Nanami és te (Nanami x olvasó - Nanami Kento x reader magyar)

6. Fejezet - Ha tovább maradhatnál

Esténként jó érzéssel aludtam el, ahogy Nanami kezét foghattam mielőtt álomba merültem. Eljárt hozzám minden egyes nap egy hétig, és ápolt, segített rajtam a szabad idejében. Mikor azt mondogattam neki, hogy nagyon hálás vagyok mindazért, amit tett és tesz, de nem akarok a terhére lenni, ő azt válaszolta, hogy ha ettől hamarabb jobban leszek, neki nem teher, és hogy fontos vagyok a számára, és hogy emiatt ne fájjon a fejem. Nem nagyon volt bárki, aki ugyanígy vélekedett volna rólam ebben a szituációban, és kimondottan örülök neki, hogy Nanami lett az a személy, aki mellettem van.

Amikor lefekvésnél végigsimította az arcom, és a keze a homlokomhoz ért, azt hitte, hogy nem sikerült levinni a lázam. Ez volt az egyik fő indok, amiért többet volt velem mint tervezte. Eközben az igazság az volt, hogy a "láz" nem egy betegség, vagy a testem gyengesége vagy ilyesmi kiváltója, hanem ő. Ahogy közelebb hajol, csillogó szemeivel az én szemeimen keresztül a lelkembe hatol, és amikor egyre közelebb kerül hozzám, én kissé zavarba jövök, és egyszerre nem tudok mit kezdeni magammal, de nyugton maradok, és éget a vágy, hogy ennél többet akarok. Majd mikor hozzámér, szinte felpezsdül a vérem, és hevesebben ver a szívem, elárasztja az arcomat a hő, és megáll az idő, minden egyes alkalommal felidéződik bennem, amikor a karjai között voltam, és azt kívánom bárcsak magához szorítana.

Nem, nem tudom elengedni ezt az érzést, mivel minden egyes nap egyre jobban érzem a kötődést, és azt hiszem...egyre inkább beleesek. Ő meg ezt láznak veszi, nem lát a szemétől, csak a száraz tényekre támaszkodik, hogy melegség árasztotta el az arcom ergo "az azt jelenti: láz". Persze nem hálátlankodok, mivel számomra minden érintése kincs, és azt se bánnám, ha csak az arcom simogatná. Akár egész nap, csak némán figyelve, egymás tekintetét fürkészve, és belefeledkezve a pillanatba.

Ahogy napról-napra jobban leszek, hiába nem megy le a "lázam", ő egyre kevesebb időt tölt velem. Csalódásként érint, ahogy végül csak röpke időre látogat meg a második hét bekövetkeztével. De tudom, hogy csak elfoglaltabb, nem ér rá velem törődni, és sokat is dolgozik, plusz alapból nem mindenki tenné meg mindezt értem, amit ő. Csak remélem, hogy vagyok annyira különleges, hogy egy nap viszonozni fogja az érzéseimet is.

- Főztem teát, és készítettem reggelit. - veszi fel a kabátot Nanami, mielőtt itthagyna.
- Köszi, hogy bejöttél hozzám reggel. Tehát akkor ma nem is jössz. - dörzsöltem meg a szemem, mert még fáradt voltam, majd folytattam - Holnap mikor jönnél?
- Holnap nem jövök.
- Nem fogsz jönni? De még egy darabig itthon kell lennem.
- Akadt egy komolyabb elintéznivalóm. Amúgy meg elég erős vagy már, hogy ellegyél egyedül is.
- Értem. - horgasztottam le a fejem.

Szóval ennyi lett volna? Jobban leszek, és újra eltávolodik tőlem, és betartja azt a bizonyos határvonalat? Nem igazán értem, hogy őszinte legyek, és nem is tudom elengedni.
Vettem egy mély lélegzetet, és utánakiáltottam:
- De Nanami! Figyelj!
- Mi az? - fordult vissza hozzám.
- Tudom, hogy sok időt és energiát rámáldoztál, és hálás vagyok, és nem akarlak leterhelni, tudom, hogy már a munka is néha eléggé eltudja szívni az energiát. De azt szeretném, hogy amíg nem megyek vissza, kérlek látogass meg! Csak egy 15 percre!
- Hm? - nézett rám elkerekedett szemekkel, de én erre csak mégjobban rákezdtem, ahogy elöntöttek az érzelmek.
- Nem kell, hogy több dolgot tegyél meg értem, nem erről lenne szó. Hanem arról, hogy egyszerűen csak látni akarlak, hacsak egy kis időre is. Lehet, hogy fizikailag rendben vagyok, de nem szeretném, ha eltávolodnál tőlem, csak mert nem szorulok segítségre, mert igenis, jól esik, hogy tudom, van mellettem valaki.
- T/n! Nem a világ végére fogok menni, csak közbe jött pár dolog, és ha akarnék se tudnék többet maradni. Ha visszajövök, közbe-közbe eljövök hozzád, de te is beugorhatsz hozzám, amikor épp nem átkokkal harcolok. Amúgy is jót tenne egy kis séta a friss levegőn.

Megértően rábólintottam, és elköszöntünk egymástól. Most biztos gyerekesnek gondolhat, neki is van saját élete, és sok tennivalója, csak annyi a változás, hogy nem lesz a nyakamban minden szabadidejében. Értem én, ezzel nincs is baj. De én ha tehetném minden szabadidőmet vele tölteném el. Minél többet volt itt, annál inkább marasztaltam volna. Különlegessé tette lábadozásom minden napját, és nyomott hagyott mélyen bennem, ami egyre inkább felemészt.

Másnap azért mégiscsak reménykedtem, hátha eljön, ahogy eddig történt. Azonban a sok várakozás után este csalódottan feküdtem be az ágyba. Így történt ez a következő napon is. Csak forgolódtam az ágyban, és minden pillanatban arra gondoltam, hogy újra itt legyen velem. Az égető vágy egyre inkább erősebbé vált bennem, hogy megfoghassam a kezét, vagy hogy ismét magához öleljen. Azon ábrándoztam, hogy újra a karjaiban lehessek egy nap, és talán képes leszek mélyen a szemeibe nézni, és korlátok nélkül elmondani milyen érzések kavarognak bennem. Ő pedig válaszként miután finoman végigsimítaná az arcom, közelebb hajolva a forró ajkait az enyémhez érintené és egy életet adó csókkal meggyógyítana minden lelki fájdalmam, ami valaha összegyűlt bennem.

Reggel felhívtam az egyik asszisztenst az irodából, hogy mikor ér vissza. Azt mondta, hogy ma délután. Biztos fáradt lesz, így egyértelműen elsősorban aludni akar, talán kaját se lesz energiája venni vagy készíteni. Amúgy se bírnám ki a következő alkalmat mire eltudna hozzám jönni, így délután bemegyek az irodába, és készítek valami finomat is. Ezzel is részben meghálálva az odaadó gondoskodását.

Majd kijavítom...egyszer.
Még hivatalosan nincs nyár de senkit nem érdekel.
Megírtam, mert amúgy se alszok sokat.
Szóval visszatérek a folytatásra.

Visszaolvasva elég cringe az egész könyv.