Június 2

181 10 0
                                    

Azta. Nagyon régen nem írtam. Igazából teljesen megfeledkeztem a naplóm létezéséről.

Sikeresen leérettségiztem. Ahogy az osztályból mindenki más is. Ma már csak annyira kell bemennünk, hogy kipakoljuk a szekrényeinket és utána búvsút intünk az iskolától

A szallagavató és a ballagás is csodálatos és rendkívül megható volt.

Mivel ma megyünk utoljára együtt suliba, így úgy döntöttünk, hogy kiássuk az időkapszulát, amit még a gólyatáborban ástunk el.

Cortez a motorral vitt el minket a suliba, ahol a könnyeimmel küszködve takarítottam ki a szekrényemet. Rengeteg fotó díszelgett ott. Például az első közös képünk párként Cortezzel, ovis ballagás Lizivel, egy kép Virággal és Kingával, Kingával és Ricsivel az első napon.

Mikor már mindenki végzett kivonultunk az udvarra és kiástuk a dobozt, ami senkinek nem tűnt fel eddig.

- Na ki kezdi?- nézett szét Zsolti

- Majd én. Nálam van a kulcs is- mondtam, majd kinyitottam a ládát és kivettem belőle a levelet, amit még annó Corteznek írtam- Hát ez egy szerelmi vallomás, amit még annó írtam. Felolvassam?

Mindenki kíváncsian nézett rám.

"Kedves Cortez!
Nagyon nehéz nekem erről az egészről beszélni, így leírom az érzéseimet, amik remélem nem fognak megváltozni. Elmondhatatlanul beléd zúgtam, amióta te és Lizi meghívtatom hintázni. Asszem még kis pisis ovi voltam. Ez azóta nem is változott. Remélem nem égettem be ezzel nagyon magam előtted.
Ui: remélem te veszed el a szüzességem ;)
Szeret: Emma

Mindenkit sokkolt a levelem, de leginkább Cortezt, aki mellettem ült. Nem sokáig várt, hosszú csókba vont, amire a többiek "hú"-ztak egyet

Dave egy apple töltőt rakott bele. Zsolti egy szendvicset( ami azóta megpenészedett) Cortez egy képet rólam, aminek az volt a hátuljára írva, hogy always and forever, Virág egy plüss kutyust, a rockerek egy befőttes üveg takony gyűjteményt(?). Benne volt még Reni cetlije, amire azt írta, hogy Cortez lesz a férje, Arnold meg Reninek vallott benne szerelmet.

És ez volt az utolsó közös programunk a 12/b-vel.

Cortez és én a tanév után Párizsba költöztünk és csak pár emberrel tartottuk a kapcsolatot. Ő egy céget vezet, én pedig pszichológus lettem. Ja és a gimi végére terhes lettem. Azóta megszültem a most 3 hónapos Antai-Kelemem Elizabeth Maját. Az életünk igazából teljesen tökéletes. És ezt mind a gimis éveimnek köszönhetem.

Nem lehetnék most az aki vagyok, ha nem lett volna itt a Szent Johanna gimi.

Vége

Pósa Emma élete [Szjg ff] /Befejezett/Onde histórias criam vida. Descubra agora