A mágia mestere

Tizenhetedik fejezet

A vizsgák leteltét követően folytattuk a munkát. Az összes diák tanult, szorgalmasabbak lettek. A pótírásbeli is megvolt és ők is mesterekké váltak, vagyis „kezdő mesterekké". Kiara és a társai már teljes mesteri képzésen vesznek részt, ami egy héten egyszer van, hogy szokják meg a dolgot. Ha nem tanulnak, akkor a feladatok kiosztását figyelik meg, vagy éppenséggel besegítenek. A jelentésekkel is ugyanígy vannak és mindent, amit mi csinálunk figyelik meg. Mind az öten egy-egy mestert figyel meg egy héten. Ha mindenkin átmentek és megtanulták az adott mágiát, teljes mesterekké válnak. Hihetetlen, hogy már idáig jutottak. Mondjuk meg is lett az eredménye a sok tanulásnak.

Éppen egy papírt olvastam el, mikor hirtelen egy rengés zavarta ezt meg. Felnéztem a papírból és az ablakhoz mentem. Semmit nem láttam, ami fontos lett volna, így kimentem. Az iskola előtt álltam meg. Nagyon sokan voltak ott és az értelmén gondolkodtam.

Egy váratlan lökéssel Sam, Kim, Tim és Kate csapódott a földhöz, pontosan előttem. Mind a négy mester véresen feküdt előttem és alig bírtak mozogni. Lesápadtam. Mégis mi okozhat vagy ki ekkora ütést, hogy így terüljön el 4 mester?

Előre szaladtam. Kiaráék próbálták tartani a frontot, de nekik sem sikerült. Felnéztem, hogy most már én is láthassam az okot, amiért az összes „kezdő mester" és mester társaim harcolt. Meg is kaptam a választ. Egy szörny támadta meg a várost, ami nagyon magas volt. Az iskola a hegy tetején található majdnem és ez a hegy 10 méter magam nagyjából. A szörny ezek szerint jóval magasabb volt. Olyan 15-20 méter lehetett.

- Ti mindannyian egy kis hangyák vagytok számomra. - közölte.

Ó, tehát beszélni is tud. Jó tudni. Mindenkit elmenekítettem a szörny közeléből és biztonságba helyeztem. Megpróbáltam ezt mind úgy véghez vinni, hogy ne vegyen észre. Szerintem sikerült. A mester társaimat meggyógyítottam. Sam kelt fel legelőször.

- Mégis mióta van ez itt? - kérdeztem.
- Random jelent meg. - mondta. - Nem tudjuk honnan, csak úgy jött. - tette hozzá.
- Az nagyon jó. - sóhajtottam. - Jól vagy? - kérdeztem.
- Most már igen. Ki kell menekíteni mindenkit. - akart felkelni.
- Ezt már megtettem. - fektettem vissza. - Szépen maradj itt. - mondtam neki. - A többiek is hamarosan felkelnek. - álltam fel.
- Egyedül akarsz vele megküzdeni? - kérdezte.
- Muszáj leszek. - vontam vállat. - Minden „kezdő mestert" és titeket is jól elvert. Ezt nem hagyhatom csak úgy figyelmen kívül. - mentem ki.

A szörny még mindig pusztított. A város szinte romokban hevert. Közelebb merészkedtem és egy mágiával felvettem a harc stílusú ruhámat. Egy lövés mágiát bevetve felé irányítottam és kapott egy nagy csapást. Természetesen felém fordult ennek okán.

- Azt hiszem nem a legjobb helyet választottad pusztításra. - repültem fel szembe vele.
- Dehogy nem. - mondta gúnyosan. - Hiszen itt vagy. - próbált csapni egyet a nagy karjával.

Én ezt kikerültem és átmentem a másik oldalra. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora szörnyek is élnek a világban. Harcoltam már hasonlóval, de az kisebb volt legalább két fejjel, mint a mostani szörnyem.

- Gondolom ki küldhetett téged. - szóltam.

Nem kaptam választ, hanem csak egy támadást. Szintén kerültem egyet.

- Hát rendben. Úgy látom nem vagy kommunikációs kedvedben. - sóhajtottam. - Akkor csak szimplán iktassunk ki téged. - támadtam meg.

Többfajta mágiát is használtam összevetve. A pusztító támadás egyik fajtáját, a helyváltoztatással egybe kötve. Több irányból kapott ütést egyszerre, de szinte semmi nem sebezte meg. Ezt nem igazán értettem.