Nanami és te (Nanami x olvasó - Nanami Kento x reader magyar)

7. Fejezet - Őszintén szólva

Már alig vártam, hogy újra lássam Nanamit! Elkészítettem magam, és miközben úton voltam, vettem neki egyet az egyik kedvenc pékárujából. Talán egyszer sikerül közelebb kerülni egymáshoz, és ő is ugyanúgy fog érezni ahogy én. Ezzel a gondolattal nagy boldogan battyogtam fel az irodába és kopogtam be az ajtón. De semmi válasz. Újra kopogtam, de hiába. Zárva volt az ajtó. Értetlenül néztem magam elé. Ezek szerint túl korán jöttem? Az nem lehet!

- Szép napot t/n! Önnek nem pihennie kellene? Vagy valamit itt felejtett - szólított meg az asszisztensem.
- Az igazság az, hogy látogatóba jöttem. - intettem felé a másik kezemmel, ekkor leesett neki, hogy mi történik.
- Nanami Kentot keresi?
- Igen. Még nem tért vissza?
- De, már régen visszatért. Találkoztam is vele, mert egy üzenetet kellett átadni. Aztán elment az igazgatósághoz.
- Valóban? Gondolom akkor ez ilyen speciális küldemény lehet.
- Ugyan, dehogy! A volt cégétől kapott egy visszahívó levelet, mivel elég jó munkaerőnek számított, és mostanában mintha kevésbé sikerült volna megfelelő embereket keríteniük, ezért a régieket hívják vissza.
- Visszahívják csak úgy?
- Igen, ráadásul az előző fizetésnél jóval többet ígérnek. Igaz, nem ér fel egy sámán fizetésével, de egy átlag fizetéshez képest jóval több, mint amit egy egyszerű munkás kívánhatna. Mellette teljesen biztonságos munkaterület, és nem olyan stresszes mint itt.
- Gondolod ezért ment el? Hogy itt felmondjon és egy másik magas keresetű, de biztonságos utat válasszon? Mégis meggondolta volna magát?
- Csak annyit tudok, hogy elment. Fogalmam sincs, hogy hogy döntött, vagy hogy valóban ezért ment el. Annyit mondott, hogy ma nem tér vissza.
- Értem. - horgasztottam le a fejem egy pillanatra, de hirtelen észbe kaptam - mikor ment el?
- Nemrég, talán egy fél órája.
- Eltudnál vinni oda, kérlek?
- Most azonnal?
- Igen. Fontos lenne.

Hamar lesiettünk, és reméltem, hogy még időben odaérek, mielőtt felmondana. Még nem tudom, hogy mit akarok mondani neki, csak azt tudom, hogy nem akarom, hogy újra külön úton járjunk. Nem akarom, hogy elmenjen innen, vagy rosszabb esetben elköltözzön. Most kezdtünk igaz lassan, de valóban közel kerülni egymáshoz. Lehet még nem gyúlt ki a láng, de nála is megvolt a szikra. Nem tudom hagyni, hogy elmenjen, vagy hogy megismétlődjön a múlt, hogy újra felsegít, én azt hiszem ebből lesz valami, majd elválunk, csak most az ő jóvóltából. Nem tudom, és nem akarom újra elengedni.

Amint megérkeztünk, az állapotommal nem is törődve loholtam az iskolába. A folyosón pont Shoko jött szembe, majdnem neki mentem.

- Hát te t/n? Még legalább a héten otthon kellene pihenned. - mondta meglepetten.
- Nanami hol van? - kérdeztem, miközben a levegőt kapkodtam.
- Ott van a 3-as teremben. De szerintem ülj le, és fújj egyet, most amúgyis pakolgat.
- Mindjárt.

Persze eszem ágában se volt pihenni. Odaballagtam az ajtóhoz, és hallottam, amint épp telefonál valakivel.

- Igen, jóval magasabb fizetést ígértek, mint amit régen kaptam.

Ez az ő hangja! Felismerném 1000 közül is, bár most egyértelmű volt, hogy itt van, miután megérdeklődtem.
Ezek szerint tényleg elfogadta az ajánlatot? Akkor most biztos azért telefonál, mert csak így tudja elmondani másnak aki nincs itt, hogy elmegy, mivel nem jön vissza. Talán most akkor a cuccait pakolja.

