Határtalanul

HUSZADIK FEJEZET

Maite

Az utóbbi napokban egyre jobban aggódtam a bátyámért. Amióta rajtakaptam, hogy hajnalok hajnalán sietett el valahova egy nagyon fontos elintéznivaló ürügyén, mintha a visszaérkeztével egy új emberrel találkoztam volna.

Lea elmesélte, hogy elolvastatta vele a befejezett dolgozatát, ami magyarázattal szolgált arra, miért tűnt olyannak, mint akit gyötör a bűntudat, és az éjszakánként gyötrő rémálmokra is, de arra nem, hogy egyértelművé váljon, mit is forgat a fejében – ismét.

Taps vett körül a stúdióban, mire kizökkentem a gondolataim mélységéből. Statiszták mentek körbe a forgatási helyszínen, miközben mindenki kezébe egy pohár pezsgőt adtak. Elmosolyodtam.

-Az utolsó forgatási nap véget ért! Nagyon szépen köszönöm mindenki munkáját, egy élmény volt ezúttal is. Voltak rögös részek az úton, de ez az életben is így van: nem lehet mindig minden könnyű, egyszerű, különben egyikünk sem tudná mi az a sikerélmény. Ez viszont – emelte magasba a poharát a rendező büszkén mosolyogva. – Ez viszont a siker íze, úgyhogy óriási tapsot nektek és egészségetekre!

Kitört az ujjongás, amit fűszereztünk egy hangos tapsviharral – már amennyire pezsgővel a kezünkben ez lehetséges volt. Körbenézve a terembe láttam, mennyien elérzékenyültek, miközben az italukat fogyasztották, ami érthető is volt. A csapat összeszokott, ráadásul vidám és barátságos volt. Ha elő is fordultak konfliktusok, értelmetlen veszekedések, akkor sem állt ez a sikeres és hatékony munkafolyamat útjába.

A felém közeledő statisztára néztem. Itt volt az idő.

Leraktam a poharamat, aztán amíg folytatódtak az ünnepi beszédek, átvettem a rendezőnek szánt ajándékcsomagot. A teremben rengetegen tettek így különböző címzettekkel.

Halkan az érintett személy mögé léptem, majd mikor az elhangzott beszédet is taps követte, megköszörültem a torkom és mosolyogva Danny vállára raktam kezem.

-Sok szerepet játszottam már: a legtöbbet színházakban, de előfordult pár filmadaptációban szükséges alakítás is, és mind a két variációt imádtam, imádom. Sokan elhúzzák a szájukat, ha a színészvilág kerül szóba, mert azt gondolják, itt csak mocskos úton kerülhet az ember rivaldafénybe. Abba nem gondolnak bele, hogy ez a veszély más munkakörökben is éppúgy fennáll, a probléma az, hogy ezekről nem közölnek le az újságok botrányhíreket. – néztem körbe, az elhangzottakat pedig egyetértő morajlás követte.

-Ez a harmadik olyan projekt, amelyben Dannyvel együtt kellett dolgoznom – öleltem át a vállát és mosolyogva ránéztem. – Szóval igazán a szívemhez nőtt már ez az ember. Nemcsak azért, mert kifogástalanul, hatékonyan végzi a munkáját, mert a látásmódja különleges, hanem azért, mert ő nemcsak a filmet látja, hanem az embereket is – pillantottam vissza a csapatra. – Nemcsak a munkájával törődik, hanem velünk is: azokkal, akik vászonra visszük a forgatókönyvben szereplőket. Egyenként megy oda mindenkihez, hogy megbeszélje velünk a meglátásait, hogy megkérdezze, lehetséges lenne-e megvalósítani egy általa megálmodott szituációt, vagy ha túlságosan is úgy érezzük, a sok elképzelése meghaladja a képességeinket, akkor azért, hogy segítséget nyújthasson, hogy felnyomja az adrenalin- és az önbizalomszintünket. Aminek következtében úgy hozzuk ki magunkból a legtöbbet, hogy észre sem vesszük – mosolyodtam el könnyes szemekkel. Nevetve simogatta meg oldalamat. – Danny, nélküled ez nem lenne igazán különleges. Vásznon keresztül láttál minket, mintha te magad is csak egy néző lennél, hogy azt nyújthasd a közönségnek, amire vágyhatnak egy film kapcsán. És biztos vagyok benne, hogy sikerült, szóval a taps nem minket, hanem téged illet. Köszönünk mindent – halkultam el elérzékenyülve, mire a rendező szintén könnyes szemekkel szorított magához. A teremben ismét kitört a tapsvihar, a levegőt ujjongás, füttyentések töltötték meg. Nevetve töröltem meg a szemeim, átadva az ajándékot, aztán a többieket is meghallgattuk, ahogy az általuk választott személyeknek köszönik meg a munkát.