SINNERS || HyunLix ✔

➣ IX. M i n e

_Az_enyém_

Magam sem értettem, miért tűkön ülve vártam rá, folyamatosan az ablakon kinézve, hogy mikor érkezik…
Aztán mikor meghallottam a csengőt, szinte elbotlottam a saját lábamban ahogy siettem, hogy megnyomjam a gombot, és kinyíljon a lenti ajtó. Régóta nem éreztem ilyen izgatottságot, alig vártam, hogy felérjen a negyedikre.
És kishíján félre nyeltem a levegőt, mikor felért, és megláttam Hyunjint egy szál rózsával a kezében.
-- Szia Bokkie! Ez a tiéd -- nyújtotta felém mosolyogva, így megfogtam, és félre álltam, hogy beljebb jöjjön.
-- Szia, köszönöm szépen -- makogtam szinte, még önmagamat is meglepve vele…
-- Ugyan -- vigyorgott.
-- Ennek is van jelentése?
-- Természetesen. A romantika színe, ami kifejezheti a hálát, és a tiszteletet. Hálás vagyok, amiért megismerhettelek, és tisztellek azért, mert erős vagy belül.
-- Oh, értem... Uhm, vázába teszem, és jövök is. -- Éreztem, hogy fülig vörösödtem konkrétan, és mivel vázát hirtelen egyet sem találtam, egy nagy pohár vízbe tettem a virágot, addig Hyunjin türelmesen megvárt az ajtóban. -- Lehetne nagyobb rend, tudom…
-- Viccelsz? Itt patika van az irodámhoz képest. Mindig minden tele van papírokkal!
-- Nem figyeltem… egyébként mehetünk.
-- Rendben -- nyújtotta felém a kezét, én pedig megfogtam, igyekezve leplezni a mosolyom, de nem ment…

Bezártam az ajtót, a kulcsot pedig eltettem, majd lifttel lementünk. Beültünk egy sötétkék autóba, már amennyit láttam belőle, majd elindultunk valamerre. Út közben ki akartam faggatni, hogy milyen filmet nézünk, de nem mondta el.
Kiderült, hogy egy amolyan bűnügyi-romantikus volt, ami ahhoz képest, hogy magam is nyomozó vagyok, fejtörést okozott, de nagyjából a végkimenetel egyezett a teóriáimmal…
-- Élvezted a filmet?
-- Egész jó volt, köszönöm a hívást -- biccentettem.
-- Örülök neki! Nem vagy éhes? Elmehetnénk vacsorázni, még csak nyolc óra lesz.
-- Nem költesz rám ígyis sokat..?
-- Dehogy! No menjünk, a közelben van egy pizzéria, mit szólsz ahhoz?
-- Nekem tökéletes, szeretem a pizzát -- vallottam be.
-- Akkor jó -- fogta meg ismét a kezem, majd elindultunk az utcán. Kissé zavarban voltam a dolog miatt, nem is mertem nagyon felnézni, mert nem akartam látni, hogy nézhetnek ránk az emberek.
  Szerencsére hamar odaértünk, valóban közel volt az étterem. Egész hamar eldöntöttük, mit eszünk, s miközben a rendelésre vártunk, ő végig fogta a kezem, ami szinte már izzadtságban úszott… mit tesz velem ez a srác?
-- Ha kellemetlen, elengedhetsz -- szólt halkan kuncogva.
-- Nem akarlak…
-- Miért nem?
-- Téged ígyis sokan megbámulnak… de te már foglalt vagy -- ejtettem ki kissé meggondolatlanul a szavakat. -- Mármint… ma… érted -- javítottam ki, de csak rontott a helyzeten, viszont ő elkezdett nevetett rajtam.
-- Édes vagy. Szóval a tiéd vagyok, de csak ma? Hmm…
-- N-nem, vagyis de… aigoo…
-- Nos, akkor ezután nehéz lesz leráznod engem, mert nem adom fel könnyen -- tette kezét az enyémre.
-- Megőrülök -- néztem ki az ablakon, hisz ígyis égett az arcom.
-- Én is -- kuncogott, és elvette az egyik kezét. -- Mesélj valamit magadról.
-- Mit akarsz tudni?
-- Mindent, ami Te vagy, és veled kapcsolatos.
-- Huszonhárom vagyok, szeptember 15-én születtem, Szűz a horoszkópom, de én nem vagyok az, könnyen elbaszom a dolgokat, és 99%-ban tartom a távot az emberi lényektől… ja, és nem tudtam, hogy bukok a magas, szőke hajú dokikra, akiknek fétise a hallgatózás… te jössz.
-- Huszonnégy vagyok, március 20-án van a születésnapom, én sajnos nem tarthatom a távot az emberektől… ideáljaim a tőlem alacsonyabb, magában beszélő, aranyos és szexi nyomozók -- kacsintott.
-- Pech, én nem vagyok aranyos, sem szexi, de helyette vannak ilyen random pöttyök az arcomon, és habtestem van.
-- És buta is vagy. Gyönyörűek a szeplőid, és az alakod is -- nézett mélyen a szemembe, én pedig képes lettem volna elveszni az övében.

