Harry tizennyolc éves korában lett száz százalékig biztos benne, hogy meleg. Persze már azelőtt is tudta, hogy bejönnek neki a fiúk, azt viszont nem, hogy a lányok iránt is így érez-e.
Amikor Doncaster-be költöztek, összebarátkozott Zaynnel. Még csak kiskamaszok voltak, és minden egyszerűnek tűnt. Zaynnek tetszettek a lányok, és Harry úgy tett, mintha neki is. Megegyeztek, hogy melyiküket hívhatják el randira, és kinek foghatják a kezét. Aztán amikor kilencedikesek lettek, Harry meglátta Louis-t.
Tavaly előtt Zaynnek volt egy barátnője, Joanna, és míg Zayn biztos volt benne, hogy szerette a lányt, Harry nem tett úgy, mintha lett volna bármilyen személy is, akit meg akarna kapni. Ehelyett, az iskola első pár hónapjában bevallotta magának, hogy szerette elképzelni, milyen lehet megérinteni egy fiút.
Karácsony körül, még elsőéves korában, barátok lettek Jasmine-nel. A lány mindig barátságos volt, jó humorérzékkel rendelkezett, valamint egy angol órára járt Harryvel. A haja hosszú és sötét volt, akkoriban még frufruja is volt, az ajkain pedig mindig gyümölcs ízű szájfény csillogott. Volt két testévre. Egy idősebb, Camila, valamint egy fiatalabb, Eliza. Aranyos lányok voltak, és sok időt töltöttek Jasmine-nel és Harryvel náluk. Jasmine-nek sok barátja volt, többnyire lányok, és mivel Harry sokat lógott vele, ezért ő is sok női barátot szerzett. Persze, Zayn még mindig a legjobb haverja volt, de Harry legtöbbször Jasmine mellett találta magát a közös órákon és ebédszünetben.
Másodéves korában Harry már tudta, hogy szeretett férfiakat elképzelni, miközben magához nyúlt. Becsukta a szemét, és izmos mellkasra és vállra, erős kezekre, valamint formás hasra gondolt. Akkoriban fogalma sem volt, hogy Jasmine szerelmes volt belé. Fogalma sem volt, hogy amikor a lány a szerelmi életről ábrándozott, Harryt képzelte el maga mellett. Hogy amikor egyedül voltak, megakarta őt csókolni. Hogy amikor megérintette a fürtjeit, az nem plátói volt, és amikor kedvesen rámosolygott, az nem azért volt, mert Harry mondott valami vicceset, hanem mert szerelmes volt belé.
Január vége felé elmentek egy buliba. Harry az egész estét Zaynnel töltötte, miközben olyan söröket ivott, amiket a hatalmas Sanisbury's előtt kértek valakitől, hogy vegye meg nekik. Amikor megérkeztek a barátjuk házához, már mindketten be voltak csiccsentve. A ház tele volt emberekkel, a zene dübörgött, a fürdőszoba előtt pedig akkora sor volt, hogy tuti biztosan drogoztak odabent. Érkezés után egy órával Harry rosszabbul volt, mint amikor elindultak Zayntől. A focicsapat idősebb tagjai shot után shotra özönözték a fiatalabbakat, és amikor Harry kiment a nappaliból, ahova mindenki be volt tömörülve, megbotlott a saját lábában. Éppen a bejárati ajtóhoz ment Jasmine kabátjáért. A lány fázni kezdett és el akart szívni egy cigit, Harry pedig felajánlotta, hogy odaviszi neki.
A folyósón összetalálkozott Louis Tomlinsonnal.
Nem volt izmos, de a szemei persze kékek voltak, a haja pedig akkoriban nem volt hosszú, viszont még így is belelógott a szemébe, pont, ahogy másfél évvel később is.
Harry részeg volt aznap este. Louis szintúgy.
- Hé! – szólalt meg Louis. – Ne nézz így rám, Styles.
- Nem néztem rád.
- Dehogynem.
- Nem is.
Felvonta a szemöldökét.
Oké. Tényleg nézte. De csak azért mert Louis fiú volt, és félmeztelen. És jól nézett ki. Kibaszottul jól nézett ki, függetlenül attól, hogy Harry mennyire utálta őt.
Louis farmerja fekete volt és szűk, a bokszerének a korca pedig kilátszódott a felső gombnál. Éppen a falnak támaszkodott, talán várta, hogy kiürüljön a mosdó. Harryt nézte, tekintete követte minden mozdulatát.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Bloodsport L.S. [Fordítás] ✅️
Hayran KurguHogy lehet, hogy ilyen könnyen beleszeretett abba személybe, akit a legjobban utált? "Mi a francot gondolt magáról ez a srác? Hogy állhatott ott a járdán ilyen bámulatosan és gyönyörűen, hogy Harry egyből visszazuhant a vágy örvényébe, mikor tizenöt...