Határtalanul

HETEDIK FEJEZET

Aaliyah

A beilleszkedés gyorsabban ment, mint azt elsőre gondoltam. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy nem egy idegen helyen voltunk, hanem ott, ahol nem egy nyarunkat töltöttük. Tudtuk, milyenek az emberek, a környezet, mire kell ügyelnünk: például, hogy a csapi víz fogyasztása nem javasolt, mi más itt, mint Angliában. Szóval a napjaink meglepően könnyedén és rugalmasan teltek.

Angelt lefoglalta a ruhabolt és Aaron, míg engem a kávézó és Michael, habár ezt nem túlzottan hangoztattam, maximum elmaradtam munka előtt vagy után... Maite egy film forgatásán vett részt, Francisco pedig a modellkedéssel volt elhavazva, felkérést kapott egy divatmagazinnál. Őszintén szólva ennek annyira nem örültem tekintve a zenei képességeit, és úgy tűnt, ő sincs annyira elragadtatva, de nem hoztam szóba nála, volt egy-két ütőkártyám, amik közül egyet ki is akartam játszani...

Szombat dél környéke volt, épp ebédet készítettem, miközben Angel a pulton ülve magyarázta, mennyire be van zsongva a találkától, amit Aaronnel tervezett. Elhatározta, hogy lassacskán tisztázza az érzéseit a fiú iránt, bármennyire is vágyott rá, hogy ezt Aaron tegye meg először. Kár, hogy Franék nem elérhetőek és lemaradnak erről.

-Aalie, eszméletlenül izgulok! Biztos, hogy nem rontok el semmit? Neki kéne megtennie ezt a lépést, nem? Jézusom! – nevetve megtöröltem a kezeim, aztán felé fordultam sóhajtva.

-Ötödszörre is elmondom, hogy ne reagáld túl! Légy önmagad! Már elvarázsoltad. Az ujjaid köré csavartad. Egyébként meg mi van, ha ő teszi meg előbb, nem pedig te? Sosem tudhatod. A lényeg, hogy ma sem lesz nehezebb élvezned a társaságát és a közelségét.

-Gondolod? – mosolyodott el.

-Nem – ráztam a fejem felfigyelve a csengőre. – Tudom, hogy így van. – hálásan rám nézett. Egy puszit nyomtam homlokára, aztán az ajtóhoz sétálva kinyitottam azt. Ajkat haraptam megpillantva az ismerős arcot, mire ő csak egy mosollyal reagált, aztán zsebeibe csúsztatta tenyereit.

-Szia, Aaliyah. Ráérsz?

-Szia, Mike – húztam a házba, majd becsuktam mögötte az ajtót. – Épp időben érkeztél, nemsokára kész az ebéd. Ehetnél te is. – nevetve megrázta a fejét.

-Nem meghívatni jöttem magam, csak megkérdezni, hogy ráérsz-e.

-Ebédelés közben is meg tudod kérdezni. Újra. Gyere csak! – mosolyogtam a konyhába tolva, aztán leültettem. Elővettem egy poharat és töltöttem neki üdítőt. – Angel, ő itt Michael... Egy nagyon régi barátom. Már találkoztatok, csak nem jutott idő a „hivatalos" bemutatkozásra. – a barátnőm a srácra nézett egy szívélyes mosollyal az arcán, miközben bólogatott.

-Igen, emlékszem rá a fesztiválról. Szia, nagyon örvendek. Angel vagyok, ahogy Aalie is említette. – Mike visszamosolygott és üdvözölte két puszival.

-Én is örvendek.

-Magatokra hagylak, hm? Beszélgessetek csak, úgy is van még pár elintéznivalóm indulás előtt. – állt fel a lány, majd egy cinkos ajakrándulással kisétált. Kettesben maradtunk. Leraktam Mike elé a poharat és a tányért, rajta a csirkés tortillatekerccsel.

-Miért is kéne ráérnem a mai napon? – ültem le vele szemben a saját adagommal.

-Készültem neked valamivel. Biztosra veszem, hogy tetszeni fog – fogta meg a tekercset mosolyogva.

-Mindig ezt mondod, de mitől vagy ennyire biztos benne?

-Egyszerűen csak ismerlek. – nézett a szemeimbe, amitől nekem akaratlanul is mosoly ült az arcomra. Bensőséges csend telepedett közénk, miközben a saját adagunkat fogyasztottuk és a gondolatainkba merültünk. Nem szerettem a hirtelen felindulásból eltervezett dolgokat, de azok, amik Mike fejéből pattantak ki, némi meglepetést okozva ezzel nekem, mindig a szívemhez nőttek és mindig boldogan merengtem rajtuk. Habár ő is tisztában volt azzal, hogy szeretem előre tudni a lépéseim, igyekezett kizökkenteni a valóság rémes láncaiból mindössze azért, hogy én is igazán élvezhessem néha a korlátlanságot és a spontaneitást.