A mágia mestere

Második fejezet

Amint lerendeztem a srácokkal a dolgokat, a kérdésemre már nem kaptam választ.

- Tehát. Amint azt mondtam. Jó lenne, ha elmondanátok nekem pár dolgot. – ismételtem meg.
- Mi lesz, ha nem? – próbálkozott az idősebb.
- Két alternatív választási lehetőséget adok. Első: börtönbe zárnak titeket és rendes kihallgatás alá vetnek. A második: itt és azonnal kivégezlek benneteket. – adtam a lehetőségeket.

A legjobb ebben az egészben az, hogy én vagyok az egyetlen, aki választást ad. Mindenki más azonnal megölte volna őket itt helyben. Ami a pletykák kiderítése céljából nem éppen a legjobb döntés lenne.

- Egyiket sem választanánk. – feleltek.
- Ez igazán kellemetlen. Mivel akkor nekem kell dönteni ebben az esetben. – sóhajtottam. – Ám, ha válaszoltok nekem pár kérdésre önszántatokból, mindkettő felvetés érvénytelenné válik és szabadon elmehettek. – mondtam.

Összenéztek egymás között. Jelenleg csak várakozni volt lehetőségem, mivel egyáltalán nem akartam csak úgy rájuk támadni. Ha őket elnézzük mégiscsak gyerekek még. Persze ez nem lehet kifogás, ha emberi életekről is van szó.

- Egy feltétellel válaszolunk. – közölte.
- Jelen esetben nem igazán te vagy az, aki feltételeket szabhat ki, remélem ezt felfogtad. Ám mivel még nem lettem mérges, így mondhatok mire is gondolsz. – feleltem.
- Egyikünk sem hal meg a válaszok elhangzását követően. – mondta.
- Ha most nem is, de lehet később megtörténik. Így is benne vagytok? – érdeklődtem.

Bólintottak. Intettem, hogy kövessenek. Elmentünk egy külön helyre, ahol csak mi lehetünk. Ez a beszélgetés fontos tényező és eléggé titkos.

- Rendben. Itt jó lesz. Akkor kezdjük. Bátran üljetek le. Nem fogok bevetni ellenetek semmit. – ültem le én is.

Ők is úgy tettek, ahogy én. Látni lehetett rajtuk, hogy nagyon meg vannak szeppenve. Nem is csodálkozom.

- Féltek tőlem? – néztem rájuk.
- Nem. – hazudtak.
- Ha nem is használok mágiát, lehet érzékelni, hogy igenis vagy féltek, vagy tartjátok a távolságot. – mondtam. – Mitől féltek?

Nem szólaltak meg. Vagy nem mertek, vagy csak nem szerettek volna választ adni a kérdésemre. Felsóhajtottam és egy kicsit távolabb ültem tőlük, hátha ez segít nekik megnyugodni. Pár perc elteltével már nem mereven ültek, hanem kicsit lazábban.

- Szóval. Elmondanátok miért féltek tőlem? – szólaltam meg.
- Csak nem szeretnénk meghalni. – felelt a legfiatalabb közülük.
- Értem. Nem szokásom ilyet tenni, de most kivételt teszek. Mi lenne, ha azt mondanám nektek, hogy... Teljes felelősséget vállalok értetek, ha... Rendesen és mindenre válaszoltok. Nem fogom hagyni, hogy bármi bajotok essen, amint innen elmentetek. Ebben így benne lennétek? – tudakoltam.
- Nekem megfelel. – csillant fel a szemük.
- Rendben. Tehát. Mi ez a pletyka rólatok? – kezdtem.
- Van egy jóval erősebb tagunk, aki kijelentette, hogy az emberek az ellenségeink és itt az ideje, hogy megkapják a magukét. Voltunk néhányan, akik nem értettek vele egyet természetesen, ám őket mind megölte egy szempillantás alatt. – mesélték.
- Szóval, csakhogy jól értsem a dolgokat. Hirtelen a semmiből megjelent egy mágus, aki amúgy elég nagy erővel rendelkezik és ezáltal az erő által terrorban tart bennetek. – foglaltam össze az eddig hallottakat.
- Igen. – bólintottak.
- Mióta tart ez?

Elgondolkodtak egy keveset, majd megszólaltak.

- Pár hónap talán. – néztek össze is közben.
- Érdekelne engem a neve is. Bemutatkozott nektek? – érdeklődtem tovább.
- Maya. – válaszoltak.

Érdekes... Maya egy „védelmező mágus" tanonc volt, mielőtt eltűnt volna. Egyel alattam tanult akkoriban. Egy nagyon jó harcos a lány. Amióta ismertem sokat beszélgettünk, edzettünk és tanultunk is. Ám egy napon úgy döntött nem beszél velem többet. Én, mint egy jó barát többször is próbáltam keresni, de mindig másfelé lehetett megtalálni. Sosem volt velem egy helyen. Ezt nem igazán értettem, hiszen nem tudtam mégis milyen okot talált erre. Az pedig, hogy arra jutott, hogy embereket akar ölni, kicsit meglepett. Mindig mellettünk állt, most viszont... Ő fenyeget és kipusztítaná az emberiséget. Gondoltam, hogy van valami oka a hirtelen jött emberi áldozatoknak. Szokatlan egy indok.

- Ezelőtt is tag volt, vagy most láttátok őt először?
- Most láttuk szerintem először. – mondta a középső.
- Tudjátok esetleg, hogy pontosan ki a célpontja? – tudakoltam.
- Sajnos nem. Erről nem mondott semmit, de még említést sem tett róla. – felelt a legidősebb.
- Rendben. Nagyon köszönöm nektek. Ezt odaadom nektek. – adtam mindannyiuknak egy mágiával átitatott talizmánt. – Tegyétek el őket és tartsátok is magatoknál. Nem fogják meglátni, tehát még a legerősebb mágus sem fogja tudni mi az. Ez egy védelmező talizmán. Minden sötét mágiától megóv benneteket és ha nagyon nagy a veszély, akkor jelez nekem és én azonnal oda tudok menni. – fejeztem be.
- Köszönjük. Mi menjünk is vissza igaz? – tudakolták.
- Igen. Ha nem mentek, feltűnővé válna a dolog, ami nem lenne jó se nektek sem nekem. – feleltem.
- Rendben, mi megyünk.

Felálltak és elmentek. Én összeszedtem a gondolataimat amennyire lehetséges volt ebben a helyzetben jelentleg és visszamentem az étteremhez hasonló fogadóhoz. Még ittam megint egy pohár vizet, mielőtt visszaindultam volna a városba. Amint megittam tovább álltam. Sokáig el voltam, most már vissza kell térnem a többiekhez. Van egy kis rossz érzésem, ami nem hagy nyugodni. Muszáj leszek megtudni mi is az. Remélem nem valami nagy gond, vagy hogy nincs igazam.