Bloodsport L.S. [Fordítás] ✅️

6. Fejezet

Amikor legközelebb látta Louis-t, éppen a szekrényének támaszkodott az iskolában. Egy fekete póló volt rajta, aminek az ujjait feltűrte a válláig. Már majdnem december volt, de a bőre még mindig aranybarna színben pompázott, és bár a karját be sem feszítette, a bicepsze még így is szépen kirajzolódott. A haja kócos volt és a szemébe lógott. Harry utálta, hogy Louis mennyire felháborítóan jóképű volt, főleg amikor a fiú nem akart többet szóba állni vele. Ennek az egésznek vége volt.

A másik fiú csak akkor vette észre Harryt, amikor Zayn elment mellette, és elkezdett feltekerni egy cigarettát a matematika könyvén. Louis Harryre pillantott, és úgy tűnt, mintha oda akarna menni, de aztán egyből meggondolta magát. Felvonta a szemöldökét, mire Harry elfordult. Hallani sem akart Louis-ról.

A következő napokban sem vett tudomást róla. Foci közben csinálta a dolgát, valamint úgy tervezte, hogy a saját edzésein egy szót sem fog szólni hozzá. Louis gyakran úgy nézett ki, mintha mondani akarna valamit, de Harry betartotta a magának az ígéretét és nem engedte, hogy a fiú újra megközelítse.

Amellett, hogy ignorálta Louis Tomlinsont, a szülei is hidegen hagyták. Velük sem akart beszélni. Azonban mind a ketten hirtelen, megmagyarázhatatlan módon az összes szabadidejüket otthon töltötték. Egyik nap fociedzés után a nappaliban találta őket, miközben kekszet ettek és teáztak. Harryt nem érdekelte, hogy beszélgetni próbáltak vele, csak felment a szobájába. A következő nap is hasonlóan telt, kivéve azt, hogy inkább átment Zaynhez, hogy még csak véletlenül se találkozzanak.

Szerdán éppen edzésre tartott, amikor megtörtént az elkerülhetetlen. Éppen a főépület és az öltözők között járt, de amikor befordult az egyik saroknál, lefagyott. Aztán megfordult, és elindult a másik irányba. Nagy léptekkel sietett, de így is meghallotta a hangját.

- Harry... Harry légy szíves állj meg!

- Nem! – rázta meg határozottan a fejét.

- Ugyan már! – jött a hangja most már sokkalta közelebbről.

Ennek hatására pedig Harry mély, émelyítő kellemetlenséget kezdett érezni a mellkasában. Mintha klausztrofóbia fenyegette volna a személyes terét most, hogy a lány ott volt közvetlenül mögötte. Kezével megérintette Harry karját, nem erősen, de pont eléggé ahhoz, hogy összerezzenjen.

- Hagyd abba! Basszus... – lehelte két lépést hátrálva.

A lány megállt, Harry pedig ingerülten bámulta. Ugyanazt a puffi kabátot viselte, mint amit minden télen, a haja pedig ki volt vasalva. Éber tekintettel követte Harry minden egyes mozdulatát. Valamikor azt gondolta, hogy a lány jól nézett ki, most azonban csak fogakat és vérvörös ajkakat látott.

- Harry, én csak beszélni szeretnék veled!

- Én viszont nem akarom hallani. Kérlek, ne írogass, és ne várj rám mindenhol. Nem akarok a közeledben lenni.

Jasmine arca eltorzult az érzelmektől, de Harry nem tudta felismerni melyektől.

- Csak meg akarom beszélni!

- Jas! – Kezdett összeszorulni a gyomra. – Már nem vagyunk barátok! Nem is leszünk azok többé! Te magad voltál az, aki erről gondoskodott.

- Amit te tettél sem volt valami szép.

- De amit te csinálsz az még rosszabb. Menj el!

Jasmine pár másodpercre elhallgatott, mielőtt keresztbe tette a kezeit.

- Rendben.

Harry megfordult, és elindult az öltözők felé.

- Harry! – szólt utána, mire egy rövid pillanatra megállt, hogy hallja, amit halkan, körítés nélkül mondott: – Csak ne felejtsd el, hogy tudom.