Bloodsport L.S. [Fordítás] ✅️

7. Fejezet

Harry mindig is nagyon várta a karácsonyi szünetet, hiszen az azt jelentette, hogy végre heteket tölthet el a nővérével iskola és dolgozatok nélkül. Karácsonyi filmeket néznek, ünnepi süteményeket sütnek, és ha szerencséjük van és havazik, akkor kimennek az udvarra játszani. Ebben az évben viszont Gemma csak Szenteste előtt pár nappal érkezik haza, és mivel a szülei többnyire végigdolgozzák az ünnepeket, tudta, hogy sok elütni való ideje lesz. A másik dolog pedig, amit imádott a karácsonyban az volt, hogy hetekig nem kellett látnia Louis arcát. Idén nem ezt akarta, és amikor hétfő reggel felkelt, már-már azt kívánta, bárcsak mehetett volna iskolába. Legalább tudta, hogy előbb-utóbb láthatja majd Louis-t. Furcsán nyugtalanító volt a tudat, hogy az elkövetkezendő hetekben ezt nem teheti meg. Tudta, miért.

Az elmúlt pár hónapban beteges nyugalomérzet alakult ki a fiú jelenlétében. Nem amikor undok volt, vagy veszekedtek, vagy valami különösen bunkó dolgot mondott, hanem amikor mozdulatlan és csendes volt. Amikor tényleg kibírható volt a társaságában lenni. Amikor rendesen tisztességes emberként viselkedett. Pontosabban inkább az az este, amikor csókolóztak volt az oka, hogy Harrynek nem tetszett az ötlet, hogy nem találkoznak. Az az este szédítő vággyal, furcsán bizsergő nyugtalansággal, és teljes zűrzavarral ismétlődött a fejében. Kavargott benne. El akarta tenni későbbre, és figyelmen kívül hagyni, de ezt megakadályozta Louis sóhajának a hangja. Végül is Louis visszacsókolta. Talán... talán ő is érzett belül valami újat, pont, mint Harry? De fogalma sem volt, hogy ennek mekkora esélye lehetett.

A szünet első hete gyorsan eltelt. Harry sok időt töltött Zaynnél, aki nem volt különösebben elfoglalt az ünnepekkor. Nem ünnepelte a karácsonyt, de ott volt a rengeteg kaja és a családja, ami sokkal ünnepibbé tette az ott eltöltött időt, mint Harry saját házában. Zayn édesapja sokat főzött, és látszólag senki nem ellenezte Harry ottlétét. Mindig megkóstolta Mr. Malik pakisztáni finomságait, és leült velük az asztalhoz vacsorázni. Zayn szobájában lógtak, videó játékoztak, és néha még a fiú húgai is csatlakoztak. Harry annyi időt töltött náluk, hogy el is feletkezett a szorongásról. Alig volt ideje leülni, és rendesen Louis-ra gondolni.

Egyik nap mindketten ott voltak Harryéknél. Zayn ragaszkodott hozzá, hogy hívjanak meg pár barátot videó játékozni és sörözni, de előtte viszont szükségük volt több joystickra és játékra. Mivel mindketten tizennyolc évesek voltak, így nem volt nehéz beszerezni a sört, de plusz joysticket találni nagyobb feladatnak bizonyult.

- Hogy van az, hogy sose tudod, hol vannak a dolgaid? - panaszkodott Zayn. Kezeivel az egyik fiókban matatott, és a fejét rázta a polcokra, amik rendezettek, mégis értelmetlenek voltak.

- Nem tudom. - Az igazság az, hogy szinte az egész életében házvezetőnőjük volt, aki ügyesen össze tudta rendezni a dolgokat, de amikor Harrynek szüksége volt valamire, sosem találta meg, hacsak nem írt neki egy üzenetet. Ma nem dolgozott, viszont nem akarta zavarni, mert elutazott a családjával.

Zayn egy feltűnő mintás fekete pólóban és szűk nadrágban volt, a citromsárga zoknija pedig szinte virított a fekete farmerja mellett. A haja felfelé volt belőve, de minél tovább kotorászott Harry fiókjában, annál jobban összekócolódott. Harry a hasán fekve benézett a falnak tolt íróasztala mögé. Nem voltak ott a joystickek, de legalább így már tudta, a házvezetőnő remekül kitakarított még a legeldugottabb sarkokban is. Harry felült a földön, Zayn pedig megkerülte az ágyat, és benyúlt annak háttámlája mögé.

- Van itt valami!

Harry felegyenesedett. Na végre!

- Mi a... Fúj! Undorító! - Zayn úgy ugrott el az ágyról, mint ez ijedt macska. Harry amennyire csak tudott odahajolt, hogy az ágy másik felére pillantson. Zayn térden állva, megszégyenülve, és mérgesen bámulta a most már földön heverő bokszert.