  Egyszerűen pislogni is elfelejtettem… mit csinálsz velem, Hwang? Az első randin nem szokásom ennyire hagyni magam elbűvölni, de te különleges vagy… ebből vagy valami jó fog kisülni, vagy rossz, de ha az utóbbi, akkor esküszöm nem nézek többé így se férfira se nőre…
  Vagy Ő, vagy senki.
-- Van egy kérdésem, de csak egy választ adhatsz.
-- Mi lenne az?
-- Lennél-e az enyém, vagy legyek én a tiéd? -- néztem még mindig abba a csodás szempárba.
-- Már az enyém vagy, szóval a tiéd leszek, Bokkie.
-- Ne merj eltűnni ezek után az életemből…
-- Megígérem, hogy nem fogok -- emelte fel a kezem, és csókot nyomott rá, engem meg ismét levert a víz.
Mivel megérkezett a pizza, így legalább a kajába tudtam fojtani a zavarom, és egy kicsit sikerült lenyugtatnom a hevesen dobogó szívemet.

Nem létezik, hogy ilyen hamar elvegye valaki a józan eszem… azt hittem, ennél ellenállóbb vagyok.

Miután ettünk, vissza sétáltunk a kocsihoz, és hazavitt. Az út csendben telt el, de végig fogta a kezem, ami a sebváltón pihent, és még akkor sem engedte el, mikor már az ajtóm előtt voltunk.
-- Köszönöm ezt a csodás estét, Bok~
-- Felix. Hívj Felixnek -- mosolyodtam el. -- És én köszönöm a hívást.
-- Rendben. Lesz még ilyen kellemes időtöltésünk, Lixie?
-- Természetesen, ha meghívsz.
-- Foglak -- kacsintott rám, de képes lennék minden ilyen tette után elhalni.
-- Biztos…?
-- Nem hiszed el?
-- Nem tudom, üres szavakként csengtek -- húztam el az orrom, ő pedig lehajolva hozzám, az arcomra nyomott egy puszit, ami szinte villámcsapásként ért, de pozitív értelemben.
-- Így elhiszed? -- simított arcomra szabad kezével.
-- Hihetőbb.
-- Majd ha legközelebb itt állok az ajtóban, meglátod, mennyire is gondolom komolyan.
-- Várni foglak -- mosolyogtam rá ismét, bár még magamnak is furcsa volt. -- Majd írj, ha hazaértél.
-- Felhívhatlak?
-- Persze -- bólogattam.
-- Rendben. Szia Lixie, majd találkozunk -- engedett el, a kezem pedig szinte érezte az övé hiányát.
-- Szia, Hyunnie -- integettem neki, ő pedig mosolyogva vissza intett, ahogy belépett a liftbe.
Megvártam, mig becsukódik a lift ajtaja, majd bementem a lakásba. Első utam a fürdőszobába vezetett, hogy lezuhanyozzak, és elvégezzem az esti rutinjaimat, utána mentem is az ágyba. Épp, hogy letettem a fejem, és a kezembe vettem a mobilom, már fel is villogott Hyunjin neve a képernyőn. Nem is haboztam válaszolni rá.
-- Szia Lixie, ismét. Jelentem, hogy megérkeztem haza -- kuncogott.
-- Oki-doki -- hangosítottam ki, hogy letegyem magam mellé a párnára a telefont. -- Mikor szoktál aludni?
-- Változó. Ma még van egy kis dolgom, szóval később fekszem le.
-- Mit csinálsz?
-- Meg kell írnom pár receptet a pácienseknek.
-- Figyelhetlek munka közben, vagy zavarlak?
-- Nem zavarsz, Lixie. Visszahívlak akkor videón -- kuncogott, s már hívott is, én pedig az ágyam melletti szekrénynek támasztottam a mobilom, és fogadtam. -- Máris ágyban, ma nincs túlóra?
-- Ma nincs -- forgattam szemet, ő pedig szintén ki támasztotta a mobilját, így rálátásom nyílt az íróasztalára, és persze rá is, ahogy épp elindítja a gépét.
-- Örömmel hallom.
-- Ha ha ha.
-- Meddig fogsz nézni? Nem fogok sztriptízelni, vagy bármi piszkos dolgot tenni. Kivéve, ha szépen megkérsz rá -- kuncogott, s a papírjait rendezte.
-- Ah, az élőben jó. Egyébként nem tudom, elég fáradt vagyok.
-- Akkor nézz csak, amíg elalszol.
-- Rendben, majd tedd le -- egyeztem bele.
-- Akkor jó éjszakát Lixie, álmodj szépeket.
-- Neked is, azért majd aludj is…
-- Meglesz -- mosolygott "rám", majd nekiállt a munkájának.
Egy darabig néztem, utána kép szakadás, hisz sikerült bele aludnom…

2023/02/20

Köszönöm az 1K-t, nagyon hálás vagyok nektek érte (ಥ_ಥ)
(っ˘̩╭╮˘̩)っ❤️