Nanami és te (Nanami x olvasó - Nanami Kento x reader magyar)

13. Fejezet - Visszaállás a munkába

Este, alvás helyett sokat gondolkoztam azon, hogy vajon ezek után hogyan viselkedjek természetesen körülötte a munkahelyen. Sok pár amikor egymáshoz szokik, persze nyugodtan elvannak, de nekünk még el is kell rejteni a biztonság érdekében. Attól tartok, hogy ha engednék az érzéseimnek, esetleg még ő is megelégelné a munkahelyen, és visszautasítana. Persze nyílván nem megy vérre, ha más észrevenné, hogy több van köztünk, de az ő érdekében megteszek minden telhetőt. Meg más érdekében is ez lenne a legbiztonságosabb.

Ezzel a gondolattal nagy magabiztossággal mentem munkába. A hétvégén nem találkoztunk, de felhívott, az is valami. Azonban amikor megláttam a távolból a folyosón, összeszorult a gyomrom, és megemelkedett a vérnyomásom is. Mégis mi van velem? Ő csak egyszerűen ott állt a kávéautómata előtt, és beszélt az egyik asszisztensel, semmi extra.

De valahogyan teljesen más, mint amikor előtte találkoztam vele. A gyengéd érintései jutnak eszembe, a jelenlétével szinte most is érzem, és ahogy most is beszél bársonyos hangján, újra átvillan az emlékeimben amikor a fülembe suttogta az édes szerető szavakat miközben az ágyban ölelt magához, és a karjai közt merültem álomba. Közben a kezemben lévő aktát szorítgattam a mellkasomhoz. Nem lehetek ennyire kicsinyes, csak egy kicsit túl vagyok fűtve érzelmekkel, csak természetesen kell viselkednem. Nemsokára úgyis le kell lépnem egy küldetésre.

- Jó reggelt t/n! - üdvözölt a két úriember.
- Jó reggelt! - mondtam normális hangon.
- Az a Déli részen történt esetről volt? - kérdezte unott hangon Nanami.
- I-igen. Mei mei vette át a melót, de hívott, és most indult vissza.
- Értem.
- Esetleg érdekel...?
- Nem, csak tedd le, ez ráér később is. Most a fontosabb dolgokat kell befejezni, mielőtt elmérgesedne a helyzet.
- Igazad van! Én is leteszem, és megyek egy érdekes helyszínre.
- Csak ne olyanra mint a legutóbbi!
- Amiatt nem kell aggódni. Ezek kis semmiségek, csak tisztogatás lesz.

Miután beértem az irodába, letettem az aktát a helyére, és próbáltam összeszedni magam a zárt ajtó mögött. Éppen csak eltudtam játszani a szerepemet. De jó formán rá se tudtam nézni. Ahogyan nézett engem a szemeivel, és ahogy fénylett az ajka, hamar elakadt volna a szavam. Velem ellentétben egy cseppnyi ingadozást se éreztem az ő hangjában. Teljesen természetesen, sőt, inkább egyhangúan és unottan tekintett rám, és úgy beszélt velem. Remélem nem változtak meg az érzései, és tényleg komolyan gondolja. Azért egy parányi jelét mutathatná nyugodtan, hogyha nem unja a társaságom. Kicsit aggaszt, és ettől csak még idegesebb leszek.

Vettem egy levegőt, és kimentem. Elhaladtam mellette a folyosón, és csak meg sem rezdült, rám se nézett.
- Akkor megyek is. Délig visszaérek! - intettem is neki, ebben nincs semni fura.

De ő csak intett felém a kezével, még rám se nézett, csak olvasott valamit, úgy tűnt, mintha csak untatnám. Eléggé lelombozott az érdektelen reakciója, olyan mintha egy senki lennék. Nehéz léptekkel battyogtam le a lépcsőn és a kijárat felé vettem az irányt. Lehet én vagyok érzékeny, de egy kicsit többet vártam volna. Már abban is kételkedni kezdtem, hogy komolyan gondolja, mivel lehet megbánta a munkára való tekintettel, és most nem tudja hogyan mondja el nekem, vagy mit lépjen. Érthető, ha így lenne, de szeretném, ha azért mégiscsak elmondaná.

- Szóval egyszerű tisztogatás lesz? - szólalt meg Nanami mögöttem.
- Igen. - fordultam meg, és vártam a reakcióját.
- Csak nem szeretném, ha újra bajba keverednél.
- Nem fogok! Kitisztítom a piti átkoktól a helyet és ennyi. Csak pár van azokból is.
- Elég bíztatóan hangzik. - lépett hozzám közel, majd szorosan magához ölelt, és folytatta - Nagyon vigyázz magadra. - majd egy puszit is adott a fejemre.
- Ugye nem bántad meg? - kérdeztem aggódóan.
- Micsodát? - elengedett, és rám fordította tekintetét.
- Hát...hogy együtt vagyunk...csak mert azt hittem elment a kedved...
- Szó sincs róla! Egyszerűen csak próbálok a munkámra is koncentrálni, de ettől még semmi se változott. - mondta, majd átkarolt és felemelt, hogy megcsókoljon. Ezután letett és folytatta - Ha bármi van hívj. Ha épségben végeztél akkor is hívj fel mindenképpen!

Mindjárt visszatért minden bizalmam és az önbecslésem. A csókján éreztem, hogy már mennyire vágyott arra, hogy ajkaink újra egybeforrjanak, és csak egymásé lehessünk békében. Ő is ugyanúgy vágyik az érintésemre, csak ő egy komolyabb ember, és
kevésbé jön le első látásra, hogy valójában milyen szerető szíve van. Ez mindig is így volt. De én így szeretem. Nála gondoskodóbb és törődőbb embert nehéz találni.

Fellendült energiával értem a helyszínre, hogy lecsaphassak az átkokra. Csak egy pár semmiség volt, amelyeket a kardomba vezetett kevesebb átokerővel is letudtam teríteni, és győzedelmet aratni a kisebb keresgélések után, mert persze ezek se adják meg magukat egyből. Délre pont végeztem, és hívtam Nanamit, de nem vette fel. Gondoltam sebaj, majd visszahív, lehet éppen elfoglalt, szóval vissza is indultam.

Azonban elrettentett a látvány ami fogadott a kiindulási pontnál. A legyőzött átkok tetemei és darabjai még mindig ott voltak, némelyik még mindig vergődött, valamelyik holtan feküdt. Pedig eleget adtam nekik, már nem kellene itt lenniük! Pánikolva hívtam újra, de még mindig nem vette fel, és egyre idegesebb lettem. Ezután az asszisztensemet hívtam, aki mondta, hogy éppen most ér a helyszínre. Gondolom megint történt pár dolog amiről nem tudok, pedig pont a bizonytalan információból történt a legutóbbi balesetem is. Nagyon remélem, hogy Nanami mielőbb visszahív, és nincs semmi nagy baj.

Bevezető egy kalandosabb részhez.
Majd javítom ha lesz kedvem meg időm és energiám hozzá.