- Nanami! - rontottam be az ajtón, ezzel megzavarva a telefonálást.

Nem bírtam visszatartani magam, és most akarom vele ezt megbeszélni, akármennyire is illett volna megvárni amíg leteszi magától.

- Később majd beszélünk. - tette le a telefont, mert nem hagytam neki választást, majd folytatta - Mi történt?
- Figyelj... - akadt meg a szavam mert próbáltam levegőhöz jutni a sietségtől
- Miért siettél ide? Mi baj van?
- Figyelj Nanami! Nem történt semmi eddig, csak beszélni jöttem veled.
- Ennyire fontos, vagy miért ilyen sürgős?
- Nagyon is fontos! Kérlek hallgass végig! A levélről lenne szó, amit kaptál.
- Szóval valaki beszélt neked róla? Nem nagy dolog, és mikor legközelebb találkozunk, úgyis beszámoltam volna a történésekről.
- De igenis nagy dolog! Komolyan olyan magas fizetésemeléssel várnak vissza?
- Az igazgatóhelyettesi posztot ajánlották fel már legutóbb telefonban. Régen nem is gondoltam ilyenre, hogy valaha lesz rá lehetőségem.
- Az biztos szép poszt. Meg biztonságosabb munkahely, és nem fáradnál ki annyira, és sok pénzt is kapnál. De...ez így nem jó... - szorítottam ökölbe a kezem, és egyre inkább idegesebb lettem, mivek nem tudom hogyan fejezzem ki magam, és hogy mit akarok mondani.
- Mit értesz alatta? Azt gondolod elfogadtam az ajánlatot?
- Nanami, én azt szeretném, ha maradnál. Épphogy visszatértem, és nemakarom, hogy újra kimaradj az életemből! Lehet hülyén hangik, de...sokszor olyan üresnek érzem magam, akármi történjék...de amikor itt vagy velem, kitöltöd ezt az űrt, és olyan mintha akkor élnék igazán. Nem akarom, hogy elmenj! Szükségem van rád!
- T/n...?
- Többet fogok edzeni, és gyakorolni, és egy nap talán én védelek meg. Megígérem, hogy nem okozok több nehézséget, ezzel is kevésbé leszel fáradt, talán letudnék venni néhány terhet a válladról. Igyekszem felzárkózni, hogy ha újra megyünk, ne okozzak több gondot, és végre én is segíthessek neked. Nagyon igyekezni fogok... - kezdtem egyre inkább elérzékenyülni, és könnyek csordultak le a szememről, de folytattam - ...de nem akarom, hogy elmenj! Szeretek itt lenni, de ha te nem vagy a közelben, úgy érzem itt nincs maradni valóm! Csak kérlek, maradj még egy kicsit!

Ezután elsírtam magam, mert érzékenyen érintett, másrészt szánalmasan is éreztem magam, amiért én kérem, hogy maradjon, holott én szoktam neki a plusz munkát csinálni.
Ő csak lassan odajött hozzám, majd átölelt, és kezével a fejemet magára hajtotta, és úgy cirógatta a hajamat, hogy megnyugodjak, majd megszólalt:
- Nem fogok elmenni. Eszem ágában sincs. Nem tudom, hogy honnan szedted ezt, de amikor visszajöttem jujutsu sámánnak, megfogadtam, hogy egy jó darabig vissza se nézek, már elegem lett belőlük.

Miközben én is visszaöleltem, könnyes szemmel felnéztem rá, és megnyugodtam, majd letörölte a könnycseppet az arcomról, és folytatta:
- Kérlek most meg menj haza, és pihendd ki magad rendesen. Így a hónapban se tudsz visszajönni ha így folytatod. Később lesz még lehetőség beszélni, mert mára terveztem, hogy meglátogatlak téged.

Majd lesz javítva
Nekem se ártana normálisan pihenni néha.

A kövi részben pedig megtudhatjuk, hogy mit fűz Nanami Kento a karakterünk kijelentéseihez.😎