Bloodsport L.S. [Fordítás] ✅️

2. Fejezet

Doncaster nem volt tökéletes. Ami azt illeti, kicsit csúnya is volt az unalmas angol sorházaival, amik tömbökön belül helyezkedtek el. Ahol nem sorházak, ott kockaházak voltak csúcsos tetővel, amik bármerre mentél kockalakban követték egymást. Ahol nem házak, ott zöld övezetek voltak, véletlenszerűen elrendezett fűvel és bokrokkal, valamint furcsa alakú parkokkal és dombokkal. De valójában voltak jó dolgok is. Mint a mozi, ami késés nélkül vetítette a filmeket, a pizzázó, amit nem lehetett kihagyni, és a városközpont, ami elég látványosságot biztosított ahhoz, hogy Doncaster ne érezze magát holtnak az ország többi részéhez képest.

Doncaster nem volt tökéletes, de a nyár végére más lett. Valaki azt is mondaná, hogy jó volt ott élni. A fák koronája még zöld volt, és még mindig voltak virágok az udvarokban. Nyár végén a legjobb dolog Doncasterben az volt, ahogy a focipálya füve érződött a stoplis cipő alatt.

Harry hat éves kora óta tudta, hogy élete végéig focizni akar. Az apukáját áthelyezték, így a tini évei elején a családja elköltözött Cheshire-ből Doncasterbe. Egyből beleszeretett a városba a hatalmas iskolája és focipályája miatt. Az iskola már rég befektetett a fociba, a fiúcsapat pedig a közelmúltban kivételes eredményeket ért el. Harry legkorábbi tapasztalata Donnyban a vágy volt, hogy kipróbálhassa a valódi csapatot. Természetesen a fiatalabb évfolyamoknak volt saját ideiglenes csapatuk, de ez neki nem volt elég komoly. Ő mindig a valódi dologra vágyott: Premier és Bajnokok Ligája, labdarugó-világbajnokság, és hogy viselhesse a Youth, Courage, Greatness szavakat a mezén. Harry minden tőle telhetőt megtett, hogy minél többet edzen és tanuljon. Az apja elvitte Manchesterbe, hogy egy vasárnapi programként megnézzék az Old Traffordban a United meccsét, és közben arról álmodozott, hogy egy nap majd Sir Alex mellett állhat és megoszthatja vele a győzelmet. Ez már régen volt, de ugyanaz a vágy még mindig elektromosan átszelte a végtagjait minden alkalommal, amikor fűre lépett.

Harry imádta az iskola focipályáját. Ekkor, a szezon elején a fű egy öröm volt. Egyszerre volt puha és kemény, tökéletes felületet biztosítva a labdának, hogy átsíklon rajta, bele egyenesen a hálóba. De volt más is: jó volt az illata, valamint ropogós és friss volt a focicipők, térdek és könyökök alatt. A makulátlanság megtestesítője volt a késő nyári éjszakákon a lenyugvó, narancssárga nap alatt egy nagy levegőt venni, és a labdát a haló legmélyébe küldeni.

Meglepő módon, amikor először kipróbálta a focicsapatot, sokkal könnyebben ment, mint képzelte. Harry végigfutotta a gyakorlatokat az idősebb fiúkkal, egyből bele is szeretett az őt körülvevő fiúcsapat határozott, komoly légkörébe és szenvedélyébe. És persze ezen próbák alatt észrevette őt. Hát hogy nem tudta volna? Volt ott egy fiú. Gyors volt és ügyes. A lábai gyorsabban mozogtak, mint az esőcseppek a szélvédőn, és úgy tűnt, művészetté tette a labda kirúgását. Ő volt a fiú a homlokba lógó hajjal és kék szemekkel. Úgy tűnt, mintha focilabdával a lába alatt született volna, egy percre pedig Harry izgatott lett. Egy fiú az osztályában, látszólag ugyanazzal a szenvedéllyel és lelkesedéssel. Játszani valakivel, mint ő gyönyörű jövőt tudott volna hozni. Nagy kár, hogy ez a fiú a megtestesült idiotizmus igazi, új márkája volt.

Louis Tomlinson. Ez volt a neve.

- Louis vagyok - mondta az első, igazi, csapattal való edzés közben. Az arca le volt barnulva, a szemei pedig kékek. Harry már látta őt angol órán, viszont sose beszélt vele igazán.

- Harry - lehelte. A csapat egy félkörben állt a pályán. A kulacsuk ott volt középen, és mindegyikre rá volt írva a nevük. Louis a sajátjáért nyúlt, szeme egy pillanatra elidőzött rajta, mire megfogta Harryét is.

- Tessék. Tiéd.

- Köszi.

Louis megérintette. Csak egy véletlen simítás volt az aranybarna ujjaival Harry tejfehér bőrén, ahogy odaadta az üveget, azonban Harry tizenöt éves volt, és már évekkel ezelőtt beütött nála a pubertás. Elég régóta volt szexuálisan tudatában ahhoz, hogy észre vegye, hogyan reagál a teste, mikor olyan ember érinti meg, akit kedvel. Elég tisztában volt a testével is ahhoz, hogy észre vegye, amikor Louis megérintette, mást érzett. Valamit, amitől kiszáradt a szája, és megremegett a hasa az ideges pillangóktól. Ez is egy olyan dolog volt, ami miatt a tizenöt éves elméje arra gondolt, hányszor verné ki magának valami neten talált videóra, és hogy milyen jó érzés lenne ezt csinálni, amint hazaér.