthon édes otthon!
A telefonomat feltettem töltőre és végre ettem valamit, lezuhanyoztam, megborotválkoztam, és fogmosás után be is dőltem az ágyba.
A telefonom bekapcsolt, és akkor jelent meg a sok nem fogadott hívás, 99%-ig Hyunjintól... na meg üzenet.

Miután bepötyögtem, s elküldtem a választ, ő azonnal felhívott, mint aki csak az üzenetemre várt.
-- Ne haragudj, csak annyira hiányzik a hangod...
-- Nekem is a tiéd -- mosolyodtam el, amit nyilván nem láthatott. -- Ne haragudj, nem volt nálam a telefontöltő, különben felvettem volna, ha hívsz, de totál lemerültem.
-- Örülök, hogy nincs semmi baj! Csak nem tudtam hová tenni, azt hittem, hogy esetleg nem akarsz többet beszélni velem...
-- Miért ne akarnék? Bolond vagy!
-- Nem tudom, arra is gondoltam, hogy baj lehet, vagy csak sok a teendőd... örülök, ha csak az utóbbi. És bár tudom, hogy együtt sem vagyunk, nem igen kellene ennyire aggódnom, és várnom arra, hogy írj, hisz alig ismersz.
-- Arra kényszerítesz, hogy ismételjem önmagam... bolond vagy! Lehet, hogy nem vagyunk együtt, de attól 24/7 a fejemben vagy, és alig várom, hogy felhívj, vagy írj a nap végén... káosszá tetted az életem, jobban pörög mint bármikor, mert már látok értelmet benne. Mostmár várom, hogy hazajöjjek, betartom a szüneteket, csak hogy váltsak veled pár szót... eszedbe se jusson olyasmi, hogy ezek után nem akarok beszélni veled!
-- Aigoo, ne haragudj, Lixie! Örülök, ha így gondolod, és köszönöm, hogy időt szakítasz rám! Most azért megnyugodtam... na de, hagylak pihenni. Holnap szabad vagy? Vagyis már ma este.
-- Mivel szombat van, igen. Ma nem megyek túlórázni az fix.
-- Akkor meghívhatlak egy italra? Már ha iszol.
-- Amíg nem soju, bármi jöhet.
-- Wow, oké! Jó éjszakát, aludj jól! Ha felkeltél, írj!
-- Neked is. Rendben, szia Jinnie!
Fülig érő mosollyal tettem vissza a mobilom a szekrényre, és elmondhatatlanul örültem, hogy ma beszélhettem vele...
Olyan nehéz kivernem a fejemből, olyan érzés, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig nem. Még Jeongin sem mutatta be nekem sosem, pedig elvileg unokatestvérek.
Mondanám, hogy a temetésen biztos összefutottam vele, legalábbis láttam, de nekem abból alig maradt meg valami azon kívül, hogy legszívesebben a gödörbe ugrottam volna a koporsó mellé...
Mindenesetre, még sosem éreztem így senki iránt, pedig azt hittem, Jeongin volt és marad a mindenem... az természetes, hogy mindig helye van és lesz is a szívemben, amíg csak élek.

➣➣➣

-- Milyen fess valaki... selyem ingben jön kocsmázni!
-- Te pedig munkaruhában... inkább rejtsd el a jelvényed, még megver valaki -- kuncogott, s előre ment, be a bárba.
-- Muszáj volt bemennem dolgozni, mert nem nyomtattam ki pár dokumentumot -- sóhajtottam, s követtem.
Kerestünk egy szabad asztalt, leültünk, és rendeltünk kezdésnek valami gyenge italt -- vagyis azt terveztem magamnak, de rögtön whiskyt kértem. Ma nincs az az isten, hogy józan naradok akár egy kicsit is, az se izgat, ha az árokban kell aludnom, vagy egy bokorban.
-- Te aztán nem aggódsz semmi miatt -- kuncogott rajtam, ahogy elment a felszolgáló.
-- Ma nem igen.
-- Jól teszed, majd én vigyázok a seggedre.
-- Nem kell, inkább igyál velem -- csúsztattam zsebembe a nyomozói jelvényem a mobilom mellé.
-- Fogok, ne félts. Majd azért jössz táncolni, ugye?
-- Én falábú vagyok, inkább a sarokba húzódok, minthogy a táncparkett közepén nyomjam.
-- Akkor találkozunk a sarokban -- kacsintott.
-- De ott nem táncolni akarok veled...
-- Amit csak kívánsz, Lixie.
-- Azt te nem akarod tudni-- kezdtem, de épp megjött a pia, szóval nem haboztam elvenni, és koccintani Hyunjinnal, majd szinte az egészet lehúztam, de meg is szédített hirtelen így bő hat hónap után...
Tyűha, mi lesz ebből?

➣ Hyunjin pov. ➣

Felix hihetetlenül aranyos. Amikor magában beszél, vagy épp kimondja amit gondol. Vicces, mikor az ember alig beszél valakivel, csendben van, de mikor beszélgető partnere van, még a gondolatait is kimondja, gondolkodás nélkül... legalábbis Lixie ezt teszi, és utána aranyosan elpirul.
Aranyos így, aranyos úgy, na de amikor szó nélkül az ölembe ül... hát, még mindig fáj a szám, amiért ráharaptam, hogy elfojtsak egy nyögést.
Ez még semmi, valahogy sikerült elcsalnom táncolni, és annak ellenére, hogy falábúnak hívta magát... elég kecses mozdulatokkal maradt a közelemben, és ahogy a nyakam köré fonta a karjait... azt hiszem, ha két pohárral többet ittam volna, biztos nekiesek, de még józanul is nehéz visszafognom magam.
Na de, mikor a kis kíváncsi kezei az ingem alá csúsztak, vagy épp a a fenekembe markoltak, a kis éles fogai pedig a nyakamba mélyedtek... szinte botladozva húztam magam után a mosdóba. Nem akartam ott hagyni, nekem meg muszáj lehűtenem magam. Igen, le akartam, de hatalmas szemmel néztem rá, mikor konkrétan a csempének lökött, lehúzott magához, majd az ajkaimra tapadt.
-- Fe-Felix...?
-- Kurvára akarlak, Hyunnie -- makogta, összeakadó nyelvvel. -- Türelmetlen vagyok, sajnálom... nem akarok sietni sehová, de legalább ennyit engedj nekem -- tapadt újra ajkaimra.
Az első csókomnak vele cigaretta és alkohol keveréke van... ki gondolta volna? De ez számomra éppolyan édes, mint a méz.
Sietve csókoltam vissza, és a hajába túrva nem engedtem, hogy elhúzódjon. Helyet cseréltem vele, így most az ő háta érte a csempét, és comjától fogva felemeltem, aminek hatására a számba nyögött.
-- Ennyit arról, hogy le akarom hűteni magam, de akkor sem tehetlek magamévá részegen, egy bár mosdójában...
-- Ne-nem kértelek ilyenre...!
-- Nem? Akkor miért játszadozol? -- csókoltam nyakára. -- Miért érintesz? Miért csókolsz meg? -- ajkaimat végig húztam a kulcscsontjától az álláig. -- Józanul nem mernél ilyet tenni, nem igaz?
-- Én... mhm... nem csak részegen akarlak -- felelte halkan. -- Ne érts félre...
-- Ezt nehéz nem félreérteni, de... az sem érdekelne, ha csak játszanál velem, amíg mellettem tudhatlak -- suttogtam a fülébe. -- És amíg én vagyok számodra az egyetlen.
-- Te vagy, és nem játszom, Hyunjin -- markolt az ingembe, majd szorosan magához ölelt. -- Bármit megtennék, hogy velem maradj...
-- Nem kell tenned semmit, Lixie. Csak óvatosan az érintésekkel ilyen helyeken, de otthon a négy fal közt bármikor megteheted -- mosolyodtam el, és ismét a nyakára pusziltam.
-- Re-ndben... sajnálom.
-- Ugyan mit? -- tettem le óvatosan.
-- Hogy egy telhetetlen kanos fasz vagyok.
-- Hát, akkor egy hajóban evezünk -- markoltam ezúttal én a formás popsijába.
-- Mhmm... ah, várj -- engedett el, és sietősen a fülkébe ment... hát, ez van, mikor szünet nélkül vedel valaki, a pocakja meg nem bírja.
Miután összeszedte magát a kagylónál, kivittem levegőzni, de a friss levegő helyett végülis a cigarettásdobozt kell elővenni.
-- Nagy merészség egy orvos mellett rágyújtani -- vontam fel egyik szemöldököm.
-- Bocsi doki, az én tüdőm...
-- Jól van, jól van. Ha elszívtad, hazaviszlek.
-- Rendben...
-- Mi a baj?
-- Még nem akarok hazamenni, veled akarok lenni... megint nem foglak látni napokig -- szólt halkan, és félig elfordult tőlem. Kicsit elkésett, mert láttam a könnyeket a szemében, így csak megöleltem hátulról.
-- Vigyelek akkor magamhoz? Ugyan nem lakom messze, de hívok egy taxit.
-- Lehet...? Biztos? -- dobta el a cigit, és rá is taposott.
-- Csak velem akarsz lenni, nem? Megoldható vágy, amit tudok teljesíteni -- vettem elő a mobilom, hogy hívjak egy taxit.
-- Köszönöm! -- ölelt magához, amin csak mosolyogtam, és félkézzel viszonoztam.
Nem kellett sokat várnunk a taxira szerencsére, és éjfél felé meg is érkeztünk hozzám... azt hiszem, sosem felejtem el ezt az éjszakát.

2023/02/27